Az 1956 utáni megtorlásokat túlnyomórészt a Rákosi-korszakból megörökölt ávósokkal hajtották végre, a „kádári konszolidáció” később sem jelentett teljes szakítást az ötvenes évekkel – szűri le a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke a megtorlással kapcsolatos kutatásokból. Földváryné Kiss Réka annak kapcsán nyilatkozott nekünk, hogy az általa vezetett intézmény a közelmúltban félezer kommunista vezetőről tett közzé egy adatbázist.
„Mától kezdve lövünk” – Marosán Györgynek a salgótarjáni sortűz napján, 1956. december 8-án, a nógrádi megyeszékhelyen állítólag elhangzott mondata viszonylag jól ismert, de a forradalom utáni megtorlások politikai háttere a nagyközönség előtt összességében elég homályos. Ezen is szeretne változtatni a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) azzal a múlt héten nyilvánosságra hozott adatbázissal, amely az intézmény szerint a forradalom vérbefojtásában és az azt követő megtorlásban szerepet játszók névsorát, életrajzait, karrierpályáit tartalmazza. A lista vegyes, nem csak azok szerepelnek benne, akik közvetlenül szerepet játszottak a megtorlásokban; a sortüzek vezénylőin, az állambiztonsági tiszteken, a kihallgatókon, a halálos ítéleteket hozó bírákon kívül rajta vannak azok is, akik például a pártban vagy a minisztériumokban viselt tisztségük révén minősülnek most „kommunista hatalombirtokosnak”.
„Nem listát írtunk, hanem életpályákat rajzoltunk fel, mert az egyes emberek tevékenységét csak a teljes életpályán keresztül lehet megérteni, akárcsak az ügynökügyeknél” – mondta az Indexnek Kiss Réka, a két éve létrehozott intézmény vezetője. Az 1956 és ‘62 közötti pártállami gépezet, a minisztériumi és pártvezetői struktúra, az állambiztonság és a jogszolgáltatás vezetői körét akarták feltérképezni, ahol pedig konkrét személyi felelősség van, ott mélyebbre mentek. „Reméljük, hogy a most nyilvánosságra hozott adatok új szempontokat tudnak adni ahhoz a szakmai és közéleti vitához, amely a felelősség kérdéséről szól.”
A személyes felelősség megítélése persze összetett kérdés, a történeti, a politikai és a jogi felelősség különbözhet. Ugyanazt a diktatúra által ránk hagyományozott, sokszor töredékes iratanyagot másként tudják a történészek használni, mint a jogászok, ahogy ez a Biszku-per kapcsán is előtérbe került. A jogi felelősségre vonás egyelőre elég nagy kudarcot vallott, miközben a NEB teljesen egyértelműnek tartja, hogy a párt legfőbb vezetőinek jóváhagyása nélkül nem dördülhetett volna el kb. húsz sortűz december és január között, akkor sem, ha nem született írásbeli tűzparancs. A mostani – nem lezárt, a jövőben bővülő – lista, amellett, hogy a konkrét felelősséget egy-egy adott esetben történeti-politikai szinten jelzi. Ahelyett, hogy egy-egy kiemelt személyt tenne bűnbakká, egy bonyolult hatalmi struktúrát vázol fel, ez lenne a „megtorló gépezet”.
Miközben a közvéleményben az szokott kiváltani érdeklődést, hogy ki volt ügynök, a történészek igyekeznek a kérdést komplexebben kezelni, és a pártállam működésének egészében vizsgálják a bírósági és az állambiztonsági ügyeket is, hiszen a politikai megrendelők, az állambiztonsági vezetők és tisztek, a kihallgatók és megfigyelők többnyire különböző mértékben és módon voltak aktív kezdeményezői a történeteknek.
Az új adatbázishoz az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával közös kutatásukban a NEB az ‘56 és ‘62 közötti állambiztonsági vezető garnitúrát nézte meg közelebbről, azt vették számba többek között, hogy kik végezték a kihallgatásokat, és milyen pályát futottak be a konkrét ügyekben eljáró vizsgálótisztek. Az egyik fő megállapítás, hogy a kádári politikai rendőrség a kezdetekben szinte kizárólag a Rákosi-rendszerből verbuválódott: ‘56 végén ugyan volt egy személyi felülvizsgálat, de az '56 előttiek, nagyrészt ávósok 99 százaléka ezen átment. A megtorlást tehát döntően a Rákosi-időkben szocializált állambiztonsági állomány vezényli le.
Az „átmentve megőrzött” állambiztonsági állományra lehet példa Gerő Tamás, a vizsgálati osztály egyik forradalom utáni vezetője. Ő rögtön 1945-től a politikai rendészeti osztályon szolgált, végigcsinálta a Rákosi-korszakot, ‘56 után pedig kulcsfigura lett; a karrierje azt is túlélte, hogy egy helyszíni szemlén rövid időre megszökött az őrizetből Mansfeld Péter, a megtorlások legfiatalabb áldozata. A volt ávós Gerő '59 végén elment a civil életbe, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy teljesen ott hagyta „a céget”. Néhány év múlva a TESCO-hoz került, mármint nem az áruházhoz természetesen, hanem a hasonló nevű, külföldi munkavállalást szervező vállalathoz, amely a jelek szerint szoros állambiztonsági kapcsolatokkal rendelkezett. Gerő így a későbbiekben is feltételezhetően fedett tevékenységben, az állambiztonság védőszárnyai alatt folytatta a karrierjét.
Bár 1962-63-ban volt egy átszervezés, sokan ezután is benne maradtak a gépezetben. A politikai rendőrség közelebbi vizsgálata megcáfolhatja az egyik közkeletű nézetet, ami a Kádár-rendszerből maradt ránk: az „elbocsátott légió” toposzát még Moldova dobta be a köztudatba, eszerint a Kádár-rendszer ‘62 után megszabadult a Rákosi-rendszer maradványaitól. „Valójában sokan megmaradtak a régiek közül az állambiztonságban, vagy csak látszólag kerültek partvonalra: bekerültek a pártállami káderforgóba, a karrierjük így nem tört meg” – mondja erről Kiss Réka NEB-elnök, aki ezzel a kádári konszolidáció nosztalgikus képét is szeretné árnyalni.
A NEB életpályákra fókuszáló adatbázisában sok olyan példát lehet találni, amely az ötvenes és a hatvanas évek közötti folytonosságra utal. Egy-két esetben ez látszik a Kádár-rendszer bírói elitje kapcsán is; Kiss Réka közülük Bali Lászlót emeli ki, aki ‘56 miatt többek között egy apa-fia párost is kivégeztetett, majd pedig a hatvanas években a Legfelsőbb Bíróságra került. De a szokásos nézettel szemben, az 1956 miatti retorziók sem szűntek meg teljesen a hatvanas években. Azon kívül, hogy a ‘62-63-as amnesztia csak részleges volt, előkerülnek anyagok arról is, hogy 1966-ban, a tízedik évfordulóra megint bekeményített az állambiztonság, és ekkor újabb pereket is indítottak a forradalmi tevékenységek miatt. Békés megyében például a TSZ-belépést megtagadó parasztok kaptak éveket fegyverrejtegetés, valamint egy újbóli fegyveres felkelés kirobbantásának előkészítése vádjával.
A forradalom és szabadságharc idei 60. évfordulója kapcsán jó néhány projekt és pályázat van folyamatban, a NEB többek között éppen az ‘56 utáni perekről készít levéltárosokkal együtt egy adatbázist. A vidéki megtorlásokról is szeretnének teljesebb képet kapni, és azt az idáig nem nagyon kutatott kérdést is szisztematikusabban akarják feltárni, hogy kiket ítéltek el a forradalommal kapcsolatban köztörvényes bűncselekménynek álcázva. Úgy gondolják, hogy a politikai ügyek köztörvényesítése ugyanúgy a Kádár-rendszer nem túl ismert jellemzője volt, mint a megtorló gépezet működtetése általában. A társadalom és a hatalom bonyolult viszonyrendszere, az elnyomási mechanizmusok tanulmányozása - ez most a célja az állami intézménynek.
