NEB, Cegléd Tv, Nagykőrösma.hu - 2018.09.10. Megosztás: 2018. September 09. Nagykőrösön különleges kiállítás nyílt a Városháza épülete előtt. A rendhagyó tárlat a paraszti társadalom kegyetlen felszámolását mutatja be képeken és történeteken keresztül. ,,Emlékeznünk kell arra a kísérletre, amellyel lelkét és szellemét akarták megtörni a parasztságnak azzal, hogy elvették tőle a jogos jussát, örökségét és megélhetését: a földet. Emlékeznünk kell, hogy tudjuk milyen értékes és drága dolog a föld és a lehetőség, hogy a magyar ember művelhesse azt meg” – fogalmazott beszédében Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere. Földi László országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte: ,,Népes számú gyarlóságaink közül ez az, ami talán a legkönnyebben előcsalogatható a lelkünk mélységéből, hogy aztán a pusztítás szolgálatában aljas célok elérése érdekében használják fel. Féltjük amink van, viszont néha összehúzott szemöldökkel nézzük azt, akinek több jutott. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nem tisztességes úton szerezte meg a javait, sőt igazából nekünk járna mindaz, amit ő tulajdonol. (...) Egy teljes társadalmi réteg jogainak és tulajdonának tudatos, tervszerű kifosztása történt meg, amelynek eszköztárában szerepet kapott a megfélemlítés, a kirekesztés, az internálás, a bebörtönzés és a kínzás is. ” A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, Földváryné Kiss Réka hangsúlyozta: a magyar társadalomban, városokban és falvakban számos elmondatlan, kibeszéletlen, elhallgatott történet van. Úgy nőttek föl fiatalok, úgy alapítottak családot, hogy szeretteik védelme érdekében nem mondták el gyermekeiknek, hogy mi történt a szüleikkel, nagyszüleikkel. Erre a kiállításra, a programsorozatot kísérő filmre, rendhagyó történelemórákra azért van szükség, hogy újra és újra megértsük, ami a szüleinkkel, nagyszüleinkkel történt, s amely velünk is történhetett volna. (…) A történelem egyszerre nagy társadalmi folyamatoknak az összefüggése, másrészt nagyon kemény egyéni, családi történetek, amelyekben döntéseket kell hozni, helyt kell állni. Ez a kiállítás bemutatja, hogy mit tett a kommunista hatalom a magyar társadalommal, hogyan bélyegezte meg, alázta meg a magyar parasztságot, a magyar gazdákat. Másrészt bemutatja, hogy ez a magyar paraszti társadalom nem akart beállni abba a kényszer szövetkezetbe, amelyet nem az ő érdekei szerint hoztak létre. A NEB elnöke a köszöntője végén a programsorozathoz kapcsolódó tanulmányi versenyre hívta fel a jelenlévő diákok figyelmét, amely október elején indul, s amelynek döntője majd Budapesten lesz. Az ünnepélyes megnyitót filmvetítés, majd kerekasztal-beszélgetés követte a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ dísztermében. Galambos István,a NEB Hivatalának tudományos kutatója, Mészáros László, az Arany János Múzeum történész-muzeológusa és Tóth Judit, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főlevéltárosa a nagykőrösi, valamint Pest megyei kényszerkollektivizálásról mondta el gondolatait. A Sorsfordítás című vándorkiállítás a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az Országgyűlés Hivatala Közművelődési és Közgyűjteményi Igazgatóságának szervezésében indult útjára. Célja, hogy felhívja a figyelmet arra, a Kádár-korszak elején néhány év alatt a teljes agrártársadalmat belekényszerítették a termelőszövetkezetekbe. Kapcsolódó tartalom: Sorsfordítás45-62.hu honlap Apáink földje című film Képek Címkék kiállítás Sorsfordítás programsorozat vidéktörténet