A szovjetek hathatós segítsége, letartóztatások, koncepciós perek, terror kellett hozzá, hogy a kommunisták átvegyék a hatalmat Magyarországon. Az új rendszerben Rákosi Mátyás a törvények felett állva, kontroll nélküli teljhatalommal intézte a párt és az ország ügyeit.
.
Rákosi Mátyás paradox módon a szegedi Csillag börtönben „ülve” vált a magyar kommunista mozgalom egyik vezéralakjává, elsősége pedig a II. világháború éveiben, moszkvai tartózkodása alatt vált hivatalossá. Összeállt a később hírhedtté vált „négyes fogat” is, a moszkvai magyar vezetés már 1944-ben megkezdte a felkészülést a Vörös Hadsereg sikereinek nyomán történő hazatérésre.
Hogyan őrködtek a megszállók Kelet-Európa szovjetizálása felett, illetve miért teremtette le Vorosilov marsall a sárga földig, és nevezte idiótának „népünk bölcs vezérét”, Rákosi Mátyást?
Ezzel folytatjuk a Rákosi életútját bemutató sorozatunkat dr. Kolontári Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos kutatója közreműködésével.
Moszkva diktált mindenben
Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy a második világháború után a kelet-európai kommunisták nem kapnak szabad kezet hazájukban, sőt. A politikai program megalkotásától kezdve a követendő stratégia kidolgozásán át egészen a visszatérés időzítéséig, mindenben figyelembe kellett venni a szovjet vezetés érdekeit, kívánságait. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy tervezeteket állítottak össze, amiket aztán a szovjetek javítgattak, kiegészítettek, és végül jóváhagytak.
Rákosi csak alig néhány témában próbált önálló gondolatokat megfogalmazni, a legfontosabb ezek közül a területi kérdés volt. Úgy vélte, ha nem vállalja fel akár csak minimálisan is a revízió ügyét, Magyarországon nagyon nehéz lesz megteremteni a kommunista befolyást. Még Moszkvában megpróbált emigráns román és csehszlovák kommunistákkal, Ana Paukerrel, Rudolf Slánskýval egyezkedni, hogy a magyar többségű peremterületek hovatartozásáról tartsanak népszavazást. Kezdeményezését elutasították. 1945 után a csehszlovákiai magyar kisebbség ügyét is felvetette, fellépett jogfosztásuk és kitelepítésük ellen, de bármilyen óvatos is volt, nem járt sikerrel:
Ezekben a kérdésekben folyamatosan falakba ütközött, és a moszkvai ellenszelet érezve hamar fel is adta – mondja a 24.hu-nak Kolontári Attila.
Míg a magyar párt főbb funkcionáriusai már 1944 őszén visszatértek Magyarországra, Rákosi csak 1945. január 30-án tehette meg ugyanezt, a fegyverszüneti delegációval érkezett haza Moszkvából.
Az első számú kommunisták hazaengedését Sztálin azért halogatta, mert nem akarta azt a látszatot kelteni a nyugati szövetséges hatalmakban, hogy a szovjet politikai-gazdasági modellt és a sztálini típusú diktatúrát akarná ráerőltetni a közép- és kelet-európai államokra. Persze mindenki tudta, hogy ez csupán idő kérdése, de a Generalisszimusz nem sietett: tudta, hogy a térségben a Vörös Hadsereg az úr, ezért hosszú távú céljait eleinte alárendelte a Nyugattal való jó kapcsolatnak.
Rákosi Mátyás az 1945-ös nemzetgyűlési választások idején. Forrás: Angyalföldi helytörténeti gyűjtemény.
Vorosilov nagyon dühös volt
Az 1944–45-ben Magyarországon az illegalitásból kilépő, szervezeti struktúra és tömegbázis nélküli kommunista párt hazai és moszkovita kommunistákból összeállított központi bizottsága 1945 februárjában Rákosit a párt főtitkárává választotta, aki kijelentette: körülbelül ötéves átmeneti időszakkal számol, de a cél természetesen a szocialista berendezkedés megteremtése. És ebben a magyar kommunisták teljes mértékben számíthattak az országot megszálló Vörös Hadsereg, illetve a gyakorlatilag szovjet irányítás alatt álló Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) hathatós támogatására.
Az 1945. novemberi választásokat a Független Kisgazdapárt a szavazatok 57 százalékával nyerte meg, így akár egyedül is kormányt alakíthatott, vagy koalíciót köthetett volna a második legnagyobb társadalmi beágyazottsággal rendelkező Szociáldemokrata Párttal (SZDP). Ezen a választáson a Magyar Kommunista Párt (MKP) mélyen a várakozása, és a szovjeteknek tett ígéretek alatt teljesített, 17 százalékot szerzett.
A SZEB és annak vezetője, Kliment Jefremovics Vorosilov marsall nyomására azonban négypárti koalíció alakult, amely a parlamenti mandátumok 97 százalékát mondhatta magáénak, a kisgazdák, szociáldemokraták és kommunisták mellett a Nemzeti Parasztpárt szerepelt benne. A miniszteri tárcák elosztásánál is szovjet diktátum érvényesült, a kommunisták természetesen kulcspozíciókat kaptak, így választási vereségük ellenére is jelentős hatalomhoz jutottak.
Rákosi Mátyás államminiszterként, miniszterelnök-helyettesként gyakorlatilag az állam második embere lett Tildy Zoltán kormányfő után. A kulcsmozzanat viszont a belügyminiszteri poszt „megszerzése” volt – előbb Nagy Imre, majd Rajk László ült a bársonyszékben –, ezzel a kommunisták kezébe került a rendvédelem, a politikai rendőrség és a közigazgatás feletti irányítás.
Vorosilov tehát „mentette a meccset”, de rendkívül dühös volt Rákosira:
Keményen lehordta a kudarcért, dilettánsnak nevezte, aki kisstílű intrikákba bonyolódott, és akinek fogalma sincs, hogyan kell egy tömegpártot vezetni – jegyzi meg Kolontári Attila.
Vyacheslav Molotov, Joseph Stálin és Kliment Voroshilov
Zsarolás, terror, megfélemlítés
Ez volt tehát az alaphelyzet, amelyből kiindulva a magyar kommunisták a szovjet megszálló hatóságok iránymutatásával és aktív segítségével felszámolták a magyar demokratikus kísérletet, és sztálini típusú diktatúrát építettek ki hazánkban. Eszköztáruk széles volt, és nem válogattak a módszerekben sem, zsarolást, terrort és megfélemlítést alkalmaztak: koholt összeesküvések, koncepciós perek, kikényszerített vallomások, elcsalt választások szegélyezték a hatalomhoz vezető utat.
Ha pedig ezek nem működtek, akkor a szovjet hatóságok egyszerűen elhurcolták a kommunistáknak kényelmetlen politikusokat – ebben a cikkünkben írtunk erről az időszakról a Magyar Testvéri Közösség elleni koncepciós perek kapcsán.
Másokat emigrációba kényszerítettek vagy bebörtönöztek, az egyházakat vagyonelkobzással, iskoláik, szociális-egészségügyi intézményeik elvételével, a szerzetesrendek döntő részének betiltásával és látványos koncepciós perekkel igyekeztek megtörni. A többpártrendszer felszámolása az 1948. júniusi úgynevezett egyesülési kongresszuson teljesedett ki, amikor a meggyengített, az önálló politizáláshoz ragaszkodó, a kommunistákkal nem rokonszenvező tagoktól megtisztított SZDP, illetve az MKP egyesítésével létrejött a Magyar Dolgozók Pártja (MDP).
Élén természetesen Rákosi Mátyással, akinek egy, az MDP Központi Vezetősége 1948. novemberi ülésén elejtett megjegyzése visszamenőleg is jól jellemzi a kommunisták és személyesen Rákosi által 1945-től követett taktikát:
Szövetségben vagyunk, és ugyanakkor a szövetségesek likvidálására is irányt kell venni. Ez persze nem könnyű. Az ember csinál valamit, és annak ellenkezőjét is csinálja.
RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ ÚJSÁG / FORTEPAN
Kontroll nélküli teljhatalom
Ennek az új rendszernek a csúcsán egyértelműen Rákosi Mátyás állt, egy kézben összpontosította a párt és az állam vezetését. Az MDP főtitkára, , eleinte miniszterelnök-helyettes, államminiszter az egymást követő kormányokban, 1952 augusztusától pedig miniszterelnök. A párt vezetői emellett létrehoztak egy informális, félhivatalos hatalmi szférát is, az érdemi kérdések gyakran itt dőltek el. Ennek egyik legfontosabb fórumaként állították fel 1948 szeptemberében az úgynevezett. Államvédelmi Bizottságot.
A kezdetben hatfős testületnek tagja volt többek között Kádár János, Rajk László és Marosán György is, de a bizottság összetétele a kádercserék és a letartóztatások függvényében többször is megváltozott, létszáma 1950-re négytagúra fogyatkozott. Az állandóságot Rákosi Mátyás (elnök), Farkas Mihály és Péter Gábor személye jelentette, a negyedik tag, Gerő Ernő 1949 áprilisában került be a testületbe.
A bizottság feladata a politikai rendőrség, azaz az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) felügyelete volt, eljárást indíthatott, letartóztatásokat, nyomozásokat rendelhetett el, tevékenységéről a párt vezető testületeit is csak utólag tájékoztatták. Az ÁVH a terror egyik alappilléreként működött, bárhol, bármikor, bárkit letartóztathatott. Ami pedig Rákosit illeti: ebben a konstellációban a törvények felett állva, kontroll nélküli teljhatalommal intézte a párt és az ország ügyeit.
Mi jellemezte a diktátort emberileg és politikusként? Miért nem kedvelte Sztálin magyarországi helytartóját, „legjobb magyar tanítványát”? Ezekről lesz szó sorozatunk következő részében.
Forrás:
Kapcsolódó tartalom 1. rész:
