A „Halálra ítélve – papi sorsok '56 után” című konferenciát az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tartotta a Parlament felsőházi termében december 15-én. A konferencia apropóját az adta, hogy hatvan éve ezen a napon brutálisan meggyilkolták Brenner János katolikus papot, majd még ebben az évben koncepciós perben kivégezték Gulyás Lajos levéli református lelkipásztort. A konferencia szervezői arra akartak rámutatni, hogy a kommunista diktatúra ugyanúgy üldözte az egyházat 1956 után, mint előtte: megváltoztak ugyan a hatalom módszerei és stratégiája, de egészen 1990-ig az emberek beszervezésén, megtörésén, manipulálásán keresztül akarták fenntartani uralmukat. A diktatúra, még ha később puhának is nevezték, diktatúra maradt.
A megnyitó beszédet Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke mondta. Akik Isten halálát hirdetik, mindig készen állnak az emberi élet kioltására is. A kommunista ideológia egyik elsőrendű feladatának tartotta az Egyház és a vallás megsemmisítését. A diktatúra célja ugyanis az identitás nélküli ember létrehozása volt. Kövér László emlékeztetett arra, hogy akikre ma emlékezünk, nem féltek hitük megvallásáért elszenvedni az üldöztetést és segítették a lelki túlélést egy istentelen politikai rendszerben.
A megjelenteket Veres András, az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is köszöntötte. A főpásztor XI. Piusz pápa Quadragesimo anno kezdetű szociális enciklikáját idézve kitért arra, hogy a kommunizmus az osztályharc nevében minden módon, a legerőszakosabb eszközökkel is el akarta törölni a magántulajdont. Semmitől nem riadt vissza és semmit nem tartott tiszteletben. Ahol hatalomra jutott, ott „bámulatosan vadnak és hihetetlen módon embertelennek mutatkozott”. A kommunizmus rémtetteinek felidézése még ma is sokak számára kényelmetlen, pedig a több tízmillió áldozatra emlékeznünk kell. A kommunista hatalom a Katolikus Egyházat – minden időben – elpusztítandó ellenségnek tartotta, mivel szemben állt mindazzal, amit képviselt. Magyarországon az Állami Egyházügyi Hivatal és a titkosrendőrség nemcsak a papokat, de a híveket is meg akarta félemlíteni. Az ’56-os forradalom idején XII. Piusz pápa két hét alatt négyszer szólalt fel a magyar ügy mellett. A Szentatya nyíltan kiállt a magyar nép szabadsága érdekében. „A kommunizmus idején sok egyházi embernek kellett elszenvednie súlyos megpróbáltatásokat és megaláztatásokat. Bízom abban, hogy ez a konferencia része lehet az elégtételnek” – fejezte be beszédét Veres András püspök.
Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke köszöntőjében arra mutatott rá, hogy „csak az tud kiállni az emberek ügyéért, aki Isten ügyéért kiállni nem habozik”. Nem feledhetjük, hogy a vértanúk előbb tanúk voltak. Az ő sorsuk rámutat a kommunista ideológia igazi természetére. Beszédében a többi között kiemelte, Brenner Jánosról azt jegyezték fel, hogy: „politikai tevékenységet nem végzett, egyéniségével vonzotta az embereket." Gulyás Lajos „még a bitófa alá is vasalt nadrággal ment". Vagyis a papi sorsok egyéni sorsok is voltak, és az egyéni sorsokban tűnik elő a keresztyén hit transzcendáló valósága. Olykor szelíd távolságtartással szoktuk idézni a régi bölcsességet: minden politika, de a politika nem minden. Most ennek korlátozó erejét látjuk. Az erőszakos ideológiák számára ez az isteni korlát a legkevésbé elviselhető. Részben azért, mert ez a korlát emlékeztet az ember végességére, minden emberi igyekezet végességére, megtöri az emberi gőgöt; részben, és döntő módon pedig azért, mert emlékeztet a jó, az igaz, és a szép forrására, az isteni valóságra. Aki Isten ügyében habozik kiállni, az végső soron nem tud az ember ügyében kiállni – mondja Tertullianus. Végső soron, és végső módon kiállni.
Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának elnök-püspöke köszöntőjében azt emelte ki, hogy azok, akiket a kommunisták meghurcoltak, jó pásztorok voltak, a jó pásztor pedig életét adja juhaiért. A mártírok vére az egyház magvetése – mondták az egyházatyák. Az is fontos, hogy a mártíroknak is van ökumenéja, mert az áldozatban a különböző felekezetű emberek tulajdonképpen egyek.
Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke a kádári megtorlásról beszélt. A forradalom időszakában a lelkészek, a papok békéltető szerepet vállaltak, sokan közülük a nemzeti bizottságokban vettek részt. Ők voltak a „rendpárti forradalmárok”. A kora kádári időszakot a brutális erőszak jellemezte, ugyanakkor a rezsim csak 1957 elején tudott érdemben foglalkozni az „egyházi reakcióval”. Igyekeztek a különböző felekezeteket egymás ellen kijátszani és azt is el akarták érni, hogy a felekezeteken belül hozzanak létre törésvonalakat. Ennek érdekében tudatosan használtak törvénytelen eszközöket. Fejérdy András történész a kádári egyházpolitikáról elmondta, hogy a kommunista párt hatalmának megszilárdulásával párhuzamosan erősödött az egyházakkal szembeni fellépés. Az adminisztratív intézkedések célja az volt, hogy az egyházak tevékenységét teljes egészében ellenőrizni tudják. Ugyanakkor a hatalom létre akart hozni egy Rómától független nemzeti egyházat is.
Soós Viktor Attila, a NEB tagja Brenner János Anasztáz ciszterci szerzetes, mártír életútját ismertette. Brenner János egy olyan vallásos családból származott, mely több papot is adott az Egyháznak. 1950-ben jelentkezett ciszter novíciusnak, első szerzetesi fogadalmát 1951-ben tette le. A rend feloszlatása után visszatért Szombathelyre, itt szentelték pappá. Egyszerű lelkipásztorként tevékenykedett, egyéniségével vonzotta magához a fiatalokat. Politikai szerepet nem vállalt, ennek ellenére meg akarták félemlíteni. 1957. december 15-én Zsidára csalták azzal az indokkal, hogy egy haldoklóhoz kell elvinnie az Oltáriszentséget. Útközben megállították, és brutálisan kegyetlenséggel megölték. A hatóságok mindvégig azt a látszatot akarták kelteni, hogy rablógyilkosság áldozata lett. A tettesek 1969-ben bíróság elé álltak, de végül nem ítélték el őket.
Erdős Kristóf történész Gulyás Lajos életéről és haláláról beszélt. A református lelkész a mosonmagyaróvári sortűz után megmentette egy határőrtiszt életét, ennek ellenére bíróság elé állították és kivégezték. Kahler Frigyes jogtörténész a győri-mosonmagyaróvári per tanulságait ismertette. Kitért arra, hogy ebben a perben – mely a Nagy Imre elleni eljárás főpróbája volt – tulajdonképpen az áldozatokból csináltak bűnbakot.
(A Galériában a fotókat folyamatosan frissítjük/ Fotó: Némedi-Varga Dávid, RKK)
További részletek az eseményről, az elmondott beszédekről itt olvashatóak:
