atv.hu- 2016. 01.18. (Szobota Zoltán) Megosztás 2016. January 17. A Biszku-per is mutatja, hogy milyen nehézségeket jelent a történelmi felelősség átültetése a jog területére – mondta az atv.hu-nak adott interjúban Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke. Az interjúból az is kiderül, hogyan viszonyul a Fidesz által „rehabilitált” kommunista vezetőkhöz, és hogy mit találtak az állambiztonsági mágnesszalagokon. Biszku Béla karácsony előtt felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ügyészség és a bíróság végigveszekedték a pert. Miért nem sima ügy 2015-ben egy egykori kommunista vezető elítélése? NEB-elnöki minőségemben nem értékelhetem egy folyamatban levő büntetőügy alakulását, de történészként határozott álláspontom van. Az alapprobléma abból fakad, hogy mit tud kezdeni a demokratikus jogállam egy diktatúra által ránk hagyományozott iratanyaggal, amit ráadásul a diktatúra államgépezete gyártott saját magának. A magyar történésztársadalomban konszenzus van arra vonatkozóan, hogy Biszku Béla az ’56-os megtorlások egyik fő felelőse. A tárgyalás hátterében mégis meghúzódik egy szakmai természetű vita, amely arról szól, hogy – az erre vonatkozó írásos dokumentum hiányában – vajon bizonyítható-e a per tárgyává tett Marx téri és salgótarjáni sortüzek mögötti politikai akarat és utasítás, vagy sem. Ha nincs konkrét írásos nyoma a tűzparancsnak, akkor mire alapozzák a történészek Biszku büntetőjogi felelősségét? Biszku pártvezetőként tagja volt a legfontosabb politikai döntéseket hozó testületeknek, így az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának (IKB) is. AZ IKB december eleji ülésén született meg a döntés az erőszak politikájáról, arról, hogy fegyverrel is fel lehet lépni a „rendbontások” ellen. Másnap a Katonai Tanácsban – ahol a pártvezetés is képviseltette magát – elhangzik Uszta Gyula hírhedt mondata: „Gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük". Ezt követően dördülnek el a fegyverek országszerte, összesen mintegy húsz sortűzben. Ismerve a kor viszonyait és a pártállam működésének lényegét, mindezek alapján a legtöbb történész számára egyértelmű a pártvezetés és benne Biszku Béla felelőssége a sortüzeket lehetővé tévő döntések meghozatalában. Más kérdés, hogy a jog világa mit tud kezdeni ezekkel a tényekkel. Nem inkább az a kérdés, hogy a bíróságnak figyelembe kell-e vennie a legfrissebb kutatási eredményeket? A helyzet ennél bonyolultabb, hiszen többnyire a már ismert – és sajnos töredékes – források eltérő interpretációjával van dolgunk, amelyről a történészek is vitatkoznak. Az alapkérdés valójában a következő: lehetséges-e a sortüzeket egymástól függetlenül vizsgálni. Azaz a sortüzek pusztán egymástól elszigetelt, esetlegesen előforduló események voltak, a helyi történésekre adott lokális reakciók? Vagy a helyi történések mögött ki lehet olvasni egy központi politikai akaratot, amely elvezetett a tényleges erőszakig? A releváns kérdés, hogy eldördülhetett-e az MSZMP vezető testületeinek tudta és akarata, illetve utasítása nélkül bő egy hónapon keresztül több mint húsz sortűz az országban? Szükség volt-e ehhez írásba foglalt tűzparancsra egy diktatúrában? Nem ott kapott gellert a Biszku-per, hogy a vádirat két sortűzre koncentrált, és nem a kiindulópontra, jelesül arra, hogy Biszku Béla nyilvánosan tagadta a kommunista rendszer bűneit? Ez a per több dologra is rávilágít, amelyekből számomra az a legfontosabb, hogy 60 évvel az események után mit tudunk mondani a kommunista diktatúra legfőbb állampárti vezetőinek felelősségéről például a sortüzekben. Egyáltalán nem mellékes, de ehhez képest másodlagos kérdés, hogy a még élő főszereplők beismerik-e ezt a felelősségüket. Az utolsó mohikán? Kutatásaik során önök konkrét személyekhez jutnak el, akik közül a mai napig többen életben vannak. Feladata-e a NEB-nek ezeknek az embereknek a megnevezése és a feltárt dokumentáció alapján a nyomozó hatóságok figyelmének felhívása az ő el nem évülő tetteikre? A mi feladatunk elsősorban a pártállami diktatúra intézményeinek és működtetőinek a szisztematikus feltárása, eredményeink közzététele. Az első lépés tehát a tudományos kutatás, és ennek nyomán a történelmi-politikai felelősség bemutatása. Emellett, ha olyan adatokra bukkanunk, amelyek felvetik a kommunista diktatúra alatt elkövetett, el nem évülő, emberiesség elleni bűncselekmény gyanúját, azt jelezzük az ügyészségnek. Ilyen szempontból a Biszku-ügy sok tanulsággal szolgál. Munkánkat a pártállam legfontosabb döntéshozói körének feltérképezésével kezdtük. Honlapunkon a Tudástár menüpont alatt egyelőre nagyjából 200 legfőbb politikai döntéshozó rövid, lexikonszerű életrajzát és karrierpályáját lehet olvasni, a legfrissebb kutatási eredmények alapján. Ez az adatbázis folyamatosan bővül. Tudna példát mondani arra, hogy a NEB kutatásai miben tudnak újat hozni a már megismert tényekhez, körülményekhez képest? Meglepő, de vannak olyan pártvezetők, akiknek az életútjáról alig lehetett megbízható összefoglalást találni. És itt nemcsak a Rákosi-éra ma már kevéssé ismert KB-tagjaira gondolok, akiknek az életrajzi adatait nem is olyan könnyű összegyűjteni, de például Biszku Béláról vagy Münnich Ferencről sem igen lehetett eddig pontos és a teljes pártállami karriert bemutató életrajzot olvasni. Vagy itt van például Várkonyi Péter, aki ’89-ig Magyarország külügyminisztere volt, majd washingtoni nagykövetünk lett, ám az Antall-kormány a megalakulása után visszahívta. Eddig is tudható volt, hogy ’69-től a Tájékoztatási Hivatal vezetője, majd a Népszabadság főszerkesztője lett, később MSZMP KB titkár és aztán külügyminiszter. Eddig ez egy jellegzetes pártállami karrierút. Csakhogy nemrég, kollégáink kutatásának köszönhetően kiderült: Várkonyi az ’50-es években „Szendrői” fedőnéven hírszerző tisztként dolgozott a londoni nagykövetségen az ÁVH-nak. Mivel büntetőjogi következmények nem társulnak egy ilyen káderpályához, annyit tehetünk, hogy a közvélemény elé tárjuk a megismert adatokat, politikai és történeti szempontból bemutatjuk az adott személy felelősségét. És mi történik akkor, ha mégiscsak el nem évülő bűncselekményekre bukkannak az egyes állami vezetőkre, vagy a szintén a diktatúra táplálékláncának csúcsán elhelyezkedő állambiztonsági tisztekre vonatkozó dokumentumokban? Ügyészséghez fordulnak? Politikai vezetők esetében egyre kisebb az esélye annak, hogy ilyen előforduljon. A forradalom utáni megtorlás legfőbb politikai felelősi körét tekintve például, a 95. életévében járó Biszku Béla az utolsó életben lévő MSZMP IKB-tag. A számon kérhető felelősök fogytával számomra a kikutatott eredmények nyilvánosság elé tárása, a diktatúra működtetői által elkövetett bűnök tudatosítása – különösen a fiatalabb generációk körében – legalább akkora siker lenne, mint egy elmarasztaló bírósági ítélet kimondása. És a titkosszolgálati vonal? Van egy közös projektünk az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) már folyamatban lévő kutatásaihoz kapcsolódva, amely az 1956–1962 közötti időszak állambiztonsági vezetőinek – eddig még fel nem tárt – életpályáját dolgozza fel, osztályvezetői szintig. Itt parancsgyűjteményekből kell kibogarászni, hogy ki, mikor, milyen pozíciót töltött be. A pontos adatok itt is kulcsfontosságúak, hiszen nagyon nem mindegy, hogy a megtorlások idején kik, mikor és milyen pozíciókban vettek részt pl. egy-egy per – akár a Nagy Imre-per – állambiztonsági előkészítésekor. Az alapadatok már fent vannak a honlapunkon, de szeretnénk az ő káderpályájukat is bemutatni. Hiánypótló az a kutatás is, amely a vezetők mellett, a politikai rendőrségen belül a megtorlásokban kulcsszerepet játszott vizsgálati osztály teljes állományának feltárására irányul. Ha a dokumentumok alapján valahol felmerül a büntetőjogi felelősség kérdése, akkor azt a törvény értelmében jelezni fogjuk az ügyészségnek. A mi kommunistáink A pártfunkcionáriusok életútjának bemutatásánál, mennyire kell figyelemmel lennie a NEB-nek a most regnáló kormány számára elfogadható kommunistákra, például Szűrös Mátyásra, Pozsgai Imrére, vagy akár a rendészeti államtitkár Tasnádi Lászlóra? A hivatali beosztásukra vonatkozó információk eddig is publikusak voltak. A legfontosabb adatok a honlapunkon, illetve az ÁBTL honlapján elérhetőek. Szerepük megítélése, tetteik mérlegelése történeti kutatások és viták tárgya. Az, hogy ezekkel a kérdésekkel mit kezd a mindenkori pártpolitika, a mi törvényi felhatalmazásunkon kívül esik. Az azért elgondolkodtató, ha a harmadik Orbán-kormány Tasnádi állambiztonsági tiszti múltjának ismeretében nevezte őt ki a Belügyminisztérium államtitkárának. De továbblépve: melyek azok az iratok, amelyekbe még a NEB sem tekinthet bele? A NEB-nek van egy nagyon erős törvényi felhatalmazása, ennek értelmében minden 1990 előtt keletkezett, a kommunista diktatúra működésével összefüggésbe hozható iratba betekinthet, és amennyiben úgy ítéli meg, javaslatot tehet a minősített adat minősítésének feloldására. Az átminősítésről a titokgazda dönt. Van most folyamatban olyan kutatásuk, amely minősített iratokat vizsgál? Két irányba is elindultunk. Egyrészt a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattal zajló együttműködés keretében megkezdtük a korábbi katonai titkosszolgálati szervek anyagainak áttekintését. A tételes felülvizsgálat a szükséges személyi feltételek megteremtését követően kezdődhetett meg. Az első ütemben a felülvizsgálat a legkorábbi, 1960-as évekig keletkezett iratanyagra terjed ki. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a felülvizsgálat gyorsasága humánerőforrás kérdése is, hiszen a minősítés feloldására tett javaslat előtt alaposan át kell tanulmányozni az iratokat. A döntés meghozatala előtt pedig körültekintően fel kell mérni a lehetséges nemzetbiztonsági kockázatokat. Milyen kockázat merülhet fel? Például valakit a rendszerváltást követően továbbfoglalkoztattak külföldön, vagyis állományban maradt, s így nemzetbiztonsági érdeket sérthet a vele kapcsolatos anyagok publikálása. Ilyenkor természetesen a társszolgálatok egymás között is egyeztetnek a kockázatokról. Nem ügynöklista, de majdnem Két irányt említett a minősített iratok kutatásával kapcsolatban. Melyik a másik? Az Alkotmányvédelmi Hivatal kezelésében lévő mágnesszalagok felülvizsgálata, illetve kiértékelése. A Bajnai-kormány által felállított Kenedi-bizottság jelentésében tárgyalta ezeknek a szalagoknak a létét, de a tartalmukat nem ismerhették meg. Az eredeti szalagokról készült biztonsági mentés technikailag használhatóvá tette a tárolt információkat, mi pedig betekintést nyerhetünk azokba, és az ÁBTL munkatársaival együtt megkezdtük a tudományos feldolgozást. Mit láttak a szalagokon? Három adatbázisról beszélünk: a „H” jelű az úgynevezett ügynökökről készült hálózati nyilvántartást, a „G” jelű a megfigyeltekről készült operatív nyilvántartást, a „K” jelű pedig a központi kémelhárítás nyilvántartását tartalmazza. Mi első körben a „H” jelű adattár feltárását kezdtük meg, amelynek az az előtörténete, hogy a ’70-es években az addig manuális nyilvántartást át kívánták ültetni az akkor legmodernebb, számítógépes technikára, ezért a gyorsabb lekérdezés érdekében létrehozták az Egységes Gépi Prioráló Rendszert (EGPR). Hogy ebben a rendszerben eredetileg milyen adatok voltak, és a mágnesszalagok tartalma hogyan viszonyult az EGPR tartalmához, arról eddig csak sejtések fogalmazódtak meg. A sajtóban is olvasható két hipotézis egyike szerint a mágnesszalagok az állambiztonság papír alapú dokumentumainak digitalizált változatai, amelyek többek között kiterjedt nyilvántartásokat, az ügynökökről részletes adatokat, emellett konkrét dossziék anyagait, operatív jelentéseket, sőt akár történelmi periratokat is tartalmaznak. A másik hipotézis szerint a szalagok tartalma ennél sokkal szűkebb, valamiféle összefoglaló. Most már tudjuk, hogy a szalagokon valóban egy jóval szűkebb adatállományt rögzítettek. Konkrétan? A mágnesszalagokon egy strukturálatlan adatfolyamot találtunk. Egy több tízezer adatot tartalmazó halmazt, amelyen az ügynökhálózat kiépítésével kapcsolatos, szűken vett alapinformációk találhatók, részben megfejthető, részben még megfejtésre váró kódokkal, illetve olvashatatlan karakterekkel. Az a remény, hogy egy nagyon részletes dokumentációval állunk szemben, amelyek különböző dossziék, konkrét ügyek adatait tartalmazzák, szertefoszlott. Tudjuk, hogy az állambiztonságnak szándékában állt egy részletes számítógépes nyilvántartás felállítása. Az azonban nyitott kérdés, hogy ez végül megtörtént-e. Még nem egyértelmű, hogy amit a mágnesszalagokon találtunk, az egy valaha létezett teljesebb számítógépes nyilvántartásnak valamiféle részleges lementése, vagy tényleg csak ennyi adattípus került számítógépre annak idején. Azaz csupán egyfajta alapadatokat tároló számítógépes keresőrendszert építettek ki, ami a manuális nyilvántartásokban való gyorsabb eligazodást szolgálta, nem pedig a részletes nyilvántartások digitális mentését. Az anyag történeti értelmezését ráadásul az is nehezíti, hogy nem csak hálózati személyekre, leegyszerűsítve ügynökökre vonatkozóan tartalmaz információkat. Tehát akkor ez nem egy ügynöklista? Már csak azért sem ügynöklista, mert az adatbázisban szerepelnek olyan személyek is, akikről biztosan tudható, hogy nem voltak ügynökök. Szerepelnek olyanok a nyilvántartásban, akik csupán egy ügynök kapcsolatai voltak, vagyis tudtukon kívül kapcsolatban álltak egy ügynökökkel. A hálózatépítés szempontjából azonban az állambiztonságnak fontos volt tudni, hogy az ügynök kiktől szerzi be az információit. De szerepelnek a mágnesszalagokon olyan személyek adatai is, akiket az állambiztonság be akart szervezni, de nem járt sikerrel. De azért ugye ügynököket is találtak? Hogyne, csak tudatosítani kell, hogy ez nem egy teljes hálózati adatbázis. Egyfelől egyértelmű, hogy nem fedi le a diktatúra teljes időszakát. De valószínűleg a rendszerváltást megelőző állapotokat sem tükrözi teljes körűen. Az első összevetéseink azt mutatják, hogy lehetnek olyan személyek, akiknek az ügynöki tevékenységével kapcsolatban a mágnesszalagokon nem, csak az ÁBTL-ben őrzött iratanyagban maradt fenn adat. Vesztésre álló ügynökperek Akkor összefoglalóan végül is mi van a kezükben? Egy adatbázis a többi közül, amely fontos puzzle darab a teljes kép kirakásához. Önmagában ez az adathalmaz azonban biztosan nem oldja meg az ügynökkérdést. Csak más információkkal egybevetve és kiegészítve válhat alkalmassá arra, hogy közelebb vigyen az állambiztonsági múlt megismeréséhez. Ha végeztünk a mágnesszalagok áttanulmányozásával, készítünk egy összefoglalót a szakma és a közvélemény számára is, és megfogalmazzuk javaslatainkat a mágnesszalagokon tárolt adatállomány további kezelésére vonatkozóan. Mikorra várhatjuk ennek bekövetkeztét? Az év első felében el szeretnénk jutni eddig a pontig. Közelebb kerülünk e fejlemény által ahhoz, hogy Magyarországon végre pert lehessen nyerni egyes korábbi ügynökökkel szemben, ha azok bírósággal akarják kimondatni, hogy nem voltak érintettek? Erről korai lenne most állást foglalni, bár ismétlem, megítélésem szerint a mágnesszalagokon tárolt adatállomány önmagában nem fogja tudni megoldani az ügynökkérdést, sem történetileg, sem jogilag. Egyfelől hatályban van egy törvényi szabályozás arról, hogy jogilag ki nyilvánítható hálózati személynek. Kérdés, hogy a mágnesszalagon lévő – részben személyi azonosító adatok helyén álló megfejthetetlen karakterekkel tarkított – adatfolyam mennyire tekinthető alkalmas, jogi erejű bizonyítéknak. Történetileg azonban kétségtelenül fontos kiegészítő információkat hordoz – de csak kiegészítőket. Hiszen akármilyen teljes vagy hiányos egy ügynöklista, az egy történész számára csak annyit árul el, hogy az azon szereplő személyhez is eljutott a diktatúra. Ne feledjük, hogy óriási különbség van ügynök és ügynök között, és a kollaboráció mértékét vagy elszabotálását csak a konkrét esetek alapján tudjuk a maga történetiségében értelmezni. Ezért gondolom azt, hogy önmagukban a listák sokszor nem magyarázzák, hanem elfedik a lényeget. Az ’56-osok is vitatkoztak Az ’56-os forradalom idei emlékéve kapcsán vannak olyan kész válaszaik az utánunk jövő generációk számára, amelyek alapján figyelmükbe ajánlható egy elfogadható narratíva? Nem kész válaszokat kell adnunk a következő nemzedékeknek, hanem történelemszemléletet, hiszen érthető módon még maguk az események átélői is eltérő értékrendek alapján vettek részt a forradalomban, és a mai napig vannak közöttük vitás kérdések. Miként egy többpárti demokráciában is súlyos viták árán vajúdunk ki közös válaszokat, ez a természetes megosztottság az ’56-os generációt is jellemezte. Nekik azonban az orosz tankok bejövetele miatt négy évtizedre fiókba kellett süllyeszteniük nézetkülönbségeiket, amelyek a rendszerváltás után felfokozott érzelmekkel törtek a felszínre. A 60. évforduló arra teremt lehetőséget, hogy a vitatémákat tudomásul véve és a vitatkozókat tiszteletben tartva kimondjuk: ’56 azon kevés pontja a közös történeti örökségünknek, amelyre 25 évvel a rendszerváltás után mindenki büszke lehet. Segíthetett volna ennek az örökségnek a feldolgozásában, ha a rendszerváltást követően a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság nem semmisíti meg az igazságtételi törvényt? Ma már az is történeti kutatás tárgya lehetne, hogy milyen tényezők és szereplők hogyan alakították a kommunista örökséghez való viszonyt, milyen zsákutcák, kitérők és fordulatok jellemzik ezt a viszonyt. A NEB a közeljövőben tervez megjelentetni egy olyan munkát, amely jogtörténeti szempontból dolgozza fel a rendszerváltás utáni igazságtételi törekvéseket. Ha már említette, a NEB-nek milyen szerep jut az emlékévben? Megfogalmazódott az önök irányába egy politikai megrendelés, vagy a saját ütemtervük alapján csatlakoznak rá az ünnepségsorozatra? Természetesen kaptunk meghívást az ’56-os emlékbizottságba, ahol megfogalmaztuk a javaslatainkat. Egyelőre a folyamatban lévő kutatásainkkal szolgáljuk a közös célokat. Az ’56-os pártállami struktúra működési mechanizmusaira és főbb szereplőire vonatkozó kutatási eredményeinkből adatbázisok és kiadványok születtek és születnek folyamatosan az év során. 2014 decemberében a NEB, a Kúria és a Legfőbb Ügyészség közös szándéknyilatkozatban vállalt kötelezettséget a forradalom és a megtorlás átfogó kutatására. Ennek keretében bemutatjuk ’56 arcait: kiket milyen út vitt a forradalomba, vizsgáljuk a megtorlásban részt vevő ügyészek és bírák életútját és szerepét, valamint dolgozunk egy perkataszteren is, hiszen a forradalom kapcsán országosan 26 ezer ember ellen indult eljárás – különösen vidéken nem egy esetben „köztörvényesített” bűncselekmények miatt. A Magyar Nemzeti Levéltárral közösen minden megyében megkezdődött a vádiratok és az ítéletek átfésülése ebből a szempontból. Az a tervünk, hogy az évfordulóra legalább a megtorlás elő hullámának anyagait feldolgozzuk és egy adatbázisban közzétesszük. Mennyire vállalják be a forradalom ellentmondásainak felemlegetését? Az a célunk, hogy visszaadjuk a magyar társadalomnak az ’56-osokat, illetve az eseményeket arcokhoz és sorsokhoz kössük. Nem bűntelen héroszokat akarunk gyártani, hanem esendő embereket szeretnénk bemutatni, akik óriási áldozatokat hoztak a magyar szabadságért. Sok dolgunk van e téren, mert személyes tapasztalatom, hogy sokszor még a történészhallgatók sem tudnak akár csak 10 kivégzett ’56-ost felsorolni a ma ismert közel 230 névből. Az atv.hu oldalon megjelent összeállítás Címkék pártvezetők mágnesszalag ÁBTL titkosszolgálat pártállam diktatúra Biszku MSZMP kommunisták kommunizmus Földváryné Kiss Réka