A fényfestés elindításán Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke arról beszélt, hogy közös felelősség a tudatos emlékezés. Ugyanakkor ez nem olyan egyszerű, amikor a személyes emlékezetből történelem lesz, hiszen ma már csak alig vannak, akik megélték a szovjet megszállás borzalmait. A mi feladatunk az, hogy megtaláljuk azokat az eszközöket, amelyekkel a 21. században is relevánsan tudunk beszélni a közös múltunkról – mondta. A NEB elnöke úgy fogalmazott: a fényfestés „kinyitja ezt a történetet talán olyanok számára is, akiknek ez nem belső családi történetük”.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a fényfestés elindítása előtt mondott beszédében kiemelte: a Nemzeti Emlékezet Bizottságának egyik fontos, a kormány és az I. kerületi önkormányzat által támogatott kezdeményezése, hogy nyolcvan évvel a magyarság szörnyű tragédiája után emlékezzünk és emlékeztessünk azokra, akik életüket vesztették a szovjet fogságban, vagy éveken keresztül elszenvedték a Gulag borzalmait. A magyar 20. század „keresztút” volt, és ennek számtalan stációja van: az első és a második világháború, Trianon, a Don-kanyar, az 1956 utáni megtorlás, a szovjet elnyomás – jelentette ki a miniszter, rámutatva: talán ebben még mindig nem kap kellő hangsúlyt a Gulag „borzalmas világa”.
Böröcz László (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester felidézte: majdnem egymillió magyar állampolgár volt érintett a nyolcvan évvel ezelőtti szörnyűségben. Közülük 300 ezren vissza sem tértek. Ez egy olyan csapás volt, amelyet csak nagyon nagy nehézségek árán tudott a nemzet túlélni – mondta a politikus, majd kijelentette: ugyanakkor a magyar nemzet nemcsak, hogy túlélte, hanem 1956-ban fegyvert ragadott a szovjet diktatúra, a kommunista elnyomás ellen. (...)
Forrás: (MTI-hír)