-
Vissza a listához
Ossza meg másokkal:
Vágólapra

Bemutatták a Mindszenty Józsefről készült tanulmánykötet Rómában

2022. 01. 28.
Background

A római Collegium Hungaricumban mutatták be január 25-én a Mindszenty József bíboros elleni per kapcsán készült tanulmánykötet angol nyelvű kiadását.

A római Collegium Hungaricumban mutatták be január 25-én a Mindszenty József bíboros elleni per kapcsán készült tanulmánykötet angol nyelvű kiadását, mely a katolikus egyházi állam hivatalos kiadója, a Libreria Editrice Vaticana jóvoltából juthat széles európai nyilvánossághoz. Ferenc pápa is köszönetet mondott az „értékes kötetért”. 2019-ben rendezték meg Budapesten A Mindszenty-per hetven év távlatából. Főpapi sorsok Kelet-Közép-Európában című nemzetközi konferenciát. A határainkon túl is széles érdeklődést kiváltó tudományos eseménynek, melyet a per hetvenedik évfordulója alkalmából rendeztek meg, a Parlament adott helyszínt.

__________________________________________________________

A nemzetközi konferencián a bíboros ellen 1949-ben lefolytatott koncepciós perrel kapcsolatos legújabb kutatások mellett erős hangsúlyt kaptak a korszakban lezajló egyházüldözések is, melyekre a szovjet befolyási övezethez tartozó kelet-európai országokban került sor. A The Trial of Card. József Mindszenty from the perspective of seventy years címen megjelent kötet Falconieri-palotában megtartott keddi könyvbemutatóján elhangzott Ferenc pápa személyes üdvözlete is:

Őszentsége köszönetet mond a kedves ajándékért, és elismerését fejezi ki az érdekes kötetért, amely a magyar prímás elleni per történeti újraolvasásával megerősíti és közelebb hozza hozzánk ismert nagyságát, megmutatva evangéliumi erejét és az egyház iránti szeretetét.

A könyvbemutatón Andrea Ciampani, a római LUMSA Egyetem professzora, valamint Matteo Luigi Napolitano, a Molisei Tudományegyetem professzora méltatták a kiadványt.

Miután véget ért az esemény hivatalos része, Molnár Antal, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatója telefonon nyilatkozott az Indexnek. A szakember elmondta, hogy Mindszenty József 1948 karácsonyán történt letartóztatása és kirakatpere azért válhatott a 2019 februárjában tartott nemzetközi konferencia középponti témájává, mert a magyar érsek, bíboros-hercegprímás szimbolikus alakja volt a sztálini Szovjetunióból irányított kelet-európai egyházüldözésnek. Nemcsak a nyugati közvélemény, hanem a kommunista propaganda is annak tekintette. Mindszenty József élete, akit a nyilasok letartóztattak, a kommunisták bebörtönöztek, majd ötvenhat után több mint tíz évig a budapesti amerikai nagykövetség épületébe zárva kellett élnie, úgynevezett „fehér vértanúság”, vagy, amint a konferencia egyik résztvevője fogalmazott, az „idegek vértanúsága” – tette hozzá Molnár Antal. A szakember szerint óriási eredmény, hogy a kiadvány a Vatikáni Történeti Bizottság sorozatában jelenhetett meg Rómában, ezzel hivatalos vatikáni kiadvánnyá vált, így a magyar történészek által szervezett tudományos esemény a nemzetközi tudományos világ legbelsőbb köreibe került.

– A kiadvány újra fókuszba helyezi Mindszenty bíboros alakját, fehér vértanúságát, elhelyezi egy nagyon széles összeurópai összefüggésben, amely további kutatásokat inspirálhat – fogalmazott a történész. Erre jó példa Matteo Luigi Napolitano, a Molisei Tudományegyetem professzora is. A XX. századi diplomáciatörténet kutatója, a Mindszenty-kérdés európai történelemben elfoglalt komoly jelentőségére mutatott rá a könyvbemutató ünnepségen – idézte fel a professzor előadásának egy érdekes momentumát Molnár Antal.

– Az olasz történész levéltári kutatásai során egy érdekes dokumentumot fedezett fel a pápai államtitkárság levéltárában. Egy molisei faluból írott levélre bukkant az ötvenes évek elejéről, melyben EGY HELYI PARASZTEMBER JELEZTE, HOGY SZERETNE ELMENNI MAGYARORSZÁGRA, HOGY MEGOLDJA A MINDSZENTY-KÉRDÉST, ILLETVE KISZABADÍTANÁ A BÍBOROST.

Ez a kis történet is jól jelzi a Mindszenty-kérdés hatását a korabeli köztudatra.

Földváryné Kiss Réka, Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke is felszólalt a keddi könyvbemutató ünnepségen. Ezt követően az Index számára is elmondta, hogy a Mindszenty-per kulcsfontosságú, mert, ha úgy tetszik, egy mesternarratívája volt a kommunista pártok „klerikális reakcióval” folytatott harcának. A témában megrendezett budapesti konferencia széles nemzetközi áttekintést adott a korszak kommunista egyházüldözéseiről, nemcsak a katolikus, hanem a többi felekezetre vonatkozóan is.

– Nyolc különböző országból jöttek előadók, ami számunkra azért is volt fontos, mert Mindszenty József mellett be tudtuk mutatni a határon túli magyar egyházi vezetők sorsát is a cseh, szlovák, román, lengyel, ukrán, albán példák mellé. Miközben szó esett a román görögkatolikusokról, előtérbe került Márton Áron sorsa. Amikor az ukrán görögkatolikusokról szó volt, beszélhettünk Romzsa Tódorról, a kárpátaljai magyar görögkatolikus püspökről. Az evangélikus és református Ordass Lajos és Ravasz László története is belekerült a kötetbe. A magyar egyházi közösségek történetét teljes közép-európai kontextusban tudtuk helyezni. Ezen keresztül arra is rá tudtunk mutatni, mi volt a közös gyökerük, mintájuk az intenzív vallásellenes propaganda hadjáratoknak, amit a szovjet típusú kommunista pártok indítottak az egyházi vezetőkkel szemben. Földváryné Kis Réka elmondta: már a konferencia után is felmerült, hogy olyan sok új kutatási eredmény, olyan sokféle nézőpont került elő, hogy azt érdemes lenne angol nyelven is bemutatni. A NEB elnöke szerint nagyon jó intézmények közötti együttműködés alakult ki a Bölcsészettudományi Kutató Központtal. Ennek is köszönhető, hogy végül sikerült Bernard Ardurával, a Pápai Történettudományi Bizottság elnökével kooperálva kiadni a kötetet.

A könyv angol nyelvű kiadása a vatikáni sorozatban azt is elősegíti, hogy a kommunista egyház- és vallásüldözés is a közös európai emlékezet részévé váljon – hangsúlyozta Kiss Réka.

Forrás: Ferenc pápa is köszönetet mondott a Mindszenty József emlékét őrző tanulmánykötet megjelenéséért (Index, 2022.01.26.)

Kapcsolódó tartalom:

További sajtómegjelenések a római kötetbemutató kapcsán:

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Weboldalunkon sütiket használunk

Az oldalon az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. Az oldalon alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a "Tájékoztatás a sütikről" gomb megnyomásával érhető el.