-
Találatok szűkítése (találatok további szűkítésére/szűrésére a keresést követően is lehetőség van):
Vissza a listához
Ossza meg másokkal:
Vágólapra

Három közös ima

2015. 02. 25.
Csatári Bence

Becsapás, ügyeskedés, hazugság, és sok milliónyi áldozat. Ez volt a kommunizmus világszerte.

Becsapás, ügyeskedés, hazugság, és sok milliónyi áldozat. Ez volt a kommunizmus világszerte.

A kommunizmus áldozataira emlékeztek szerda este Szombathelyen, a Savaria szálló előtti téren. Ezt követően a “Magyarország a legvidámabb barakk?” című pódiumbeszélgetésen vehettek részt az érdeklődők.

Csatári Bence - történész, Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala "A keresztényeknek azonban nem szabad haragudniuk a vétkezőkre, és gyűlöletet táplálni velük szemben az elkövetett bűnök miatt, hanem meg kell bocsátaniuk. Ez okozhat csak megbékélést, megbocsátást az utókor társadalmában. Fel kell hívnunk ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy a kommunizmus bűneit elfelejteni nem szabad."

A megemlékezést követően a résztvevők a Savaria térről átvonultak a Király utca 14-es számú házhoz, amelynek pincéjében volt éveken át az államvédelmi hatóság börtöne. Az emléktáblánál koszorút helyezett el Puskás Tivadar polgármester is.

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Weboldalunkon sütiket használunk

Az oldalon az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Az oldalon alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el.