-
Vissza a listához
Ossza meg másokkal:
Vágólapra

Egyháztörténeti helyzetek teológiai tanulságai

2023. 09. 18.

Földváryné Kiss Réka előadást tart a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkésztovábbképzési programjának keretében.

Földváryné Kiss Réka előadást tart a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkésztovábbképzési programjának keretében.

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Egyháztörténeti Tanszék tanszékvezetője előadásában megvizsgálja, hogy a 20. században milyen viszonyok határozták meg a Magyaroroszági Református Egyház és az állam kapcsolatát, rávilágít az egyházvezetés és a gyülekezeti lelkipásztorok szerepére az állam-egyház viszonyban, és kitér arra is, hogy milyen hatást gyakorolt mindez egyik és másik félre, a gyülekezetekre, illetve az evangélium hirdetésének lehetőségeire.

Az Egyházkerület az eseményről a következő tájékoztatást adja (részlet): […] Jelen képzéssel olyan egyháztörténeti folyamatokat hozunk közel, melyek lényege közel áll a mai egyházi küzdelmeinkhez. Szeretnénk ezeket megvizsgálva, a következményeiket megismerve segítséget kapni a mi jelenkori kérdéseinkhez. A teológiai reflexiók, egyháztörténeti tényfeltárás, a szembenálló felek érveinek és motivációinak megmutatása kapaszkodókat adhat a mai egyházi küzdelmeinkben. […]

Időpont: 2023. szeptember 18., hétfő, 9:30-15:30

Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara, Ráday-ház / Tóth Kálmán terem, Kisdíszterem, I. emelet (1092 Budapest, Ráday u. 28.)

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Weboldalunkon sütiket használunk

Az oldalon az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Az oldalon alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el.