Az egyházakat közösségszervező erejük és a hit nyújtotta szabadság miatt akarta ellehetetleníteni a diktatúra – jelentette ki Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, a Károli Gáspár Egyetem tanszékvezető docense a Scruton Belvárosban tartott beszélgetésen. Az eseményen Péterfi Gábor, a Rubicon Intézet munkatársa a Rákosi-rendszer idején zajlott egyházüldözésről kérdezte a történészt.
Már Jézus is felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy üldözni fogják őket az ő nevéért – emlékeztetett Földváryné Kiss Réka, aki szerint a kommunizmus és a nácizmus azért látott ellenséget a keresztény közösségekben, mert mindkét ideológia tagadta az istenhitet. Az istenhit ugyanis egy olyan szuverén szabadságot jelent, ami ellentétes a totalitárius diktatúrák célkitűzésével, hiszen azok uralni akarják az egyént és a közösségeket is – emelte ki a történész.
Rákosi Mátyás már az 1945 novemberi választások után kiadta a parancsot az egyházak elleni támadásra, az első években mégis visszafogottabb egyházüldözés folyt annál, amit a külföldi közvélemény és a magyarországi egyházak vártak. Ennek okáról Földváryné Kiss Réka kifejtette: mivel a háború után szervezett közösségek csak az egyházaknál voltak, így Rákosiék kénytelenek voltak ideiglenesen együttműködni velük a hatalmuk későbbi megszilárdításának érdekében. Hangsúlyozta: az „Oszd meg és uralkodj” elvét követték, ezért 1948 előtt mindig a legreakciósabb csoportokat, vagy személyeket támadták, soha nem az egész egyházat. Példaként hozta Csaba Gyula evangélikus lelkész kivégzését.
A NEB elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy abban az időszakban ugyan a kisgazdák voltak kormányon, de a hatalom a kommunistáké volt, hiszen a belügyminisztérium és a politikai rendőrség az ő befolyásuk alatt működött. Kiemelte: már az első koncepciós perben igyekeztek példát statuálni, ezért gyanúsították meg a gyöngyösi Kiss Szaléz ferences szerzetest – aki nagy befolyással volt az ottani fiatalokra és szimpatizált a kisgazdákkal –, hogy az ő felbujtására követtek el merényletet szovjet katonák ellen a városban és környékén. Hozzátette: a legfontosabb az volt, hogy az egyházakat erkölcsileg is lejárassák, majd 1946 nyarán a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet vezetőjének utasítására Rajk László belügyminiszter feloszlatta az olyan katolikus ifjúsági egyesületeket, mint a KALOT, vagy a cserkészet.
Földváryné Kiss Réka szólt arról is, hogy a kommunisták sajtókampányt indítottak az egyházak ellen, és reakciósnak, nácinak, vagy antiszemitának bélyegezték őket. A Mindszenty József elleni perről azt mondta, a mindennapi terror jelenlétére világított rá és szembesítette a nyugati világot azzal, hogy a kommunista utópia hazugság. Jól példázza mindezt, hogy az üldöztetést nem tudta elkerülni sem Wyszyński Lengyelországban, sem Jozef Beran Csehszlovákiában, sem Márton Áron Erdélyben – tette hozzá. Kitért arra is, mennyire nehéz volt a kárpátaljai görögkatolikus papok élete, akiket kilakoltattak és családjukkal együtt ellehetetlenítettek. Kiemelte, hogy a legbrutálisabban Romzsa Tódor püspököt végezték ki, őt ugyanis 1947-ben megpróbálták elütni, de túlélte a balesetet, majd a kórházban egy kommunista titkos ügynök takarítónőnek öltözve egy méreginjekcióval megölte. Mindez Sztálin utasítására történt azért, mert a görögkatolikusok a római egyház és nem az ortodoxia mellett álltak ki – hangsúlyozta. Elmondta: a görögkatolikusok titokban több papot és püspököt szenteltek, a református lelkészek pedig még levelet is írtak Sztálinnak, amiben azt kérték, ne forduljon el Istentől. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a kárpátaljai magyarságot nemcsak vallási, hanem etnikai alapon is üldözték, ezért sokakat vittek a Gulágra.
Az egyházüldözés 1956 után ugyanúgy folytatódott, ahogy az 1940-es években: a kommunisták először igyekeztek a protestánsokat likvidálni, mert úgy gondolták, abból majd a katolikusok is tanulnak – fejtette ki a történész. Emlékeztetett: Mindszenty József katolikus és Ravasz László református püspök többször egyeztettek és közösen tiltakoztak a többi között az államosítás, az egyházi iskolák bezárása, vagy a kitelepítések ellen. Beszélt arról, hogy Ravasz Lászlót – aki a Horty korszak alatt végig vezető tisztséget töltött be – Rákosi politikai zsarolással kényszerítette lemondásra, Ordas Lajos evangélikus püspököt devizaüzérkedés koholt vádjával ítélték el, végül Mindszenty Józsefet is börtönbe zárták. Kijelentette: mindhárman hitvalló, az egyház érdekét féltő, a kommunista diktatúra természetét jól ismerő egyházi vezetők voltak, akiket azért lehetetlenítettek el, mert mindhárom felekezet közösségére ellenségként tekintett a Rákosi diktatúra. Elmondta: a protestánsokkal később igyekeztek elhitetni, hogy Isten a világháború után adott még egy esélyt, és ez a szocializmus útja, ettől viszont Mindszenty mártírrá válása megóvta a katolikus egyházat. Rámutatott arra is, hogy az egyházüldözés az 1950-es években inkább ösztönözte a híveket, és csak a kádári téeszesítés után fordultak el tömegesen az egyháztól, amikor vidékről több százezer ember költözött a városba és a lakótelepeken nem épültek templomok. Végül hangsúlyozta: az egyházak 1956-ban betöltött szerepe ugyan nem volt látványos – hiszen nem vettek részt a fegyveres harcokban – de a közösség szervezése szempontjából annál nagyobb jelentőséggel bírt.
Forrás:
