Sztálin halála

HUSZARVAGASBLOG.HU - 2021.03.05. (MÁTHÉ ÁRON)

  • Megosztás
  • 2021. March 05.

Szűk hét évtizeddel ezelőtt a Szovjetunió mindenható ura távozott az élők sorából. 1953. március 5-én, moszkvai idő szerint 21 óra 50 perckor adta közre a rádió, hogy „Lenin fegyvertársának, aki a zsenialitásának és ügyének zászlóvivője volt, a kommunista párt és a Szovjetunió bölcs nevelőjének a szíve megszűnt dobogni”.

Sztálin ekkor már egy ideje egész különös – mondhatni: különc – életet élt. A lánya, Szvetlana Allilujeva szerint a halála előtti időszakban már elveszítette a kapcsolatát a valósággal. 1917-es árakat említett, és a fizetési borítékjai bontatlanul halmozódtak az asztalán. (A halála után persze eltűntek…) Gyakran firkált farkasrajzokat is. Utolsó nem-kommunista látogatójának, a magyar történelemben is szerepet játszó Krisna Menon indiai diplomatának is farkasokról beszélt, arról, hogy az orosz paraszt tudja, mit kell tennie a farkassal: agyoncsapja, és nem fecséreli az idejét a fenevadakkal. A szovjet egyeduralkodó munkarendje ekkorra már teljesen parttalanná vált. Még 1949. december 11-én a Politbüro külön határozatot fogadott el – pontosabban: Sztálin határozott hozatott harcostársaival – , amelynek értelmében a 240 fős legfelső nómenklatúra tagjai délelőtt fél 11-re jártak dolgozni. A csúcshivatalnokok egy részének este fél 8-ig bent kellett maradnia a munkahelyén. Az ebédszünetük délután fél négykor kezdődött, és elvileg másfél óra hosszat tartott. De senki nem mert sziesztázni, vagy kimenni ebédelni, mivel Sztálin néha körtelefonokkal ellenőrizte munkatársait. Az ebédszünet inkább a papírhalmokra bukva kókadoztak az idősebb kollegák, hiszen valójában késő éjjelig folyt a munka.

Egy amerikai ukrán étterem ingyen borcs-levest kínál Sztálin halálának örömére (forrás: http://polit.reactor.cc)

1952 második felére általában úgy alakult a napirend, hogy Sztálin délelőtt felkelt a Moszkvához közeli Kuncevo településen található vikendházban, és a legjobb esetben is dél körül, de inkább csak késő délután ment be a Kremlbe. Ettől kezdve viszont nem volt megállás hajnalig. Sztálin ragaszkodott hozzá, hogy a 240 főnyi pártelit egészen éjfélig, kora hajnalig rendelkezésre álljon. A legfontosabb döntésekre azután a kuncevói dácsa (nyaraló) gyászos hangulatú vacsoráin került sor. Általában nagy mennyiségű alkohol fogyott. A meghívottak próbálták egymást ugratni, froclizni, hogy a Gazda kedvében járjanak. Jaj volt annak, aki nem tudta felvenni a ritmust! Sztálin grúz létére régebben nagyon szeretett énekelni, kellemes bariton hangja volt. 1952-re már ezt a kedvtelését is elvesztette, maradt a borivászat. Bírta az alkoholt, hiszen a korabeli Grúziában már csecsemőkorban egy-egy csepp borral elkezdték a szoktatást. A Sztálin által csak „szőlőlének” vagy „gyümölcslének” nevezett gyengébb grúz borokból gyakran literszám fogyott az éjjeli „ebédeken”. Hölgyvendégek nem voltak, s a férfitársaságban Sztálin gyakran arra kényszerítette harcostársait, hogy egymással táncoljanak.

1953-ban Sztálin a 74. évében járt. Erős dohányos volt (folyton pipázott), és szinte mindennap ivott. 1945 májusában már volt egy kisebb sztrókja, és rá néhány hónapra, októberre egy komoly infarktust is túlélt. Sebhelyes öreg tigrissé vált, sárguló fogakkal. Elvileg tehát minden ok megvolt rá, hogy természetes úton távozzon az árnyékvilágból. Csakhogy halála előtt még nagy dobásokra készült. Tulajdonképpen a Szovjetunió teljes zsidó lakosságát deportálni akarta. Ennek előzménye lett volna a zsidó orvosok pere. Amikor az 1952. november 4-én letartóztatott orvosok kihallgatását elrendelte, azt üvöltötte a telefonba: „Verni, verni és még egyszer verni!” A cionista perek örve alatt akart megszabadulni addigi két legfontosabb támaszától, a „kőseggű” bürokrata Molotovtól, és a szadista, pszichopata fő-titkosszolgától, Bérijától. Molotov zsidó származású feleségét, Polina Zsemcsuzsinát már 1948-ban letartóztatták. Molotovné asszony ugyanis a Szovjetunióba hivatalos látogatásra érkező izraeli elnök-asszony, Golda Meir iskolatársa volt még annak idején Péterváron, és most a hivatalos látogatás programján kívül kettesben is találkoztak. Ez árulásnak számított. 1949 elejétől kezdve Molotov fokozatosan maradt ki a hatalom belső köreiből, Sztálin pedig nyilvánosan is többször megalázóan bánt vele.

A másik fő kiszemelt, Bérija pedig már terhessé vált Sztálin számára, aki különben is hozzászokott, hogy az állambiztonsági vezetőket időnként a halálba küldve lecseréli. Sztálin Bérija korábbi pártfogoltját, Abakumovot hozta előre. Tőle Bérija félt, mint a tűztől, de Abakumovnak nem sikerült Bérija hálózatát szétszedni. Így hiába próbálta Sztálin sugalmazására az új koncepciós persorozatot, a „mingréliai ügyet” realizálni, Sztálin kifejezett utasítása ellenére sem tudott a „Nagy Mingrel”, vagyis Bérija szerepére nézve terhelő adatokat gyűjteni. Ezért őt magát, Abakumovot tartóztatták le. Így Bérija egyelőre megmenekült, de eldöntötte magában, hogy az egyetlen életbiztosítása, ha Sztálint elteszi láb alól.

A végzetes nap előtti estén, február 28-án Sztálin estefelé filmet nézett a Kremlben, majd Berija, Malenkov, Hruscsov és Bulganyin társaságában, akikhez hívatlanul Molotov is odacsapódott, kiment Kuncevoba. Hajnali 4-ig tartott az összejövetel. Másnap, 1953. március 1-én Sztálin szobájából egész délelőtt nem hallatszott semmi. Déltájban a „csekista fiúk”, vagyis Sztálin személyes őrségének tagjai nyugtalankodni kezdtek, és tanakodtak, hogy mitévők legyenek. Belépni egyikük sem mert hívás nélkül, mert Sztálin ilyenkor – majdnem szó szerint is – gyilkos mód reagált. Ráadásul az aznapi parancsnok azt mondta nekik, hogy azt az utasítást kapta, hogy hívás nélkül ne menjenek be. Előző este egyébként is furcsa módon – először! – azt az utasítást hozta nekik a váltásparancsnok, hogy elmehetnek aludni.

Jelenet a történelmileg pontatlan és nagy vihart kavaró "Sztálin halála" (2017) c. filmből (The Cornell Daily Sun)

Március 1-én tehát kora estefelé végül meggyulladt a villany a szobában. De ezen kívül még mindig semmi. A „csekista fiúk” telefonálgatni akartak, végül este 11 felé a dácsa helyettes kommiszárjával egyetértve, Sztálin házvezetőnője benyitott abba a szobába, ahol Sztálin általában egy díványra dőlve szokott aludni. Sztálint a földön fekve, pizsamanadrágban és egy ingben találta, vizelettócsa közepén, magatehetetlen állapotban. Amikor megkérdezték, hogy áttehetik-e a díványra, még intett a fejével. A furcsaságok folytatódtak. A „csekista fiúk” telefonáltak Bérijának, aki éjfél után kiszállt a helyszínre Malenkovval és Hruscsovval együtt, és azt mondta, hogy Sztálin csak részeg, hagyják pihenni. Március 2-án reggel az őrség tagjai már nagyon izgatottak voltak. Hruscsov, Malenkov és Bérija ismét kiment Kuncevóba, de már orvosokat is vittek magukkal. Az orvosok persze rettegtek, hiszen kollegáikat alig néhány héttel ezelőtt hurcolták el. Sztálin vérnyomása nagyon magas volt, ezért piócákkal próbálták kezelni. De nem javult az állapota, és március 5-én meghalt. Utolsó mozdulatával még a bal kezét próbálta felemelni, mintha valakire rá akarni mutatni, vagy el akarna hessegetni valakit.

Sztálin halála feletti örömét Bérija alig tudta palástolni. Nagyot kurjantva távozott a helyszínről. Sőt, volt, akinek nyíltan megmondta: „Én tettem el őt!”

Sztálin halálában is gyilkos maradt. A halálhírre kezdődő zavaros moszkvai utcai megmozdulások során Bérija legényei – akiknek mindegy, volt, hány hét a világ – százakat öltek meg. A részben gyászoló, részben nyugtalankodó tömegbe teherautókkal gázoltak, amelyek vérben úszva kerültek vissza az NKVD bázisaira.

Egy viszont biztos: Sztálin halálával a harmadik világháború veszélye elhárult a világ feje fölül.

Forrás:


Címkék

Máthé Áron