-
Találatok szűkítése (találatok további szűkítésére/szűrésére a keresést követően is lehetőség van):
Vissza a listához
Ossza meg másokkal:
Vágólapra

Tudományos konferencia az ELTE-n

2023. 10. 12.
Wirthné Diera Bernadett, Andreides Gábor

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága külügyi munkacsoportjának tagjai is résztvevői a tudományos ülésnek.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) külügyi munkacsoportjának tagjai részt vesznek a HUN-REN-ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport, az MTA IX. Gazdasági- és Jogtudományok Osztályának Jogtörténeti Albizottsága és a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár szervezésében megtartott „Szemelvények a politikai és nem politikai magyar emigráció történetéből” című tudományos konferencián, az ELTE Pázmány termében.

M. Madarász Anita előadásában azt vizsgálja, hogyan alakult a magyar emigráció sorsa az Egyesült Királyságban 1956 után, Soós Viktor Attila (a NEB tagja, a munkacsoport vezetője) Varga Bélának az emigrációs szerepvállalását elemezi a Magyar Nemzeti Bizottmány élén, Andreides Gábor pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc olaszországi menekültjeinek várakozásait, reményeit, illetve sorsuk alakulását helyezi előadása középpontjába.

A konferencia délelőtti programja a 20. századi magyar emigráció politikai, míg a délutáni előadások a nem politikai, hanem eslősorban kulturális és szociális tevékenységét vizsgálja. A népvándorlás, az országhatárokon átívelő kivándorlás és bevándorlás folyamatai egyidősek az emberiséggel. A modern Európának e területen lévő viszonylagos belső nyugalmát a 19. század második fele bolygatta fel. Az elmúlt két évszázadban emberek millió hagyták el otthonukat – és kényszerültek – új hazát keresni átmeneti vagy végleges időre. A magyar emigráció szakaszainak és hullámainak, sokszínűségének társadalmi, politikai, kulturális és mentalitásbéli különbözősége köztudott, mégis számos ismeretlen vagy alig ismert történetet rejt.(Meghívó)

További információk az ülésről ITT olvashatóak:

A program ITT olvasható

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Weboldalunkon sütiket használunk

Az oldalon az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Az oldalon alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el.