Megosztás 2023. November 09. A hortobágyi zárt táborok felszabadításának hetvenedik évfordulójára emlékeztek november 8-án Ebesen; Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja a rendezvényen a táborokról beszélt, hangsúlyozva azt, hogy abban a tudatban éltek ott a családok, hogy örökre szól a rájuk kiszabott kényszermunka. A szabadulás után semmilyen kárpótlásban nem volt részük. Kiemelte: a magyar társadalomnak ez akkora traumát okozott, amelyből a mai napig nem tudott feldolgozni. A emlékezés és az emlékeztetés, a fiatalok tanítása, a tudás átadása a mi feladatunk– szögezte le. Az ebesi megemlékezés végén a jelenlévők a múzeumkertben található síremléknél koszorúztak, majd Bank Barbara tartott tárlatvezetést az „Ítélet nélkül – családok a munkatáborban” című kiállításhoz kapcsolódva. 1950 nyarán az Államvédelmi Hatóság a rendőrség segítségével, egy előre megtervezett akció keretében megkezdte a déli és nyugati határsáv „megtisztítását” a reakciós és ellenséges elemektől. Központi terv alapján családok ezreit gyűjtötték össze a csecsemőktől az aggastyánokig. Ám nemcsak a határsáv lakossága esett áldozatul ennek a „tisztogatásnak”, hanem a határtól távolabb eső olyan városoké is, mint Miskolc, Salgótarján, Szeged, Kunmadaras stb. A hatalom a „deklasszáltnak”, osztályellenségnek bélyegzett családokat a Hortobágy és a Nagykunsági területén felállított zárt táborokba telepítette. A kommunista diktatúra hatóságai 1950–1953 között összesen tizenkét zárt tábort hoztak létre. A kitelepítések közel 3000 családot (8000 főt) érintettek. A nyolc hortobágyi és négy nagykunsági munkatábor „lakói” fegyveres őrizet mellett kényszermunkát végzett, miközben emberhez méltatlan körülmények között éltek. Az 1951. november és 1953. szeptember között működő ebesi tábor az állami gazdaság területén, a kiépülőfélben levő Ebes község közelében, Hajdúszoboszló és Debrecen között nagyjából félúton, a vasúti fővonaltól körülbelül egy kilométerre feküdt. A táborlakók számát tekintve a tizenkét hortobágyi és nagykunsági rabgazdaság sorában idővel az első helyre került: területén 1952 novemberében 1071 „telepest” regisztráltak. (Részlet Bank Barbara megemlékező beszédéből.) Kapcsolódó forrás: A hortobágyi zárt táborok felszabadításának 70. évfordulójára emlékeztek meg november 8-án Ebesen. (Haon.hu, 2023.11.08.) Magyargulag.neb.hu Címkék Bank Barbara kényszermunka munkatábor