Beszédet mondott Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke, majd Nagy Noel, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium diákja Rónay György: Szerápion legendák című versét szavalta el. Az emlékműnél koszorút helyezett el a NEB elnöke mellett Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Lengyel János, a Szabadságharcosokért Közalapítvány alelnöke, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke.

A Rákóczi Szövetség budapesti középiskolai szervezetei 500 diákjának részvételével megtartott megemlékezésen végül fiatalok helyeztek el virágokat a szobornál.

Az MTI tudósítása kiemeli: – A kommunista diktatúra legfőbb jellemzője volt, hogy a kiszolgáltatottság általánossá vált, és bárkiből válhatott áldozat – jelentette ki a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke. (...) a középiskolás diákok részvételével zajló megemlékezésen egyszerű emberek személyes példáin keresztül idézte fel a kommunista diktatúra abszurditását. Elmesélte például, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után, 1956 decemberében egy alföldi faluban egy csoport 14-17 év közötti fiatal talált egy kanálisban egy használhatatlan géppisztolyt, majd az egyik lány a fiatalok szórakozása közben megjelent a hatástalan fegyverrel a község főutcáján. Ezt követően a csoport tagjait összesen 35 év börtönbüntetésre ítélték. Hangsúlyozta, hogy 1956-ban a szabadság reményét tiporták el a szovjet harckocsik és a magyar kommunisták, akik azt állították, hogy a forradalom egy fasiszta összeesküvés volt. A kommunista diktatúra legfőbb jellemzője volt, hogy a kiszolgáltatottság általánossá vált, és bárkiből válhatott áldozat – jelentette ki a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke a Kommunizmus áldozatainak emléknapján a Rákóczi Szövetség, az Országgyűlés Hivatala és a NEB által a Nemzeti vértanúk budapesti emlékművénél rendezett szerdai megemlékezésen.
Forrás: A kommunizmus áldozataira emlékeztek Budapesten - MTI