Újraválasztotta a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökét az Országgyűlés

Hirado.hu - 2022.12.08.

  • Megosztás:
  • 2022. December 09.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és a vele együttműködő szakemberek közös eredményeként értékelte Földváryné Kiss Réka az újraválasztását. A jövő feladatai között említette a Rákosi- és a Kádár-rendszerről szóló kutatások folytatását, az oktatási intézményekkel való együttműködést, illetve azt, hogy az összeurópai emlékezet részévé is váljon Magyarország közelmúltjának története. A NEB eddigi elnökét a parlament nagy többséggel választotta újra, kinevezését újabb kilenc évre meghosszabbította.

„A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a velünk együttműködő történész, levéltáros és tanár kollégák eddigi kilencéves munkájának közös eredménye az, hogy az Országgyűlés újraválasztott engem és a bizottság tagjait” – mondta a Magyar Nemzetnek Földváryné Kiss Réka, a NEB újraválasztott elnöke az ünnepélyes parlamenti eskütétel után. Úgy fogalmazott: hiába telt el három évtized a kommunista diktatúra bukása óta, még mindig hiányoznak alapkutatások, ezért a feladat kettős. A múlt- és iratfeltárás továbbra is összefogott és koordinált munkát igényel, amelyben továbbra is számítunk a kutatóhelyek, illetve a köznevelési és a felsőoktatási intézmények együttműködésére – fejtette ki. Hangsúlyozta: mindezek mellett nagyon fontos a minőségi kutatásokon alapuló ismeretterjesztés, hogy a rendszerváltás után született generációknak hitelesen és átélhetően tudják elmesélni a Rákosi- és a Kádár-rendszer kevéssé ismert fejezeteit. „Ebben a munkában a tanárokkal való együttműködésre kell nagy hangsúlyt helyezni, hogy az oktatás és az ismeretterjesztés területére is ki tudjuk terjeszteni mindazt a tudást, amely felhalmozódott a Nemzeti Emlékezet Bizottsága eddigi munkája során” – emelte ki a NEB újraválasztott elnöke. Beszélt arról is, hogy mindezt nemzetközi szinten is szeretnék komoly szakmai súllyal képviselni, ezért továbbfejlesztik a külföldi partnerintézményekkel való kapcsolatot. Ennek érdekében még több angol nyelvű kiadványt szeretnének létrehozni, és konferenciákat is szerveznek majd, hogy az összeurópai emlékezet részévé is váljon Magyarország közelmúltjának története – tette hozzá.

Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán az esemény kapcsán úgy fogalmazott: „A Nemzeti Emlékezet Bizottsága az elmúlt csaknem egy évtizedben rengeteget tett az egykori kommunista diktatúra működésének és bűneinek feltárása, valamint az állami emlékezet megőrzése érekében.” Ismertette, hogy főszabály szerint a Bizottság egyik tagja az igazságügyért felelős miniszter megbízása alapján tölti be tisztségét. Varga Judit ünnepélyes keretek között adta át Máthé Áron történész megbízólevelét. Mint írta: ez lehetőség, hogy Máthé Áron „a következő kilenc évben is folytassa a megkezdett munkát a Nemzeti Emlékezet Bizottságában, ezzel hozzájárulva a kommunista diktatúra áldozatainak emléke előtti tisztelgéshez, emlékezetük méltó megőrzéséhez.”

Forrás: Újraválasztotta a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökét az Országgyűlés (hirado.hu, 2022.12.08.)

Kapcsolódó tartalom:


Címkék

Földváryné Kiss Réka NEB-működés