Közvetlenül a második világháborút követően a náci Németország bukására sokan a békés felemelkedés kezdőpontjaként tekintettek, ám reményeikben csalatkozniuk kellett. A háborúból győztesen kikerült Szovjetunió már ekkor elvetette az Európa kettészakítása révén többek között Magyarország sorsát is meghatározó hidegháború magvait. A hazánkat „felszabadító” szuperhatalom egészen a rendszerváltásig diktált a „szabad népnek”. 1944–45 origót jelentett egy olyan történelmi tengelyen, amelyen a negatív tartományt újabb negatív váltotta fel: ez volt a „nulla év”. Vas István így ír erről az időszakról: „Pest felszabadult romjai. Jaj, nem tudok ujjongani.” Mégis, voltak emberek, hétköznapi hősök, akik nem adták fel sem a hitüket, sem a méltóságukat. Nekik állít emléket ez a folyamatosan újabb tartalmakkal bővülő oldal.
A beszélgetés résztvevői: Ötvös István történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja, Szekér Nóra történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa, Tulok Péter történész, a NEB Hivatalának tudományos kutatója és Millei Mónika történész hallgató.
Kapcsolódó tartalom: