-
Találatok szűkítése (találatok további szűkítésére/szűrésére a keresést követően is lehetőség van):
Vissza a listához
Ossza meg másokkal:
Vágólapra

Ellenszélben. Településpolitika és a falvak a kommunista diktatúra évtizedeiben

2023. 06. 07.
Horváth Gergely Krisztián, Ö. Kovács József, Petróczy Gábor, Saád József, Jobst Ágnes, Mikle György, Szabó Csaba, Wencz Balázs, Horváth Attila, Tamáska Máté, Czetz Balázs, Szűts István Gergely, Keresztes Csaba, Bagdi Róbert, Káli Csaba, Bánkuti Gábor
Background

A falvak ellen az erőszakos téeszesítéssel és a kuláküldözéssel 1948-ban megindult támadás nem ért véget 1961-ben, a kollektivizálás lezárultával. A pártvezetés ezt követően dolgozta ki azokat a terveket, amelyek hivatalosan a településhálózatban meglevő feszültségeket voltak hivatva kiegyenlíteni. A gyakorlat azonban – erről szólnak e kötet tanulmányai – teljesen mást mutatott: a fejlesztési források elosztásában továbbra is fennmaradt a falvak, illetve a mezőgazdasági területek hátrányos megkülönböztetése, míg a városok, s ezen belül is a megyeszékhelyek kiemelt támogatásban részesültek. 1971-ben a minisztertanács elfogadta a területfejlesztés irány¬elveit és az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepciót (OTK), amivel a magyar állam a látensen addig is jelen lévő, a falvakat informálisan diszkrimináló településpolitikát hivatalos szintre emelte. Az OTK-ban lefektetett hierarchikus rend – bár erről a vonatkozó kormányhatározat külön nem rendelkezett – elvi alapját képezte a fejlesztési források elosztásának, fenntartva és intézményesítve a területfejlesztés korábbi torzulásait. A határozat csak a hazai településállomány felső egyharmadáról nyilatkozott, s szánt neki valamilyen szintű funkciót, míg a települések kétharmada, hozzávetőleg kétezer falu „szerepkör nélküli” státuszba került, ami egyet jelentett lassú elsorvasztásukkal.

Ára: 5000 Ft

Terjedelem: 524 oldal

Méret: B5, keménytábla

A kötet itt letölthető

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Weboldalunkon sütiket használunk

Az oldalon az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Az oldalon alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el.