-
Vissza a listához
Ossza meg másokkal:
Vágólapra

Párt-Állam-Párt adatbázis

2018. 12. 04.

A Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága együttműködésének egyik legfontosabb területe a pártállami rendszert működtető kommunista állampárt funkcionáriusainak számbavétele, ami régóta esedékes információs kárpótlás a magyar társadalom számára. Hiánypótló adatbázisunkban azt a célt tűztük ki, hogy összegyűjtjük és bemutatjuk a hatalom helyi képviselőit, vagyis az egykori állampárti apparátus minden olyan tisztségviselőjét, aki megyei, járási, városi szinten 1948 és 1989 között vezetői posztot töltött be, tehát különböző mértékben – a hatalmi struktúrából fakadóan, beosztása révén, nem egyforma felelősséget viselve – szerepet vállalt a diktatúra fenntartásában, a döntések meghozatalában és végrehajtásában. Az adatbázis strukturált módon, sokoldalú kereshetőséget biztosító formában tárja a rendelkezésünkre álló életrajzi adatokat az érdeklődök elé, segítve a korszakkal foglalkozó kutatók és a felsőoktatásban tanulók munkáját. Ugyanakkor bízunk benne, hogy a korszak iránt érdeklődők is megkerülhetetlen segédanyagként böngészhetnek benne.

Kapcsolódó tartalmak

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Weboldalunkon sütiket használunk

Az oldalon az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Az oldalon alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el.