-
Vissza a listához
Ossza meg másokkal:
Vágólapra

Poptörténeti emlékpontot avattak Budapesten

2016. 01. 24.
Csatári Bence
Background

Poptörténeti emlékpontot avattak pénteken, a magyar kultúra napján Budapesten.

Fotó: Cseh Tamás Program
Fotó: Cseh Tamás Program
Fotó: Cseh Tamás Program
Fotó: Cseh Tamás Program
Fotó: Cseh Tamás Program
Fotó: Cseh Tamás Program
Fotó: Cseh Tamás Program

Poptörténeti emlékpontot avattak pénteken, a magyar kultúra napján Budapesten, az egykori Bosch Klub épületén. A klub az 1960-as években vált a magyar könnyűzene legendás helyszínévé, többek között játszott ott az Illés, a Sankó és a Hungária-előd Syconor zenekar is.(...)

Csatári Bence, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos kutatója az eseményen felidézte: a Balzac utcai Bosch Klub az 1960-as években vált a magyar könnyűzene legendás helyszínévé, többek között játszott itt az Illés együttes, a Radics Bélát is soraiban tudó Sankó, valamint a Hungária-előd Syconor zenekar is. (...)

Hozzáfűzte: az Illés Utcán című dala az első magyar nyelvű rock-, vagy ahogy a korban mondták, beatszámként itt csendült fel először 1965-ben. A zenekar szerzeményei közül itt hallhatta a közönség első alkalommal az Oh, mondd, a Légy jó kicsit hozzám és a Mindig veled című számokat is, amelyeket az Illés tagjai a kor ismert angol és amerikai slágerei közé illesztve játszottak.

Magyarország 20. századi történelme megérthetetlen a magyar könnyűzene nélkül – fogalmazott Bajnai Zsolt, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának elnöke az ünnepségen. Hozzátette: a Cseh Tamás Program egyebek mellett célul tűzte ki a magyar könnyűzenei örökség megőrzését is, ennek részeként immár a harmadik emlékpontot avatják fel. Ugyanezt a célt szolgálja az az oral history-sorozat is, amelyben a magyar könnyűzene történetének nélkülözhetetlen háttérszakembereit, zenészeit igyekeznek megszólítani, valamint terveznek egy poptörténeti sétákat lehetővé tévő applikációt is. (...)

Cseh Tamás Program- Legendák leplezték le a Poptörténeti emlékpontot

Kapcsolódó tartalmak

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Weboldalunkon sütiket használunk

Az oldalon az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Az oldalon alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el.