Az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójának alkalmából a Kúrián megtartott tudományos konferencián mutatták be Bódiné Beliznai Kinga és Zinner Tibor könyvét, amelynek címe „Akiknek nevét emléktábla őrzi". A kötet azokról a bírákról szól, akik nemet mertek mondani a hatalomnak a forradalmat követő büntetőperekben történő közreműködésüket illetően. A kiadvány a Kúria és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága támogatásával jött létre.
Részlet a könyv előszavából:
A Kúria, a Legfőbb Ügyészség és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága jogi és történeti szempontokat egyaránt érvényesítő kutatási programja kiterjed a forradalmat követő büntetőperek rendszerezett áttekintésére; a megtorlás emblematikus mártírjainak portrészerű bemutatására; valamint az igazságszolgáltatást felhasználó megtorlás irányító és végrehajtó testületeinek, és az abban közreműködő személyek körének feltárására. Ez a kötet ennek a kutatásnak sajátos metszetét adja. Annak idején a pártvezetés csak nagy nehézségek, komoly tisztogatások után találta meg azokat a bírákat, akik hajlandóak voltak részt venni a megtorlásokban. Ugyanis többen inkább vállalták a tisztségükről való lemondást, karrierjük félbeszakítását, mintsem azt, hogy hivatásuk íratlan szabályait megszegjék.
Ez a kötet ilyen emberekről szól. Azokról a bírákról, akik nemet mertek mondani a hatalomnak. 2007 óta emléktábla őrzi a nevüket a Kúria aulájában, Justitia szobrával szemben, mégis kevesen tudják hazánkban, hogy annak idején, nem kis mértékben az igazságszolgáltatás ’56-os forradalmi testületeinek, bizottságainak örökségét vállalva, a magyar bírói kar számos tagja szembeszegült a szovjet fegyverek segítségével restaurált politikai hatalommal, nem volt hajlandó kiszolgálni a politikai megrendeléseket.
Elismeréssel emlékezünk azokra a vidéki és fővárosi bírákra, akik mind a forradalom idején, mind azt követően a pártutasításoktól mentes, független igazságszolgáltatás megteremtésén fáradoztak. November 4-e után tudták, hogy erőfeszítéseik – miként a forradalom utóvédharcosainak életveszélyes küzdelme – eleve kilátástalan. Mégis, a megtorlás első jogszabálya, amelyet a büntetőeljárás egyszerűsítéséről alkottak, csúfosan megbukott, hiszen egyetlen büntetőeljárás sem indult, egyetlen ítéletet sem hirdettek ki erre alapozva. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa által alkotott törvényerejű rendeletek sorában a következő stációt már a rögtönítélő, azaz statáriális bíráskodás jelentette. 1956 decemberének második hete így vált vízválasztóvá. Megkezdődött a szabotáló bírói kar eltávolítása, ami a gyorsított eljárás 1957. január közepén történő bevezetése után még nagyobb lendületet vett. A bírói kar létszáma a forradalmi szerepvállalás, valamint a hatalmi önkénnyel szembeni ellenállás miatt 92 fővel csökkent. Közülük 54 személyt azért távolítottak el, mert egyfelől tevékeny részt vállaltak a forradalom céljainak megvalósításában, másfelől megtagadták a megtorlásban való részvételt. A bírói kart szétzilálók további 38 személy esetében az eltávolítás okaként az elbocsátottak életkorának hivatkoztak. És mindez csupán a kezdet volt. 1957 végére 140 bíró és 50 fogalmazó találta magát a magyar igazságszolgáltatás falain kívül.
(Részlet az „Akiknek nevét emléktábla őrzi" című kötet előszavából)
Kapcsolódó tartalom:
