„Káldori a padlóról felszedett linóleum- és műanyag lapokból kivágott kisebb darabokat, amelyeket aztán különféle formájú és méretű katonai és rendőrségi pecsétnyomó-utánzatokká alakított. A hamisításokhoz szolgáló űrlapokat, nyomtatványokat feketepiacokon, vagy pályaudvarokon szerezte be. Házi irathamisító műhelyében tucatjával gyártotta az egyes honvédségi testületek nevében kiállított katonai parancsokat és igazolványokat. Munkáira pedig a hamisított pecsétek tették fel a koronát.” Az idézet a frissen megjelent Ellenállók 1944-45 címet viselő könyvből való, amely Káldori Endrével együtt összesen 104 olyan magyar életútját mutatja be, akik emberségből jelesre vizsgáztak a német megszállás, majd az utána következő nyilas uralom idején.
Hogy pontosan ki is számít ellenállónak, és ehhez mit is kellett tenni, abban a kortárs történész szakma ma már jórészt egyetért, a határokat pedig kellően tágan húzták meg. Egyértelmű, hogy a fegyveres harc vállalása csupán az egyik lehetséges, sokkal inkább kivételesnek számító viselkedésforma volt az adott történelmi korszakban, de egy, a nyilas hatalomnak fricskát mutató kabaréműsor, a közigazgatásban megnyilvánuló adminisztratív rezisztencia, mondjuk egy fontos irat elsüllyesztése, vagy éppen az embermentés, és az úgynevezett önmentés is egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik.
A zsidó származású Káldori Endre esete is ez utóbbira példa. A budapesti írószer-kereskedő és töltőtolljavító kisiparos miután egy jóindulatú szakaszparancsnok szélnek eresztette munkaszolgálatos egységét, úgy döntött: szembemegy a sorsával, és mindent megtesz szerettei, közvetlen hozzátartozói megmentéséért a kibontakozó nyilas őrületben.
Káldori egyszemélyes illegalitásba vonult, bajuszt növesztett, tiszti egyenruhát szerzett, és a maga által legyártott, kiállított igazolvánnyal és hadparancsokkal, magát hivatalos személynek kiadva a munkaszolgálatos körletből, a csillagos házból, a téglagyárból egyszerűen kimenekítette egy híján az összes rokonát.
Cselekedetét nem verte nagydobra sem a háború alatt, de még a felszabadulás után sem. A háború alatt nem keresett kapcsolatot a cionista ellenállással, 1945 után pedig nem folyamodott semmiféle hivatalos elismerésért. Az utókor is a most megjelent könyvből szerezhetett egyáltalán tudomást tetteiről, az emlékeket, köztük a hamis pecsétnyomókat is családja túlélő tagjai őrizték meg.
Az ellenállási formák sokszínűségénél, változatosságánál már csak a benne részt vevők sokféle politikai orientációja, társadalmi státusza a zavarba ejtőbb. És ha valamiért, hát pontosan ennek a szempontnak az érvényesítéséért emelhetjük meg a kalapunkat a könyv szerkesztői, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének történész munkatársai előtt. Merthogy talán a mai napig tartja magát néhány makacs tévképzet a hazai náci- és nyilasellenes ellenállással kapcsolatban. (...)
A cikk teljes terjedelmében az alább közölt linken elérhető a Telex oldalán!
Ellenállók 1944-45
Szerkesztők: Bartha Ákos, Kiss Réka, Szekér Nóra
NEB Hivatala, 2025
Ár: 6990 Forint
Kapcsolódó tartalom:
