A magyar társadalom megkötötte a kádári alkut, mivel a világháborúk és a Rákosi-rendszer után már csak a szabadabb életre vágyott – állapították meg A kommunista diktatúra emlékezete a magyar társadalomban című könyv szerzői. A Századvég kutatásait is magába foglaló mű célja, hogy megismertesse a Kádár-rendszert megélt magyarok kollektív emlékezetét, és a fiatalok viszonyulását egy számukra távolinak tűnő korszakhoz.
Milyen hatással volt a fél évszázadot felölelő kommunista korszak a magyar társadalomra? Miért fontos a nemzeti emlékezet, és szét tudja-e választani ezt a magyar társadalom az általa megélt nosztalgia életérzésétől? Erre keresi a választ a történészek és kutatók által összeállított A kommunista diktatúra emlékezete a magyar társadalomban című rövid, mindössze 95 oldalas könyv, amelynek szerzői Bauer Béla és Vandróczki Viktor szociológusok, László Tamás, a Századvég Alapítvány kutatója, Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnökhelyettese és Megyery Gerda politológus. A NEB és a Századvég által közösen kiadott, így tudományos és kutatói igénnyel egyaránt megírt mű arra is rámutat, hogy a nemzeti emlékezetet egyfajta távoli és megfoghatatlan jelenségként értelmezi a közvélemény, holott identitásunk egyik meghatározó eleme, ezáltal mindennapunk szerves részének tekinthető.
Máthé Áron a Szent Gellért Hotelben megtartott keddi könyvbemutatón felhívta a figyelmet, hogy a Kádár-rendszerben hiába üldöztek többek között egyházi személyeket vagy éppen törölték ki az 1956-os forradalmat a közbeszédből, a társadalom meghatározó része előnyöket élvezhetett a politikai közömbösség elfogadásával, így nagyon kevesen gondolnak vissza úgy a korszakra, mint elnyomó diktatúrára.
– A magyarok döntő többségének a hosszú huszadik század úgy telt el, hogy mindössze annyit akart: hagyják békén. A Rákosi-korszak alatt létrehozott termelőszövetkezetek szétverése után megkötötték a kádári alkut, amelyet így a társadalom nagy hányada elfogadott. Náluk itt véget ért a történelem – fejtette ki a NEB történésze. Elmondta azt is, hogy mindezek ellenére a világháborúkkal és diktatúrákkal teli században nem „jónak”, hanem „kevésbé rossznak” ítélte meg Kádár János „gulyáskommunizmusát” a magyar közvélemény. Sőt, arra is rámutatott, hogy a Kádár-rendszerben hátrányt szenvedők jelentős része úgy érzi, nem lett a történetük egésze felszínre hozva.
– Már csak azért sem, mert a történetírásunk Budapest-központú, így a vidéki szenvedéstörténetről kevés forrás áll rendelkezésre – jelezte az elnökhelyettes.
Máthé Áron történész szerint a huszadik században nem „jónak”, hanem „kevésbé rossznak” ítélte meg a Kádár János által fémjelzett korszakot a magyar közvélemény. Fotó: Mirkó István
Máthé Áron egy érdekes példát említett arról, hogy a Kádár-rendszer haszonélvezői és elszenvedői hogyan emlékeztek vissza az időszakra. – Ismerek két idős embert Solton, az egyiket, Sanyi bácsit kuláknak nyilvánították, a másik, Józsi bácsi karhatalmista volt. Sanyi szégyenlősen mondta el meghurcoltatásának történetét, Józsi bácsi viszont büszkén dicsérte a kommunista rendszert. Pedig nem szabadna szégyenkezni, pusztán mert a rendszer elszenvedői voltunk – jelentette ki a történész.
A könyv elkészítésében tanácsadóként szerepet vállaló Müller Rolf, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) osztályvezetője fontosnak tartotta, hogy a Kádár-rendszert át nem élő fiatalok hasonló részletességgel ismerjék meg korszak politikai, gazdasági, társadalmi következményeit és az elszenvedők történeteit. – Hiába van kutatási alap és tapasztalat, az egyik legnagyobb kihívás, hogy eljusson ez az üzenet a fiatal generációhoz, azaz ezeket a tartalmakat tömegesíteni kell. Rolf arról is beszélt, hogy egy manipulatív retro folyamat játszódik le azoknál az ifjabb generációnál, akik nem éltek a rendszerben, amelyet irányítottnak nevezett. – Például a korabeli filmek – így például a Tanú vagy az Eldorádó – rendszerkritikus üzenetei nem mennek át ezen a korosztályon, elsősorban a művek nyelvezete és a Kádár-kor mindennapjainak át nem élése miatt – közölte az ÁBTL osztályvezetője, aki szégyenletesnek nevezte, hogy az 1956-os forradalomról nem készült eddig hiteles tömegfilm.
Bauer Béla az emlékezetről azt mondta, a Kádár-kor iránt érzett nosztalgia rengeteg embert érint és keveredik ezzel össze a kollektív emlékezete, ezáltal többségük inkább az azt megelőző rendszerhez hasonlítja az általa átélt korszakot, mintsem az azt követőhöz. – Elsősorban az marad meg az embereknek, hogy hozzá lehetett jutni bizonyos, „nyugatinak” számító termékekhez, de az már egyre kevésbé, hogy egy autóvásárláshoz több évet kellett várni, ami ma már elképzelhetetlen – fogalmazott a Századvég Alapítvány vezető kutatója.
Forrás:
