„Hozd már azt a levest!” – kiáltott rám egy kendős asszony a várfalról. Riadtan megfogtam a meleg fémfület, és próbáltam felemelni az edényt. A bogrács nehéz volt. Ketten is alig bírtuk cipelni a lánnyal, aki sápadtnak és gyengének tűnt, de legalább felnőtt volt, nem úgy, mint én. Ahogy vittük, minden lépésünknél a lábamra löttyent a sűrű lé, a bőröm égett, de nem álltam meg. Szaporán szedtem a levegőt, hallottam a falnak ütődő létrák koppanását, a kardok csikorgását, láttam a káoszt, az orromban a leves illata összekeveredett az ostrom égett szagával. Amikor odaértünk, összeszedtem minden bátorságomat, nagyot löktem a kondéron, és figyeltem, ahogy a forró leves lefolyik, az ostromlók pedig nagyot sikoltva a mélybe zuhannak. A gyerekkori álom, amelyben én is egri asszonnyá válhattam, egy életre megváltoztatta a múltról alkotott képemet. Úgy emlékszem vissza az ébredésre, hogy az volt az a pillanat, amikor átéreztem és megszerettem a történelmet. A középiskolásokat célzó, de nem csak fiataloknak szóló „Magyar hősök” című darab is ezt az azonosulást szeretné elérni úgy, hogy a véres XX. századot megidéző díszletet valósággá változtatja, és megmutatja a szereplők küzdelmét a túlélésért. Díszbemutatón jártunk a Nemzeti Táncszínházban.
Az öt diák egymást és a tanárukat heccelve téblábol a szerényen berendezett szobában. „A Való Élet, a Történelem néha a legbrutálisabb akadálypálya, amelyben a szereplőknek egykor életre-halálra kellett küzdeniük” – szólal meg egy rejtélyes hang. A tinik tovább komolytalankodnak, egyikük még azzal is viccel, hogy ez biztos uncsibb lesz, mint egy olyan szabadulószoba, amelynek témája a Squid Game vagy Az éhezők viadala. Ekkor még nem sejtik, hogy ez sokkal durvább játék, amelynek brutalitását nem forgatókönyvírók beteges képzelgése teremtette meg.
A „Huszadik Század Aréna – diktatúrák szorításában” nevet viselő szabadulószoba a nagyszüleik, dédszüleik fiatalkorába repíti vissza a játékosokat.
A csavart az adja, hogy ebben a különös játszmában nem saját magukat alakítják a résztvevők, hanem hat hétköznapi hős bőrébe bújva kell végigcsinálniuk a feladatokat. Salkaházi Sára mintegy száz zsidót mentett meg a nyilas rémuralom idején. Richter Gedeon a modern hazai gyógyszeripar megteremtője volt. Kiss Sándort, a „bibliás politikust” megkínozták és fegyházra ítélték. Oloffson Placid atyát a Gulágra vitték, ahol embertelen körülmények között dolgoztatták. Gérecz Attila költőt és sportolót rács mögé dugták. Brusznyai Árpádné Honti Ilona egyedül nevelte gyermekét, miközben minden követ megmozgatott, hogy az ’50-es években ártatlanul elítélt férjét kihozza a börtönből. A közös bennük az, hogy mindannyiuknak súlyos döntéseket kellett meghozniuk, és egyikük sem a könnyebbik utat választotta. A gyerekek és a tanár fokozatosan jönnek rá, hogy nem hagyományos szabadulószobára fizettek be, hanem egy olyan játékra, ahol megszűnik tér és idő, ahol az ütések az arcukra égnek, a megaláztatás a szívükbe mar, a végkifejlet pedig bizonytalan.
A játékból nincs kiszállás, vagy végigcsinálják, vagy mindent elbuknak. Vajon sikerül túlélniük a 20. századot?
Csuja Imre fanyar humorú, a kiégettség jeleit mutató, de a hivatásába vetett hitét soha fel nem adó történelemtanárként jelenik meg a színpadon, akinek a típusával legtöbbünk találkozott a magyar középiskolákban. A darab elején flegma, beszólogatós diákok ugyan nem képezik le a fiatalságot, de ez a szélsőséges érdektelenség jól kontrasztba állítható a karakterfejlődésükkel. A fiatal színészek ügyesen hozzák a főbb karaktereiket, emellett sok meglepetést okoznak a közönségnek, amikor egy-egy mellékszerepben például rabtársként vagy szociális testvérként megcsillogtatják tehetségüket. A színmű végig egyszerű díszletekkel dolgozik, ennek ellenére a kreatív jelmezek és eszközök, a vetítések, valamint a fényjáték biztosítja a látványvilág gazdagságát.
A darab egyik legnagyobb erénye, hogy a nyomasztó környezet és a megélt szenvedés ellenére képes megmutatni a fényt, amely a hétköznapi hősöknek is kapaszkodót jelent ezekben a sötét időkben.
Az igazság, a becsület, az elesettek megsegítése, a hit, a humor, emberi kapcsolódásaik, ezek a dolgok adnak értelmet a mindennapok küzdelmeinek, és a színmű is ezt az üzenetet közvetíti kilencven percen át. A produkció jól illeszkedik abba a szemléletbe, amelyet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) évek óta támogat: a tudás átadásának számtalan kreatív módja van, amely a fiatalabb generáció számára is izgalmassá, átélhetővé teszi a történelmet.
A hat nem mindennapi életút a NEB, a Millenáris és az Ülj Közelebb Produkció együttműködésével válhatott színpadi művé. A produkció kiindulópontja a „Magyar hősök. Elfeledett életutak a 20. Századból" című kötet, amely a közelmúltban jelent meg a Mathias Corvinus Collegium, a Mandiner és a NEB közös munkájaként. A könyvben olyan, többségükben elfeledett hősöknek állítanak emléket, akiket a kommunista diktatúra nem engedett a közösségi emlékezet részévé válni. A színpadi adaptáció írója Szabó Borbála, a producer pedig Serfőző Krisztina. Az előadást Seres Tamás rendezte, a tanár szerepében Csuja Imre lép színpadra, a diákokat Böröndi Bence, Kopek Janka, Márfi Márk, Sütő András és Trill Beatrix játssza. A darabot tizennégy éves kortól ajánlják.
Április végétől öt előadás lesz látható Budapesten, a Millenáris Parkban.
Forrás: Az éhezők viadalánál is durvább volt – Vajon te túlélted volna? (Kép-más, 2022.03.26.)
Kapcsolódó tartalom:
