-
Találatok szűkítése (találatok további szűkítésére/szűrésére a keresést követően is lehetőség van):
Vissza a listához
Ossza meg másokkal:
Vágólapra

Hungarian Committee of National Remembrance - NEB Yearbook 2014–2015

2016. 06. 16.
Viktor Attila Soós, István Galambos, Barbara Bank, Áron Máthé, István Ötvös, Réka Kiss, József Ö. Kovács, Bernadett Wirthné Diera, Bence Csatári, Stefano Bottoni, Zsuzsanna Borvendég, Anita M. Madarász
Background

NEB Yearbook 2014–2015

Kedves Olvasó!

A kötet, amit a kezében tart, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának első évkönyve. A Bizottságot a magyar Országgyűlés állította fel a Magyarország Alaptörvényében foglaltak szerint, s hivatalosan 2014-ben kezdte meg munkáját, így viszonylag fiatal szervezetként alig több mint két éve működik. A történészekből álló ötfős testület tagjai közül hármat az Országgyűlés nevezett ki, egyet az igazságügyért felelős miniszter delegált, valamint egy tagot a Magyar Tudományos Akadémia elnöke jelölt ki. Külföldi partnerintézményeihez hasonlóan a NEB legfontosabb feladatai közé tartozik a kommunista diktatúra hatalmi működésének, főbb szervezeteinek és káderpolitikájának átfogó és rendszerező feltárása, a diktatúra emlékezetének megőrzése, az ezzel kapcsolatos ismeretek közzététele, így tevékenységeink közé tartozik az ismeretterjesztés, valamint nagyszabású szakmai kutatóprojektek összefogása.

Az évkönyvben megjelenő tizenkét tanulmány szándékaink szerint áttekintést nyújt a NEB intenzív kutatói tevékenységének első eredményeiről, kutatásunk legfontosabb területeiről, valamint a NEB tagjainak és főállású kutatóinak szakmai érdeklődéséről. Bár megközelítésmódjuk és szempontjaik különbözőek, meggyőződésünk szerint az évkönyvben közölt tanulmányok mind ugyanazon tanulságok felé vezetik az olvasót: a kommunista rendszerek és azok politikai, gazdasági és kulturális hatásai Európára történelmi örökségként a jövőben további kutatásra várnak mind a rendelkezésre álló történeti források feldolgozása, mind a rengeteg megválaszolatlan kérdés tekintetében. Azzal, hogy a magyarországi szovjet típusú diktatúra működésének feltárásáról szóló első eredményeket angolul jelenteti meg, a NEB és szakmai műhelyei reményeink szerint hozzájárulnak kutatási eredményeik szélesebb körű nemzetközi megismertetéséhez.

A szerkesztők


A kötet itt letölthető


Oldalszám: 324

ISSN szám: 2498-650X

NEB Évkönyv 2014-2015

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Weboldalunkon sütiket használunk

Az oldalon az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Az oldalon alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el.