-
Vissza a listához
Ossza meg másokkal:
Vágólapra

Nem hagyhatjuk feledni a kommunizmus áldozatait

2015. 08. 14.
Background

Erkölcsi kötelességünk, hogy ne hagyjuk feledni a kommunizmus áldozatait - hangsúlyozta Balog Zoltán csütörtökön Budapesten

Jelképesen átadta Ludwik Klimkowskinak, a kanadai Tribute to Liberty Alapítvány elnökének azt a 25 millió forintos támogatást, amellyel Magyarország a kommunizmus áldozatai ottawai emlékművének megépítését támogatja.

Balog Zoltán beszédében hangsúlyozta: az emlékmű támogatásával szeretnék elismerni, hogy Kanada az 1956-os forradalom és szabadságharc után 43 ezer magyart fogadott be. Emlékeztetett továbbá, hogy Kanada az '56-os magyarok segítését 2010-ben a történelmi öröksége részének nyilvánította. Ebben az ügyben is látszik, hogy milyen fontosak a magyar-kanadai kapcsolatok. Az emlékmű tervezett építési költsége 4 millió kanadai dollár (csaknem 900 millió forint), amelynek megközelítőleg hetven százalékát a kanadai kormány fedezi. A hiányzó összeget alapvetően olyan magánszemélyek - és szervezeteik - adják, akik a kommunizmus miatt hagyták el hazájukat és Kanadában találtak otthonra. A magyar kormány felajánlásával Magyarország az emlékmű egyik legnagyobb támogatójává válik. Az emlékmű látványterve megtekinthető az alábbi oldalon. A Terror Háza Múzeumban tartott rendezvényen mások mellett részt vett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Ódor Bálint, Magyarország kanadai nagykövete is.

Ludwik Klimkowski megköszönte a magyar kormány nagylelkű támogatását. Azt mondta: az emlékművel azt is szeretnék kifejezni, hogy Kanada a bevándorlók országa. Kanadában mintegy 8 millió olyan ember él, aki közvetlenül vagy közvetve érintett volt a kommunizmusban. Céljuk, hogy az emberekkel megismertessék a tényeket, és enyhítsék a túlélők nehézségeit.

Az alapítvány elnöke hozzátette: bízik benne, hogy a magyar forradalom jövő évi évfordulójára elkészülhet a emlékmű, amelynek a leleplezésére az alapítvány elnöke a magyar kormány képviselőit is meghívta.

Ludwik Klimkowski a Terror Háza Múzeumban tartott sajtótájékoztatón a kanadaiak elismerését is tolmácsolta Schmidt Máriának, kiemelve, hogy sokkal több ilyen helyre lenne még szükség, mint ez a múzeum.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója beszédét azzal kezdte, hogy felolvasott egy részletet Faludy György Jegyzetek az esőerdőből című munkájából. Emlékeztetett: az írót abban az Andrássy út 60. alatti épületben tartotta fogva az Államvédelmi Hatóság, amelyben ma a Terror Háza Múzeum van, majd Kanadába emigrált.

Kiemelte: a Terror Háza Múzeum célja az, hogy a nácik kegyetlensége mellett a kommunizmus "igazi természetére" is rávilágítson. Schmidt Mária hozzátette: bízik benne, hogy a kanadai emlékmű nyomán a jövő nemzedékei is tudni fogják, hogy "milyen nagy dolog szabad és demokratikus országban élni".

Balog Zoltán beszédében kitért arra is, hogy a második világháború végével Magyarország sorsa "nem diktatúrából békébe, hanem diktatúrából diktatúrába vezetett". Szembe kell nézni ezzel a történelmi tragédiával - szögezte le.

A miniszter, a Gulág Emlékbizottság elnöke emlékeztetett arra is, hogy a kommunizmus áldozatainak 2015-ös emlékévét 2017. február 25-éig meghosszabbították. Felhívta a figyelmet továbbá, hogy hamarosan a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja következik, amelyet augusztus 23-án, a Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának évfordulóján tartanak.

Forrás:

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Weboldalunkon sütiket használunk

Az oldalon az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Az oldalon alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el.