-
Találatok szűkítése (találatok további szűkítésére/szűrésére a keresést követően is lehetőség van):
Vissza a listához
Ossza meg másokkal:
Vágólapra

Per indult egy volt román kommunista munkatábor-parancsnok ellen

2015. 04. 29.
Background

Megkezdődött Romániában a Ion Ficior volt kommunista munkatábor-parancsnok elleni per, amelyben emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják a 87 éves férfit.

A vádlott, a Duna-deltában felállított peripravai munkatábor egykori parancsnoka, akit több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek, megjelent a bukaresti ítélőtáblán tárgyalt ügyének első tárgyalásán. A vád szerint a peripravai munkatábor célja az volt, hogy pusztulásra ítéljék a foglyokat, akiket a kommunista rendszer ellenségeinek tekintettek.

A Ficior által irányított munkatáborban a foglyok nem részesültek megfelelő élelmezésben, és embertelen körülmények között szállásolták el őket. Nem volt ivóvíz a táborban, a gyógyszerek és az orvosi ellátás is teljes mértékben hiányzott, szigorú büntetéseket róttak ki a legapróbb kihágásokért, a foglyoknak emellett különösen nehéz munkakörülményeket kellett elviselniük, függetlenül attól, hogy egészségesek vagy betegek voltak, és rendszeresen a munka túlteljesítésére kényszerítették őket. A kegyetlen bánásmód miatt 103 fogoly halt meg 1958 és 1963 között, amikor Ficior volt a munkatábor parancsnoka.

Ellene a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) nevű román kormányzati intézmény tett feljelentést az ügyészségen, és ennek nyomán született a vádemelés. Ez a második olyan per, amelyben a volt román kommunista hatalom elnyomó gépezetéhez tartozó személyt állítanak bíróság elé. Az első per folyamatban van Alexandru Visinescu ellen, aki a hírhedt Ramnicu Sarat-i börtön parancsnoka volt.

Forrás:

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Weboldalunkon sütiket használunk

Az oldalon az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Az oldalon alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el.