A zene populáris válfaja a kádári hatalom szinte minden szegmensének fantáziáját megmozgatta, sokan a legfelsőbb vezetésben vetélytársat láttak benne. Nem is alaptalanul, hiszen egy-egy könnyűzenei koncertre önként és szó szerint dalolva ment sok ezer fiatal, míg a kötelező politikai rendezvényekre lasszóval kellett volna fogni őket – ha nem tették volna kötelezővé az ezeken való részvételt. A pártállam éppen ezért azt találta ki, hogy beat-, pop-, rockzenével átszőtt ankétokat szervez, és akkor szívesebben megy ezekre az ifjúság. Ezzel a Kommunista Ifjúsági Szövetséget (KISZ) bízták meg, amelynek vezető szervei neki is láttak a feladatok kiosztásának, először leginkább sok-sok ülésezéssel.
A KISZ legfelsőbb vezetőségi plénuma, a KISZ Központi Bizottságának (KB) Intéző Bizottsága (IB) 1966. március 17-én a fiatalok zenei kultúrájáról tanácskozott. Ebben kritikusan megállapították, hogy „a gitáregyüttesek által játszott beatzene divatja kedvezőtlenül befolyásolja a fiatalok zenei ízlését, ugyanakkor a magyar dalkultúra és tánczene fejlődése nem tart lépést a fiatalok egyre növekvő igényével és zenei ízlésnevelésünk követelményei¬vel.
A határozat [a KISZ KB 1964-es szabadidős határozata] elfogadása óta a Kulturális Osztály szorgalmazza a helyzet megváltoztatását, de a körülmények bonyolultsága miatt az előrehaladás lassú ütemű, úgy a mozgalmi dalok, mint az iskolán kívüli zenei nevelés és a színvonalas táncdalok íratása területén.” Ebből a szövegből is kitűnően látszik, hogy a kommunista hatalom csak futott az eredmény után, a fiatalokat már réges-rég nem érdekelték azok a zenei stílusok – sanzon, tömegdal, táncdal –, amelyekkel igyekeztek megfogni őket. Túlnyomó többségük már csak a beatért hevült, és legszívesebben kikapcsolta volna a rádiót, amikor egy-egy ódivatú slágert hallott.
A KISZ mindeközben különböző pályázatokkal és rendezvényekkel igyekezett hatni a könnyűzene alakulására, bár ahogy azt önkritikusan megjegyezték, nem érték el azokat az eredményeket, amelyeket reméltek. Az 1967-es polbeat fesztivál példának okért megdöbbentő módon csúfos kudarcot vallott, de a kommunista mozgalmi dalok popularizálása sem ment zökkenőmentesen.
Mégis némi bizakodásra adott okot a KISZ legfelsőbb vezetésének olvasatában az, hogy Nyugaton a beatmozgalom szerintük már 1966-ban lehanyatlóban volt. Ebből mindössze annyi volt igaz, hogy ez a műfaj valóban elveszítette az újdonság varázsát, de látogatottsága egyáltalán nem csökkent. Ráadásul a beat ekkoriban kezdett több ágra szakadni, és néhány éven belül gombamód elkezdtek szaporodni az angolszász világban a progresszív rock, illetve a rhythm and blues zenekarok, amelyek már sokkal jobban lekötötték a fiatalok figyelmét.
Magyarország „természetesen” ebben is pár éves késésben leledzett, és a KISZ az általa nívótlannak, nemegyszer káros hatásúnak ítélt beatzene ellensúlyozására a nagy októberi szocialista forradalom (ami inkább volt kis novemberi bolsevik puccs) ötvenedik évfordulójára egy mozgalmi dalpályázat kiírását tervezte, amelynek a Magyarországra várt beathullám állítólagos leáldozása miatti űrt kellett volna betöltenie. Annál is inkább, mert a KISZ KB IB tisztán látta az új vetélytárs, a popzene Magyarországra való betörésének „veszélyét”, amelynek szerintük méltó vetélytársa lehetett volna a könnyedebb zenei formákkal megfogalmazott mozgalmi dalok sorozata. Ennek televíziós publicitást szerettek volna adni 1967-ben, Ifjúsági mozgalmi dalfesztivál munkacímmel (ebből lett az országosan mindössze egyetlen alkalommal megrendezett polbeat fesztivál). A KISZ vezetése ezenkívül örömmel nyugtázta, hogy zenés és táncos rendezvényekre külön társas- és fejtörő játékokat tartalmazó könyv jelent meg, amelynek szintén az volt a célja, hogy elterjedjen a kommunista ideológia a szórakoztatás területén.
A KISZ KB IB az 1966. április 26-i MSZMP PB-határozat végrehajtásával kapcsolatban kicsit megkésve, de 1968. február 22-én tárgyalt az egyebek mellett a nyugati „fellazítási politika” nyomán az országba került könnyűzenei irányzatokat is magába foglaló ellenséges erők jellemzéséről. Utaltak a tánczene (itt kell megjegyezni, hogy ahogy egy fél évtizeddel korábban sokszor a dzsessz címszóval látták el nemtörődömségből és tájékozatlanságból szinte az összes könnyűzenei irányzatot, úgy 1966-ban a tánczene címkét ragasztották sok más mellett a beatre is) szerintük káros kísérő jelenségére – extázis, extravagáns viselkedési formák –, valamint számba vették, hogy a KISZ-nek milyen eszközei és lehetőségei voltak a nyugati ideológiai hatások megszűrésére a könnyűzenei élet terén. Az egyik leginkább problémásnak tartott rendezvénysorozatot az ELTE Eötvös Klubjában látták, ahol szinte csak beatzenei összejövetelek voltak, ahelyett – tette hozzá az állásfoglalás –, hogy eszmei-politikai tartalommal megtöltött estéket szerveztek volna. Igaz, ami igaz, a hatvanas évek közepén leginkább az Omega miatt jártak a fiatalok a mai Centrál kávéház épületében lévő Eötvös Klubba, amit nemes egyszerűséggel Hordónak neveztek. De előtte is élénk beatélet folyt, az egyik rivális banda, a Metro is játszott itt korábban rendszeresen, majd elköltözésük után őket váltották Kóborék, miután egy gitárpárbajban legyőzték az akkor szintén igen népszerű Atlantist. Állítólag ezen a megméretésen nagy feltűnést keltve még egy fekete muzsikust is bevetettek, hogy örömzenéljen velük.
Ám a KISZ KB IB jelentős eredménynek könyvelte el, hogy a rádióban és televízióban indított műsorok – Táskarádió, Húszas stúdió, Csak fiataloknak!, Halló, fiúk, halló, lányok! – kellőképpen eltántorították a fiatalokat a nyugati adók hallgatásától a könnyűzene hazai propagálásának segítségével. Azt azonban sajnálattal vették tudomásul, hogy az első, 1967-ben rendezett politikai dalfesztiválról a zenei szakma meglehetősen távolságtartóan nyilatkozott (ezzel egy időben az V. kerületi KISZ-bizottság viszont sikernek értékelte a helyi polbeat versenyeket a középiskolások körében). Az amatőr tánczenei életet a salgótarjáni fesztiválon keresztül is figyelemmel tudták kísérni, ahol a KISZ vezetése eredményként számolt be arról, hogy 1967-ben, a harmadik könnyűzenei rendezvényükön már külön szovjet kategória (!) szerepelt az 1917-es események ötvenedik évfordulója alkalmából, tehát itt szovjetunióbeliek is felléptek. Káros jelenségként jelezték viszont a beat¬misék jelenségét, konkrétan felhozva az abonyi és a siófoki eseteket, ám nem részletezték, hogy mi nem tetszett nekik. Valószínűleg azért, mert evidensnek gondolták, hogy a pártállami szemszögből halmozottan hátrányos helyzetű beatmise forma – amely egyszerre volt klerikális és a Nyugat ópiuma a KISZ szemében – hamarosan úgyis el fog sorvadni. (Átmenetileg igazuk lett, de a rendszerváltás után ismét virágkorukat élték a beatmisék.)
A KISZ KB 1966. július 13-án a KISZ tízéves működését értékelő ülésén szintén előkerült a könnyűzenei szórakozás kérdése többek között abban az összefüggésben, hogy a klasszikus kommunista értékrendtől eltávolíthatta a fiatalokat, mert a KISZ nem használta fel mindig kellő hatékonysággal a hazai beatzenészek népszerűségét: „Miközben kiszélesedett a KISZ tevékenysége, ma már a munkától a szórakozásig igyekszik befolyásolni a fiatalok életét, gyakran ellentmondások keletkeznek ifjúsági szövetségünk jellege és szervezetének tevékenysége között. A sokoldalú szervező munka nem mindig párosul kellő eszmei-politikai tartalommal. […] Ezért káros, ha a KISZ-szervezetek eredményesen fejlődő művészeti és népművelési tevékenysége helyenként leszűkül az úgynevezett ’divatos’ szórakozási igények kielégítésére.”
A KISZ rendezvényein éppen emiatt sokszor kellett érvényesíteni a párt kívánalmait a korábbi tapasztalatok alapján az atrocitások megfékezésére. Ilyen eset fordult elő 1963-ban, amikor a Nemzeti Sportcsarnokban az amatőr zenekarok számára rendezett vetélkedőn az Illés rajongói ledobálták a színpadról a Benkó Dixieland Band tagjait, mintegy tüntetve a beat megjelenése mellett az általuk konzervatívnak tartott zenei stílusokkal szemben, ráadásul a fesztiválról hazafelé menet odakint feldöntöttek egy villamost. Az eset nem maradt megtorlás nélkül, Illésék egy évig nem szerepelhettek KISZ-rendezvényeken. De rendkívüli leleményességgel megoldották a problémát azzal, hogy különböző tűzoltó egyesületek és nőegyletek meghívásának tettek eleget fellépéseik során.
Forrás:
Kapcsolódó tartalmak:
