-
Találatok szűkítése (találatok további szűkítésére/szűrésére a keresést követően is lehetőség van):
Vissza a listához
Ossza meg másokkal:
Vágólapra

Televíziós műsorsorozatot indít a Kecskeméti Televízió a Bizottsággal

2017. 04. 25.
Background

A sajtótájékoztatón bejelentették, az „Élő emlékezet” című műsor a történelmi interjúkra épül majd.

Forrás: Hiros.hu

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és a Kecskeméti Médiacentrum együttműködéseként új, rendhagyó műsorsorozattal jelentkezik a televízió áprilistól, amelyben túlélők nyilatkoznak arról, hogy a kommunista diktatúra időszaka milyen hatással volt életükre, az elszenvedett traumák hogyan befolyásolták további sorsukat.


A 2017. április 25-i sajtótájékoztatón - Kecskeméten, a Városházán - Máthé Áron, a NEB elnökhelyettese kiemelte: a helyi közösségeket érintő történetek feltérképezése rendkívül fontos feladat. Hangsúlyozta, nem csak tudományos adatgyűjtés volt a cél az interjúk elkészítésekor, hanem az identitás, a generációkon átívelő kapcsolatok megerősítése is.

Bán János, a Kecskemét Médiacentrum főszerkesztője bejelentette: a történelmi interjúk az „Élő emlékezet” címmel jelentkező egyórás magazinműsorban lesznek láthatóak. A városban és a település tágabb környezetében, a megyében élő idősebb korosztály visszaemlékezéseinek megőrzését a médium fontos feladatnak tekinti, sokszor a „huszonnegyedik órában” még lehetőség van e személyes történetek rögzítésére, hiszen nagyon sok túlélő már nincs is közöttünk.

Hajagos Csaba, a NEB külsős tudományos kutatója, a Kecskeméti Katona József Múzeum muzeológus történész munkatársa – a felvételek szerkesztője – lesz az elemző magazin műsorvezetője. A sajtótájékoztatón a történész ismertette az adások tematikáját, megemlítve, hogy huszonhét életutat mutatnak be. „Célunk, hogy közoktatás részévé is válhassanak az elkészített életút-interjúk, hogy felkeltsük a fiatalok érdeklődését a közelmúlt történéseire!”- hangsúlyozta.

Hörcsök Imre önkormányzati képviselő, az Értékmegőrzési bizottság elnöke a tájékoztatón kiemelte, hogy a Kecskemét Médiacentrum (Kecskeméti Televízió, Hírös.hu, Kecskeméti Lapok) részben hiánypótlást végez, amikor a helyi történéseket dolgozza föl, tárja a széles nyilvánosság elé.

A médiacentrum az általa kiadott Hírös históriák című helytörténeti magazin legújabb számát is bemutatta a sajtótájékoztatón.

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának célja, hogy olyan hiánypótló alapkutatásokat végezzen, amelyek segítenek összetett módon feltárni a pártállam működési mechanizmusait. Kiemelt feladatunknak tekintjük a kommunista diktatúra áldozatai emlékének ápolását, az áldozatok körének feltárásárát, a magyar társadalom tömegei által elszenvedett egyéni és közös traumák bemutatását, a történeti ismeretek korszerű átadásának elősegítését, valamint a történeti emlékezet és az emlékezeti kultúra alakítását.
A Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala 2015 márciusában az írott források kutatásától részben elkülönülő, a kommunista diktatúra személyesen átélt emlékeit megörökítő projektet indított el. Arra vállalkozott, hogy a diktatúra tragédiáit átélt személyekkel olyan videó-interjúkat készít, amelyek nem csak az általuk az adott időszakban átélt borzalmakat, nélkülözéseket dolgozzák föl, hanem élettörténeteket is bemutatnak. 

Forrás: Hiros.hu

Kapcsolódó tartalmak:

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Weboldalunkon sütiket használunk

Az oldalon az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Az oldalon alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el.