Szilágyi Gábor tanulmánya a magyar állampártnak a kommunista pártok közötti nemzetközi pénzügyi és gazdasági együttműködésben játszott szerepét tekinti át. A három fejezet mindegyike a nyugat-európai „elvtársak” segélyezésének egy-egy módját mutatja be.
E módok közül a legfontosabb a szovjet vezetés által irányított „Nemzetközi Szolidaritási Alap” volt. A tanulmány természetesen nem adhat teljes körű leírást az Alap történetéről, csupán az abban való magyar részvételre összpontosít. Az eddig ismert forrásokból kiderül, hogy az Alap szovjet kezdeményezésre jött létre, de a magyar párt is ellenkezés nélkül vállalta a részvételt. Az Alap további története alapvetően a „folytonosság” szóval jellemezhető – egyedül az évente teljesítendő összeg nagysága változott. A szerző a rendszer működésében érintett párt- és állami vezetők körének meghatározására is kísérletet tesz: az eddig ismert tények alapján mindenekelőtt az első titkár szerepe volt meghatározó. A fejezet utolsó bekezdései a magyar szerepvállalás végéről szólnak.
A második rész a magyar párt által bilaterális alapon juttatott támogatást vizsgálja. E dimenzióban egyszerre volt jelen a folytonosság és a változás. 1956 előtt alapvetően az egyszeri döntések spontán meghozatala volt jellemző, míg a Kádár-korszakban sokkal formalizáltabb lett a döntéshozatal. Ezzel együtt, a párton belüli döntési mechanizmus voltaképpen az egész korszakban állandó maradt. A Szolidaritási Alapon keresztül Nyugatra juttatott pénzösszegekhez képest a bilaterális alapon nyújtott támogatás összege alacsony volt.
Végül, de nem utolsósorban a szerző foglalkozik az indirekt támogatással is. Ebben a külkereskedelmi vállalatok játszották a legfontosabb szerepet. Eddigi ismereteink szerint a magyarok fő partnerei az osztrák, az olasz és a francia pártok cégei voltak. Megjegyzendő azonban, hogy mindenütt nehéz elkülöníteni a szokványos kereskedelmi ügyleteket a burkolt pártfinanszírozástól.
Stefano Bottoni tanulmánya az olasz–magyar gazdasági kapcsolatok hidegháború alatt kialakult informális kapcsolati hálójával foglalkozik a magyar Terimpex és az olasz Soresco külkereskedelmi vállalatok együttműködésének elemzésén keresztül. A Terimpex kulcsszerepet töltött be a szocialista gazdaságban, lévén monopóliuma az élőállat és a puskapor/ágyúgolyó forgalmazására, a Sorescot pedig az olasz kommunista párt ellenőrizte, az olasz hatóságok hallgatólagos beleegyezésével. A feldolgozott széleskörű dokumentáció azt mutatja, hogy az 1950-es évektől kezdve Olaszország a kelet–nyugati kapcsolatokban különleges szerepet töltött be, amit az is jelez, hogy a nyugati blokkban itt volt a legnagyobb és legbefolyásosabb a kommunista párt. Ugyanakkor a hidegháború időszakában azok az import–export cégek, amelyek a szovjet blokk országaival való kereskedelemre specializálódtak, gyakorlatilag – nem is teljesen burkoltan – létrehoztak egy „árnyékgazdasági rendszert”, amelyről a főbb politikai szereplőknek és a belső elhárításnak tudomása volt, mégis teljes mértékben szemet hunytak fölötte.
Sajtómegjelenések, recenziók:
-
A Nol.hu-n megjelent írás a kötetről: Miklós Gábor- Moszkvába gurultak a forintok
-
A VERITAS Történetkutató Intézet tudósítása a könyvbemutatóról
NEB Könyvtár
Ár: 1 500 Ft
Oldalszám: 144
ISBN szám: 978-615-80191-6-3
