-
Találatok szűkítése (találatok további szűkítésére/szűrésére a keresést követően is lehetőség van):
Vissza a listához
Ossza meg másokkal:
Vágólapra

Magyar gulág 1945–1953 – új honlap és tanulmányi verseny

2020. 11. 30.
Background

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) új, tematikus honlapot indított. A Magyar gulág – Táborvilág Magyarországon 1945–1953.

A Magyar gulág – Táborvilág Magyarországon 1945–1953 azzal a céllal született meg, hogy megemlékezzen a 20. századi magyar történelem egyik legszörnyűbb időszakáról, egyben emléket állítson a recski kényszermunkatábor, a Hortobágy és a Nagykunság területén felállított zárt táborok, valamint az 1951-es budapesti kitelepítés áldozatainak. A NEB az új honlap indítása mellett tanulmányi versenyt is hirdet középiskolások számára.

A Magyar gulág – Táborvilág Magyarországon, 1945–1953 című tematikus honlap

A vizuálisan megkapó, a kor követelményeinek megfelelő honlapra belépve intro fogadja a látogatót, majd ennek megtekintése vagy átugrása után jutunk el a menühöz. A menüpontok tartalmát a honlap a következőképpen foglalja össze:

„A látogató az Internálás, zárt táborok, kitelepítés főmenüpontba belépve egy történelmi kereteket felvázoló idővonalat lát, amelynek segítségével a kommunista diktatúra kiépítésének és megszilárdulásának folyamatát tanulmányozhatja egészen a rendszer 1956-ban bekövetkezett válságáig.

Ezt követően a magyar gulág egyes intézményei, az 1945–1953 között fennállt internáló- és kényszermunkatáborok, az 1950–1953 között működött zárt táborok és az 1951-ben lezajlott budapesti kitelepítés részleteinek megismerésében eligazító almenüpontokhoz jut. Ezekben az egyes résztémákhoz kapcsolódó fontosabb történéseket tartalmazó idővonalak, valamint az azokhoz tartozó bevezetők mellett többek között felelősök és elszenvedők életrajzai, a rabok és őreik által használt legfontosabb szavakat tartalmazó szlengszótár, táboradatlapok, valamint egy kisfilm is segítik az intézményesített meghurcoltatás eszközeinek megismerését.

Szélesebb kitekintést kínál a Propaganda vs. valóság menüpont, amellyel a hangzatos kommunista szólamok és a kiábrándító valóság közötti kibékíthetetlen ellentétre világítunk rá. A Nemzetközi kitekintés menüpont a környező országok lágerrendszereinek történetét vázolja fel röviden. Különösen fontosnak tartjuk, hogy az érdeklődők a meghurcoltak írásos visszaemlékezéseit, illetve interjúkban megosztott emlékeit is megismerjék.

Az egyes résztémákhoz kötődő „Te mit tettél volna?”-videókkal a páriasorba taszított ártatlan emberek sorsának átélését szeretnénk elősegíteni, az áldozatok szabadulás utáni életét, megbélyegzését pedig A rendszer nem enged menüpont segítségével idézzük fel. A látogatók a megemlékezéssorozathoz kapcsolódó eseményekről a Hírek menüpont alatt tájékozódhatnak. A diákok számára meghirdetett tanulmányi versenyről szintén olvashatnak információkat. A honlapon a témában elkészült vándorkiállítás tablói is megtekinthetők.”

A Magyar gulág 1945–1953 országos középiskolai tanulmányi verseny

Érdemes külön kitérnünk a fent említett Magyar gulág 1945–1953 című országos középiskolai tanulmányi versenyre, amelyet a NEB azzal a céllal szervez meg, hogy megismertesse a diákokkal az internálások, kitelepítések és kényszermunka-táborok történetét olyan tragikus eseményekkel foglalkozva, amelyeket évtizedeken keresztül, a diktatúra összeomlásáig kényszerű hallgatás övezett.

A verseny csapatverseny, ahol 2–4 főből álló csapatok indulhatnak, amelyeknek tagjai 11. vagy 12. évfolyamos tanulók. A vetélkedő valamennyi magyarországi középiskola számára nyitott, a részvétel díjmentes. A verseny 2020. december 7-én, 0 órakor kezdődik, jelentkezni tehát december 6-ig lehet rá. A további részleteket és a jelentkezés módját itt találják meg az érdeklődők.

Forrás:

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Weboldalunkon sütiket használunk

Az oldalon az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Az oldalon alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el.