-
Vissza a listához
Ossza meg másokkal:
Vágólapra

Kádári külügy: a párt érdeke volt az első

2018. 10. 03.
Andreides Gábor
Background

A Magyarország külkapcsolatai, lehetőségei és diplomatái 1945 után című tudományos konferenciáról volt szó a Kossuth Rádióban.

Az 1945 utáni külpolitika és az ennek a szolgálatában dolgozó diplomaták elsősorban nem a magyar társadalom, hanem az állampárt és a Magyarországot uraló szovjet birodalom érdekeit szolgálták – hangzott el a Vasárnapi Újság adásában.

Soós Viktor Attila és Andreides Gábor történészek a Magyarország külkapcsolatai, lehetőségei és diplomatái 1945 után című tudományos konferencián elhangzottakat összegezték az adásban. Magyarország, mint megszállt ország nem rendelkezett önálló külpolitikával – mondta Soós Viktor Attila történész, aki kiemelte, hogy a pártállam a saját céljaira használta fel a külügyet, a diplomáciát. Ehhez felhasználták az állambiztonságot és a hírszerzést, azzal a céllal, hogy magát a párt vezetését, illetve Magyarországot megpróbálják külföldön hitelesíteni. A történész kifejtette: 1945 után, amikor egyértelmű vált az ország szovjetizálása és az egypártrendszer kiépülése, akkor sok külföldi állomáshelyen tartózkodó diplomata kint maradt, de sokakat elbocsátottak, és helyükre megbízható pártkádereket helyeztek. A magyar diplomáciai kar lefejezése már az 1945–47 közötti időszakban elkezdődött. Ez a nagy elitváltás időszaka volt, és azt követően, aki bekerült a külügybe, egy-két kivételtől eltekintve, csak olyan személy lehetett, aki lojális volt a rendszerhez – fogalmazott. Olyan emberek lettek misszióvezetők, nagykövetetek, akik ejtőernyősként kerültek oda, nem járták végig a diplomáciai szamárlétrát – mondta Soós Viktor Attila történész.

Andreides Gábor történész arra hívta fel a figyelmet, hogy a diplomáciai gárda lefejezése rendkívüli fájdalommal járt, amelyet a kommunista rendszer is érzékelt. Az állásukból elbocsátottak idegen nyelveket beszélő diplomaták voltak, akik ismerték a protokollt, meg tudtak jelenni egy diplomáciai fogadáson. Az 1960-as évek elején feltűntek olyan kommunista diplomaták, akik ismét nyelveket beszéltek, és a külügyi vezetés rájött arra, hogy ki kell nyitnia a magyar diplomáciai képviseleteket – fogalmazott.

Beépült a hírszerzés a külügybe

1945 után a pártállam által felügyelt belügy és annak hírszerző részlege mindvégig jelen volt a külügy működésében, egészen a legmagasabb szintig tudtak embereket pozícióba helyezni – mondta Soós Viktor Attila. Az emigráció mindvégig fontos terepe volt a pártállamnak, és nagy hangsúlyt helyeztek a propagandára – fogalmazott. Az 1960-as évektől igyekeztek a pártállammal kritikus, vezető emigráns személyeket lejáratni, illetve a lojálisakat helyzetbe hozni. Ehhez a legfelsőbb körökből érkezett támogatás. Kádár János 1961-ben azt mondta, hogy a honvédelmi kiadásokkal egy szintre kell hozni az emigrációval foglalkozó szervek működési kiadásait – mondta Soós Viktor Attila. „Akár százmillió forintos összegeket is megért, hogy olyan lapok legyenek Amerikában, Franciaországban, amelyek a pártállam érdekeit szolgálják ki” – fogalmazott a történész. Később ez a politika kissé változott. A kommunista rendszer nyugati elfogadtatásában jelentős szerepet játszott a Magyarok Világszövetsége, amely a külügynek egy szervezeti része volt. Az 1970-es, 1980-as években az emigrációban élő magyarokat megpróbálták úgy befolyásolni, hogy a kádári diktatúrához lojálisak legyenek. Kinek az érdekét képviselték?

Arra a kérdésre, hogy a külpolitika mennyire szolgálta a magyar, illetve mennyire a párt érdekeit, Andreides Gábor úgy válaszolt, hogy voltak olyan felvillanások a 60-70-es években, amikor felsejlett egy önálló magyar külpolitika vitelének szándéka, de összességében a magyar külkapcsolatok a kommunista párvezetés érdekeit szolgálták. Magyarország esetében a külügyben dolgozók számára első volt a párt, és csak utána következett a magyar érdekek képviselete. Ha csak a határon túl élő vagy az emigrációban élő magyarokra gondolunk, akkor látható, hogy a külpolitika a magyar kommunista párt céljainak megvalósulását szolgálta, és kevésbé a magyar társadalom érdekét – mondta Soós Viktor Attila.

Kapcsolódó tartalom:

Kapcsolódó tartalmak

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Weboldalunkon sütiket használunk

Az oldalon az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Az oldalon alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el.