„Donáth Györgynek szobrot állítani egyáltalán nem bűn. De hogy a Hóman-ügy után hiba volt-e az eseményt állami elismerésnek tűnő részvétellel emelni, az már egy másik kérdés.
Idén, a kommunizmus áldozatainak emléknapján történt néhány olyan esemény, amely elütött az állami kultusz megszokott rendjétől. Legelőször is, intézményem, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nyilvánosságra hozta majd’ félezer kommunista hatalombirtokos fényképes életrajzát. Annak idején, amikor a Terror Háza Múzeum megnyílt és a baloldali írástudó értelmiség egy része szembesült azzal, hogy a kiállításon létezik „Ávós előszoba” illetve „Tettesek Galériája”, óriási volt a felháborodás. Idén a reakció más volt: egy korábbi ávós tiszt (majd állambiztonsági vezető) fia a Facebookon publikálta bocsánatkérését, amit a Heti Válasznak adott interjújában is megerősített. A kétfajta reakció között jól érezhető a különbség, jóllehet, a két prezentációs forma is eltért egymástól.
A másik, sajnos nem ennyire felemelő esemény a Donáth György-szobor felavatásának (átadásának) megakadályozása volt, úgymond, „antirasszista” tüntetők részéről.
Állításom szerint Donáthnak szobrot állítani egyáltalán nem bűn – különösen nem úgy, hogy azt egy civil szervezet, vagyis a Politikai Elítéltek Közössége kezdeményezte. De hogy a Hóman-ügy után hiba volt-e az eseményt állami elismerésnek tűnő részvétellel emelni, az már egy másik kérdés.
Az ügynek ugyanis különös súlyt adott a volt miniszterelnök és az Országgyűlés alelnökének tervezett részvétele. Az pedig, hogy a Páva utca sarkára tervezték a szobrot, a Holocaust Emlékközpont tőszomszédságába, már bizonyos emlékezetpolitikai érzékenység hiányára utal. A szobor elszállítása viszont már egyenesen politikai vereségnek tüntethető fel. A történeti vita helyett ugyanis az egész eseménysorozat politikai mezőbe került át. A jelen dolgozatban az ügyben megszólalók eddigi állításait szeretném összevetni és összefoglalni."
Forrás, illetve a teljes interjú megtekinthető a mandiner honlapján
