A Karolina Kórház épületénél elhelyezett emléktáblánál kezdődött a megemlékezések sora a hétfői Gyásznapon. Ezután Gulyás Lajos tábláját koszorúzták meg a résztvevők, majd a vár udvarán dr. Schmidt Rezső, a helyi egyetemi kar dékánja idézte fel az ötvenkilenc évvel ezelőtt történteket. A szónok részletesen beszélt a legyilkolt hat akadémista szerepéről az ötvenhatos eseményekben. Mint mondta: a felvonulást követően ők már soha nem térhettek vissza az ódon vár falai közé. A dékán beszélt a forradalmat követő megtorlás időszakáról is, amikor az akkori akadémia igazgatóját, Varga Ernőt és helyettesét Dohy Jánost koncepciós perek során hosszú évekre börtönbe zárták.
Az egyetemtől a városházához vonultak az emlékezők, ahol emléktábla őrzi az ’56-os nemzeti tanács létrejöttét. Ezután a magyaróvári temetőben folytatódott a megemlékezések sora, ahol a Piarista-iskola diákjainak műsorát követően dr. Kósa Lajos, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének vezetőségi tagja idézte fel az ötvenkilenc évvel ezelőtt történteket. „Az emlékezet teszi a nemzetet nemzetté.”- hangsúlyozta. Mint mondta: 1956-ban, azon a tizenkét fényes napon a magyar népnemzetté vált. Mosonmagyaróvár pedig a kollektív magyar mártíromság szimbólumává vált. Évtizedekig a bűnös város volt, mert a hatalom saját bűnét ragasztotta rá Mosonmagyaróvárra. Dr. Kósa Lajos hangsúlyozta: az igazságtétel sajnos a mai napig elmaradt. „Ha nincs igazságtétel, nincs megbocsátás sem” – fogalmazott a szónok.
A hagyományoknak megfelelően a magyaróvári temető elől indult a menet, ami az egykori utat bejárva ért ki a Gyásztérre. Itt a kegyeleti megemlékezésen Széles Sándor megyei kormánymegbízott idézte fel a téren ötvenkilenc évvel ezelőtt történteket. „Huszonöt éve állunk a kopjafák mellett a városi Gyásznapon. Mégis többször éreztük már, hogy valami hiányzik, valami még mindig nincs a helyén. Igazságtételben, de legalább egy egyszerű bocsánatkérésben reménykedtek az elhunytak hozzátartozói a gyilkosoktól és azok politikai örököseitől” – hangoztatta Széles Sándor. Szerinte azonban ehelyett hazudozást, magyarázkodást hallhattunk csak. Sem igazságtétel, sem bocsánatkérés, sem a felelősök megnevezése nem történt meg. A szónok párhuzamot állítva az ötvenhatos eseményekkel kifejtette: a mai kornak is megvan a maga kihívása, amiről sokan úgy gondolják, ha homokba dugják a fejüket, attól megoldódnak a problémák. Ezzel a migrációs helyzetre utalt a kormánymegbízott. „Hol tartana most a mosonmagyaróvári áldozatok ügye, ha mindenki felejt és meghátrál. Ha mindazok, akik küzdöttek az igazság felszínen tartásáért, hátraléptek volna. Győzött volna a hazugság és mindent ellep az álbéke lelket ölő, szürke fojtó pora” – fogalmazott Széles Sándor.
Forrás:
