60 éve, 1957. december 31-én végezték ki Gulyás Lajos levéli lelkipásztort. A hírhedt győri-mosonmagyaróvári per harmadrendű vádlottja az 1956 utáni kádári megtorló gépezet egyetlen olyan magyarországi egyházi áldozata volt, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki. Rá emlékezve olyan reformátusok – többségükben lelkipásztorok – példáit idézzük fel, akiknek életük árán is volt hitük és bátorságuk szembeszállni a kommunizmus erőszakos hazugságaival.
Gulyás Lajos a törvényes rend pártján állt, elutasítva mind a diktatúrát, mind az önbíráskodást. Az „ellenforradalom” mítoszának megteremtéséhez azonban a szovjet vezetés által kinevezett kádári hatalomnak Gulyásra is szüksége volt – derült ki Erdős Kristóf történésznek, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos kutatójának előadásából a „Halálra ítélve – papi sorsok ’56 után” címmel december közepén megrendezett konferencián.
Erdős Kristóf elmondta, 1957. május végén kezdte el tárgyalni a Győr megyei bíróság Földes Gábor és társai perét, amelynek Gulyás Lajos harmadrendű vádlottja lett. A lelkipásztor még egy nem sokkal korábban megjelent, őt rágalmazó cikk után is biztos volt ártatlanságában, ezért nem menekült el az országból. „Magyar ember nem hagyja el a hazáját! Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!” – mondta feleségének. A Nagy Imre-per vidéki főpróbájaként értelmezhető győri perben azonban az „egyházi reakciós” szerepét osztották rá. Nem egyházi, hanem politikai pert folytattak, de mégis a koncepció része volt egy egyházi személy példás megbüntetése, a többi lelkész és pap elrettentése céljából. Így az ügyében született kegyelmi kérvények mit sem számítottak. „Kivégzésével a diktatúra példát akart statuálni. Ha ugyanis jogerős bírósági ítélettel ártatlanul ki lehet végezni egy református lelkészt, akkor igazából bármit meg lehet tenni. A Kádár-korszak legelején ez egy elrettentő üzenet volt az egész társadalom felé” – összegezte az ügy tanulságait a történész. Gulyás Lajos rehabilitációjára 33 évet kellett várni. Az ítéletet az első semmisségi törvény alapján a Győr–Sopron Megyei Bíróság 1990 márciusában semmisnek mondta ki.
„A kommunizmus elméleti és gyakorlati megalkotói már a kezdetektől ellenségesen viszonyultak a keresztyén egyházakhoz, a valláshoz és általában az élet magasabb értelmébe vetett hithez” – olvasható a „Légy hű mindhalálig…” – A hitvalló egyház magyar mártírjai című kiadványban. Mint az említett konferenciára megjelenő füzet bevezetője fogalmaz, Magyarországon már 1945-től elkezdődött a harc az egyházak ellen. „A kommunisták ravasz taktikával, igazi szándékaikat eltitkolva, lépésről lépésre haladva kezdték meg támadásukat” – mutat rá Máthé Áron és Soós Viktor Attila, a kiadvány két szerkesztője. A szerzetesrendeket szétverték, feloszlatták a vallásos szervezeteket, az egyházi iskolákat államosították, lelkészeket, papokat hurcoltak meg, küldtek börtönbe vagy internálótáborba. „Voltak, akik ott végezték, mások akasztófán fejezték be életüket” – teszik hozzá. Mint írják, a helyzet az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően sem változott, a megtorlás során a társadalom megfélemlítése céljából, bosszúvágytól űzve legalább hét papot gyilkoltak meg szerte az országban, és volt, akit „törvényes keretek” között adtak a hóhér kezére.
A korszakról Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke részletesebben is beszámolt a Reformátusok Lapjának adott interjújában. Az alábbiakban a második világháború utáni kommunista egyházüldözés néhány ismert és kevéssé ismert magyar református mártír áldozatának életútját idézzünk fel. (Kapcsolódó tartalom - a cikk alján)
Balogh Mátyás (Békés, 1887. február 9. – Vác, 1953. július 19.) mártír református lelkész
Tősgyökeres békési földműves családban nőtt fel. A debreceni teológia elvégzése után hosszú utat járt be 1932-ig, amikor szülővárosának gyülekezete megválasztotta lelkipásztorának. 1944 decemberében bátran kiállt a krisztusi tanítások mellett, amikor az ideiglenes kormány köznevelésügyi megbízottja arról tájékoztatta a békési tanárokat, hogy a keresztyén alapokon nyugvó oktatásnak leáldozott. Letartóztatásának közvetlen ürügye egy szűk körben, Sztálin halála napján elmondott vicc lehetett, amely miatt saját segédlelkésze jelentette fel. A Békési Járásbíróság hat év börtönbüntetés szabott ki rá. A békési lelkész hatvanhat évesen a váci börtönben hunyt el.
„Fogyatkozásaink megismerése, saját hibáink bűnbánó bevallása elvezet bennünket oda, hogy addig nem tarthatja meg senki külön a maga életét, ameddig meg nem menti azét a magyar népét, amely rá van bízva.”
Gecse Endre (Gálocs, 1907. június 7. – Ungvár, 1959. január 7.) mártír református lelkész
A sárospataki teológia elvégzése után 1931-ben szülőfaluja lelkészeként kezdte meg szolgálatát. A sztálini diktatúra nem tűrte meg az autonóm magyar nyelvű református egyházat. Bár Gecse Endrét más lelkészekkel szemben nem tartóztatták le, 1945-ben a szovjet hatóságok kiköltöztették a parókiáról, így tíz éven át egyik vagy másik hívő házában lakott. Már huszti lelkész volt, amikor 1958. december 2-án letartóztatták és a KGB ungvári börtönébe szállították. Az 1956-os magyarországi forradalommal összefüggésben egy szovjetellenes fegyveres összeesküvés eszmei előkészítésével, illetve amerikai kapcsolatokkal vádolták. Nem sikerült megtörni, letartóztatása után egy hónappal belehalt a kegyetlen kínzásokba.
„Nagy szeretettel és odaadással készítettem elő a gálocsi templomszentelést és renoválást (…) s a templom sikeres felszentelése után egy héttel olyan minősíthetetlen és gonosz támadást kaptam, hogy az egész hátralévő életemre kiábrándulttá tett.”
Gulyás Lajos (Kisújfalu, 1918. február 4. – Győr, 1957. december 31.) mártír református lelkész
Balatonszepezdi református segédlelkészként 1944-ben, a német megszállás idején csatlakozott a fegyveres ellenálláshoz, üldözött zsidókat is mentve, amiért a nyilasok letartóztatták. A háborút követően a kiépülő kommunista diktatúra is számos eljárást indított ellene. Az 1947-es választásokon kisgazdapárti képviselőjelölt volt. 1948-tól a nyugati határ mellett, Levélen szolgált. 1956. október 26-án, a mosonmagyaróvári sortűz után igyekezett megfékezni a népharagot, megmentette egy határőrtiszt életét is. A forradalmat követően koncepciós perben halálra ítélték, és kivégezték. Három tizenéves leány maradt árván utána.
„33 éves vagyok. Életem folyását ebben a korban nem így gondoltam. Családomnak élek és nemzetem halódik. Istenem, adj lehetőséget a népemért való szolgálatra!”
Pap Béla (Gyalu, 1907. január 23. – 1957?) újságíró, lapszerkesztő, mártír református lelkész
A református teológiát Budapesten végezte, majd ösztöndíjasként Amerikában tanult tovább. Ezután a Soli Deo Gloria református diákmozgalom munkatársa, 1938-tól váci, majd 1942-től karcagi lelkipásztor lett. Újságírói tevékenységet is folytatott: társadalmi kérdéseket tárgyaló cikkeket publikált, és lapot szerkesztett. A kommunista hatalomátvételt követően nyilvánosan felszólalt a meghurcoltakért, és tiltakozott a jogsértő intézkedések ellen, ezért az államvédelmi szervek megfigyelték. 1951-es letartóztatását követően négy és fél évet ült börtönben, szabadulása után lelkészi állásába nem engedték vissza. 1957. augusztus 10-én egy bakonyi kirándulás során nyoma veszett. Eltűnésének pontos körülményei azóta is tisztázatlanok.
„Szégyenteljes, és gyalázatos dolog volt ezt a keresztet vinni, és mi is egy ilyen Simonok vagyunk, akik egy olyan keresztet viszünk, amit idegen katonák erőszakoltak ránk. (…) Testvér! (...) hamarosan eljön az idő, amikor ez a kereszt lekerül rólad.”
Pógyor István (Sárosoroszi, 1902. január 26. – Budapest, 1953. november ?) református ifjúsági vezető, a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) nemzeti titkára
Az éles eszű kárpátaljai ifjú jótevői támogatásával Budapesten szerzett kereskedelmi érettségit. Banktisztviselői állását hátrahagyva, németországi tanulmányait követően lett a KIE nemzeti titkára. Tizennégy éven át tartó titkársága idején, az egyesület ügyvezető elnökével – egyben jó barátjával – gróf Teleki Lászlóval együtt sokat dolgozott mind a városi, mind a falusi ifjúság lelki-szellemi neveléséért és szociális gondozásáért. A háború utáni években a Magyar Kommunista Párt kezdeti egyházpolitikájának kiemelt célpontjai voltak az egyházak ifjúsági szervezetei voltak, ezért Pógyort először internálták, majd néhány évvel később koncepciós perben elítélték. A Gyűjtőfogházban egészsége végleg megtört, testét méltatlan körülmények között földelték el.
„A magyar YMCA szolgálatában eltöltött két évtized alatt arra törekedtem, hogy a magyar társadalom ezt a világszerte ismert ifjúsági munkát megszeresse és támogassa.”
Rásky András (Kisújszállás, 1899. február 7. – Kistarcsa, 1953. január 19. ) mártír református lelkész
A debreceni teológia elvégzése után Tiszakürtön és Kisvárdán szolgált segédlelkészként. 1925-ben a Tisza bal partján lévő révaranyosi (1950-től Aranyosapáti) gyülekezet lelkészévé választotta. Huszonöt éven át hűségesen szolgált, egészen 1950. február 8-án történt letartóztatásáért. A koncepció alapján feljelentés elmulasztásával vádolták, egy kémkedési per kilencedrendű vádlottjaként. Zárkatársaiban tartotta a lelket és minden vasárnap istentiszteletet tartott nekik. 1951 január végén a Budapesti Katonai Törvényszék bizonyíték hiányában felmentette a vád alól. Mégsem engedték szabadon, hanem a kistarcsai internálótáborba szállították. Itt halt meg ötvennégy évesen.
„Mi, akik itt a halál mezsgyéjén járunk…”
Sass Kálmán (Gálospetri, 1904. április 17. – Szamosújvár, 1958. december 2.) mártír református lelkész
Mivel kilencévesen félárvaságra jutott, kemény munkával és tanulással telt gyermekkora. Lelkészi oklevelét Kolozsvárott szerezte meg, majd két évig Svájcban és Németországban folytatta tanulmányait. 1932-ban Mezőtelegd, 1936-ban Érmihályfalva lelkésze lett, ahol felvirágoztatta a gyülekezet életét és irányításával felépült a kétszintes református iskola. A román titkosszolgálatok állandó megfigyelése alatt állt, 1947-ben és az 1956-os magyarországi forradalom leverése után is letartóztatták. A vádirat szerint társaival fegyveres összeesküvést szervezett a román szocialista rendszer megdöntésére és árnyékkormányt akartak létrehozni, amelynek miniszterelnöke ő maga lett volna. Koncepciós perben halálra ítélték, és kivégezték. Rehabilitálását a román állam mind a mai napig elutasította.
„A románok – főképpen külföldi kapcsolataim miatt – állandóan őrizet alatt tartottak. Gyakran nem hagyhattam el szolgálati helyemet.”
Összeállításunk a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) szakmai támogatásával készült. Külön köszönet Erdős Kristóf történésznek az elkészítéshez nyújtott segítségéért. Az idézett életutak – Gecse Endre és Sass Kálmán kivételével – a NEB „Légy hű mindhalálig…” – A hitvalló egyház magyar mártírjai című kiadványában jelentek meg. A képek az említett személyek leszármazottainak és rokonainak családi archívumából, illetve Gecse Endre esetében Papp Vilmos hagyatékából származnak. Erdős Kristóf előadásáról Némedi-Varga Dávid fotóját használtuk. Szerkesztő: Czanik András
Tovább a teljes tartalomhoz:
Kapcsolódó tartalom:
