Csakugyan modernizációt jelentett a magyarországi kollektivizálás, vagy inkább a magyar vidék átgondolatlan, terrorisztikus átalakításáról kell beszélnünk? E kérdésben is tisztábban láthatunk az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) közös Vidéktörténeti Témacsoportja két új kötete nyomán, amelyeket 2020. március 6-án mutattak be a NEB hivatalában. A Vakvágány – A „szocializmus alapjainak lerakása” vidéken a hosszú ötvenes években 2. (szerkesztette Horváth Gergely Krisztián) című tanulmánykötet tartalmát Keller Márkus, az ELTE TÁTK Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, a Magyar dúlás – Tanulmányok a kényszerkollektivizálásról (szerkesztette Horváth Gergely Krisztián és Galambos István) címűt Germuska Pál, a Magyar Nemzeti Levéltár országos levéltári főigazgató-helyettese ismertette.
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága már az utóbbinak elindulásakor, 2014-ben elhatározta a Vidéktörténeti Kutatócsoport megalapítását – mondta el bevezetőjében a NEB elnöke, Földváryné Kiss Réka, aki hangsúlyozta a közös gondolkodással kialakított módszertan nyomán végzett helytörténeti kutatás fontosságát, egyben rámutatott, hogy ezek a mélyfúrások előbb-utóbb egy új megközelítésű Magyarország-történeti szintézis alapjait képezhetik.
Horváth Gergely Krisztián, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) közös Vidéktörténeti Témacsoportjának vezetője felidézte, ahogy Ö. Kovács József 2014-ben felkereste azzal, hogy a NEB és az MTA BTK megállapodott e projekt elindításáról, és javasolta, hogy társuljanak, majd megkezdték a közös munkát. Elmondta, hogy országos kiterjedésű kutatóhálózatot sikerült létrehozni, amelynek tagjai együtt dolgozzanak azért a célért, hogy minél többet feltárjanak a vidéki magyar társadalom 1945 utáni életéből. Több sikeres konferencia után immár a harmadik és negyedik tanulmánykötet közös bemutatójánál járunk, ami jó fokmérője a munka hatékonyságának.
Vakvágány – A „szocializmus alapjainak lerakása” vidéken a hosszú ötvenes években 2.
Keller Márkus számos szempontból vizsgálta a Vakvágány – A „szocializmus alapjainak lerakása” vidéken a hosszú ötvenes években 2. című kötetet. Rámutatott, hogy a tanulmányokat kutatóintézeti munkatársak, levéltárosok írták, így akadnak közöttük főként a forrásközlésre koncentráló, de komoly, elméleti megalapozottságú tanulmányok is. Kiemelte közülük Ritter György írását, amely méretét tekintve kismonográfia is lehetne. Keller Márkus szerint nem definiálják a kiadvány előszavában, hogy a hosszú ötvenes évek mit takarnak – ehhez a sorozat első kötetét kellett fellapoznia, amelyben leírják, hogy az 1948 és 1962 közötti időszakról van szó. A szerzők és szerkesztők új, érvényes fogalomrendszert alkottak. A hosszú ötvenes évek fogalom használatával arra hívják fel a figyelmet, hogy hatalomgyakorlás szempontjából kontinuitás figyelhető meg a Rákosi-korszak és a megszülető Kádár-rendszer között – 1956 tehát nem tekinthető cezúrának. Keller ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a kötetben szereplő írások nagy része nem öleli fel a teljes kijelölt korszakot, csak annak egy szűkebb részét, így önmagukban, a kötet kontextusából kiemelve nem bizonyítják a kontinuitást. A szövegekben gyakran kerül elő a falu szétverésének terrorisztikus, diszkrimináló folyamata, és az, hogy erre miként reagált a társadalom. Keller szerint szenvedéstörténeteket olvashatunk, ahol az áldozatok képesek a cselekvésre, még ha el is buknak, ezzel követve a tragédiai hagyományokat. Érdekes látni, hogy a kommunisták miként találnak szövetségeseket a falusi közösségekben, hogyan tud intervenciójuk a belső konfliktusokra építeni. A kötetben a vidék szót leginkább az ország Budapesten kívüli részének jelölésére használják. A kisvárosok világa viszont alig jelenik meg, főként a falusi viszonyokat mutatják be. „A kötet tanulmányai olyan oszlopok, amelyek egy jövőbeli szintézis alapjait jelenthetik majd egykor” – zárta Keller Márkus a kötet bemutatását.
Magyar dúlás – Tanulmányok a kényszerkollektivizálásról
Germuska Pál a Magyar dúlás – Tanulmányok a kényszerkollektivizálásról című kötet bemutatását Végh Antal Penésznek faluról írt szociográfiáját felidézve kezdte meg, rámutatva, hogy a magyar falu nem egészen úgy működött, mint ahogy a korabeli propaganda leírta. Nehéz megszabadulni persze azoktól a fogalmaktól, amelyek ennek hatására belénk ragadtak, gondolva például a földreformra vagy a felszabadulásra. Előbbire inkább a földosztás szót kellene használni, hiszen nem reform volt, hanem politikai haszonszerzési akció – nem oldotta fel a meglevő feszültségeket, nem szüntette meg a társadalmi egyenlőtlenségeket. A kötetben közreadott tanulmányokban sorra bontakoznak ki a folyamat anomáliái, a mindenhol jelen levő kicsinyes helyi konfliktusok. Kiderül, hogy a kistermelőkkel éleszttették újra a magyar agráriumot, akik önsanyargató módon, anyagi háttér nélkül vetették bele magukat az élelemtermelés újbóli megindítására. A hosszú ötvenes évek koncepció csak bizonyos tanulmányokban jelennek meg. Germuska Pál hangsúlyozta, hogy a kötetben megjelenő forrás- és interjúanyag mennyire fontos. A második kollektivizálást gyakran mind a mai napig a modernizáció szükséges hozadékaként láttatják. Az EGK akkori politikája ezzel ellentétben pont a kis- és középbkirtokos agrárium megvédése volt, akik ennek nyomán hatékonyabbá is váltak. A kötet jól jeleníti meg, hogy a második kollektivizálás valódi célja nem a modernizáció, hanem az önálló tulajdonosi réteg felszámolása, a tervgazdálkodás kiterjesztése, továbbá a vidéki lakosság városokba irányítása volt, hogy az iparosítási kampányhoz olcsó munkaerőt biztosítsanak. Germuska szerint tehát az az állítás, hogy ez a folyamat vitte át Magyarországot a modern korba, erősen sántít. A régióra jellemző erőltetett iparosítás életképtelen, felesleges hadi- és nehézipari konglomerátumot hozott létre valamennyi országban ahelyett, hogy olyan iparágakat fejlesztettek volna, amelyekhez mind a szaktudás, mind a nyersanyagok adottak voltak Magyarországon. Germuska arra is felhívta a figyelmet, hogy a korabeli levéltári anyagok, interjúk mind egyfelé mutatnak: a kollektivizálás erőszakos, felülről végrehajtott művelet volt, ami az egyéni megélések szintjén sok esetben katasztrofális következményekkel járt. Keller Márkushoz hasonlóan Germuska is olyan építőköveknek nevezte a kötet tanulmányait, amelyek alapvető fontosságúak lesznek egy majdani nagy összegzés megírásakor.
Kapcsolódó tartalom:
