-
Találatok szűkítése (találatok további szűkítésére/szűrésére a keresést követően is lehetőség van):
Vissza a listához
Ossza meg másokkal:
Vágólapra

Korábban élet-halál urai voltak, mára fogatlan oroszlánok lettek

2024. 09. 27.
Csatári Bence
Background

Csatári Bence előadásáról, amelyet a „Hogyan tovább? Politikai fordulatok Európában 1945 - 1990" c. konferencián mondott el.

1986. szeptember 1-én a Magyar hanglemezgyártó Vállalat (MHV) monopóliuma végleg elveszett. A Hungarotonon kívül innentől kezdve más is kiadhatott hanghordozót, amire az akkor elfogadott sajtótörvény teremtett jogszabályi lehetőséget. Hogy a végső kapitulációt milyen fokozatos pártállami engedmények, illetve a magyar zenei élet képviselőinek miféle szervezkedései kényszerítették ki, arról a Nemzeti Emlékezet Bizottsága „Hogyan tovább? Politikai fordulatok Európában 1945 - 1990" c. konferenciáján Csatári Bence, a NEB hivatalának tudományos kutatója beszélt.


A nyolcvanas években párthatározat született arról, hogy a zenei élet szereplőit meg kell nyerni. Már akiket lehet. Bors Jenő és Erdős Péter így intézte a könnyűzenei nyitást.

Az MHV-nek már a '60-as évektől terebélyes nemzetközi kapcsolatai voltak, ennek köszönhetően jelentős lemezexportot és -importot bonyolított, sok esetben a Kultúra Közvetítő Vállalat bábáskodása mellett. A Szovjetunió volt a legnagyobb felvevőpiac, a Neoton Família esetében az akkori szakma 100 ezres példányszámokról beszélt, noha írásos dokumentum sem erről, sem arról nincs, hogy Magyarország többi zenekarának hogyan fogytak kül- és belföldön a lemezei, sőt később a nemzetközi nagy kiadók sem számoltak el a zenészekkel. Erre vonatkozóan egyedül Bors Jenő, az MHV igazgatójának nyilatkozataiból lehet következtetni. A hanglemezkiadás a kor hiánygazdaságának viszonyait és a szocialista tábor lepukkantságát tükrözte.

Az MHV Rottembiller utcai stúdiója finoman fogalmazva sem ütötte meg az európai mércét, de még a keleti táborban is sereghajtónak számított. Ez persze nem is volt csoda, hiszen az egykori Odeon mozi nézőterét alakították át stúdióvá. Miután azonban az MSZMP KB Titkársága 1982. november 1-jén határozatot hozott a vezető politikusok és a művészek szorosabb kapcsolatáról, azaz a könnyűzene felé történő óvatos nyitásról, e hátrány ledolgozására is lehetőség nyílt.

Erdős erős keze

Bors Jenő 1981. október 23-án az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya nevében úgy fogalmazott: Mint eddig tettük, popzenei tevékenységünkben határozottan és minden bürokratikus akadályt félretéve reformokat kell végrehajtanunk a decentralizálás, a demokratizálás, a közreműködők megnyerésének irányába. Reformjainknak azonban az általunk választott terepen kell végigfutni, és nem azon, amit »kritikusaink« választanak. E második kitétel vélhetően Sebők Jánosnak és Czippán Györgynek szólt, akik az Ifjúsági Magazinban, illetve a Magyar Ifjúságban gyakran kritizálták a korabeli lemezkiadást. Jól jelzi a közeledés igényét a párthatározatnak megágyazó, sokat emlegetett 1981. márciusi tatai rocktanácskozás, illetve az Aczél György és Fejti György részvételével, a Budapest Sportcsarnokban megtartott Fiatal Művészek Első Találkozója is, ahol – mások mellett – Bródy János is felszólalt.

Tóth Dezső felszólalása a tatai rocktanácskozáson

A pártállam ugyanakkor a közeledés kereteit vaskézzel jelölte ki, világossá téve, hogy kiket lehet és kiket nem lehet integrálni. A Fekete Bárányok hármasából például a Hobo Blues Band és a P. Mobil előtt szélesebbre tárták a megjelenés kapuját, a Beatricét azonban adminisztratív úton ellehetetlenítették, s az 1981 augusztusában fel is oszlott. Hasonlóan erős jelzést küldték 1983-ban a punkperek során azzal, hogy a CPG zenekar tagjait közösség elleni izgatás vádjával letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

  1. január 1-én (az új gazdasági mechanizmus nyitányakor) az MHV-hoz jogtanácsosnak kinevezett Erdős Péter vette kezébe a határozat végrehajtását, 1981-ben már mint a Vállalat kvázi vezetője osztotta az észt a rockszakma képviselőinek. Bors Jenővel összefogva a reform szellemében az MHV struktúráján is változtatott. 1983-ban a vállalatot két szerkesztőségre és 7 labelre vagy márkára oszlottak: Start, Favorit, Pepita, Bravo, Krém (már 1981-től ennek a kvázi jazzlabelnek Benkó Sándor volt a vezetője), Gong és Pro. Utóbbi érdekessége, hogy ez gyakorlatilag Erdős Péter saját játszótere volt, nem is a többivel együtt a Vörösmarty tér 1. szám alatt, hanem a Damjanich utcában működött.

Ezekbe ismertségtől, sikerességtől és előadott stílustól függően sorolták be a zenekarokat. Bár az eredeti szándék nem ez lehetett, de ezek a márkák egymás konkurensei lettek házon belül, annál is inkább, mivel 1984-től az eladott példányszámoktól függött az adott márka további támogatása. A kor ideológiai zűrzavarát pontosan jelzi Bors Jenő nyilatkozata, amely szerint: „két dolog fontos számunkra az MHV-nél: a kommunista ideológia szilárd megtartása, és a profit.” A kor igényeihez igazodva 1986-tól Profil néven létrehoztak egy nyolcadik márkát is a popzenekarok számára.

Szocialista magánstúdiók

A reformtörekvések másik meghatározó eleme az volt, hogy kisipari vállalkozási forma keretében 1980-tól megengedték – részleges tőkés viszonyokat teremtve – a magánstúdiók létrehozását és működtetését. Az elkészített felvételek egyetlen megrendelő partnere az MHV volt, és ez mindössze két magánstúdiót jelentett, melyek magántőke bevonásával és bérmunkával készítették a zenei felvételeket. Ez a szisztéma maga volt a szocialista gazdaságpolitika tagadása, de kétségtelenül segítette az MHV-t abban, hogy a növekvő igényeket megfelelő minőségben ki tudja szolgálni. Az egyik ilyen Bohus János hangmérnök-tulajdonos vezetésével a Főnix stúdió volt, amelynek alapfelszerelését Amerikából hozatták Pestszentlőrincre, helyszíne viszont Bohus nagymamájának nyári konyhája volt. Itt készítették a Bojtorján és a Muzsikás együttes első lemezfelvételeit, de 1986-ban a Jézus Krisztus Szupersztár felvételét is.

A másik a Kóbor János nevével fémjelzett Omega stúdió, amelyet eleinte saját maguknak építettek a II. kerület szélén, a Modori utcában. A nyugati felszerelés beszerzésében lépéselőnyben voltak, mivel ekkor az Omega már nagyon sokat koncertezett külföldön (1974 nyarától '76 februárjáig haza sem jöttek), gázsijukat pedig felszerelésre költötték. A legmodernebbnek számító számítógépes hangszervezérlés és egyéb eszközök azonban COCOM-listás termékek voltak, ezért ezeket nem lehetett hivatalosan behozni az országba, a csempészésért akár börtönbüntetés is járhatott. A jellegzetesen magyaros lelemény azonban a maga megoldjuk okosba' módján oldotta fel a problémát, mégpedig a korra oly jellemző kacsintgatós szocialista slamposság segítségével. Az impexek korában szerződést kötöttek állami nagyvállalatokkal, amelyek hivatalosan megrendelték a szükséges hangtechnikát és berendezéseket, amelyeket Kóborék kifizettek nekik. Az első magánstúdió létrejöttében és felszerelésében olyan állami cégek vettek tevőlegesen is részt, mint a Metrimpex, az Interag Külkereskedelmi Vállalat, sőt még a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete is.

Az MHV Rottenbiller utcai stúdiója ugyan megmaradt, de építettek Törökbálinton a Ráczug kastélyban (valutában felvett hitelből) egy annál sokkal modernebb stúdiót, melyben Dobó Ferenc hangmérnök londoni „tanulmányútja” után már egy MCI-keverőpulton dolgozhatott. A 44 millió forintos ingatlanfejlesztés már éjjel-nappali felvételt tett lehetővé, nem úgy, mint a Rottenbiller utcaiban, ahol az egykori mozi felett lakók gyakran átkopogással zavarták az üzemszerű működést.

Forrás: Korábban élet-halál urai voltak, mára fogatlan oroszlánok lettek (Index, 2024.09.27.)

Kapcsolódó tartalom:

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Weboldalunkon sütiket használunk

Az oldalon az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Az oldalon alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el.