Szakszerű pontosság

Azt gondolhatnánk, hogy egyenes összefüggés áll fenn a közbeszédben alaposan taglalt történeti témák és a tudományos kutatás eredményei között. Ez azonban közel sincs így, elég arra az egyszerű tényre utalni, hogy a gyakran pertraktált Kádár-rendszer történetének feldolgozása eddig szerényebb eredményeket hozott a korábbi periódusokhoz képest.

Pedig ennek az időszaknak is megvannak a maga igaz, talán kevésbé rejtelmes mítoszai és téveszméi.

Ezek közé tartozik Aczél György tevékenysége, amelyről sokan azt gondolják, hogy egy az egyben párhuzamba állítható Kádár Jánoséval. Pedig más a helyzet, hiszen 1956-ot követően legkevésbé sem volt egyértelmű Aczél első számú kultúrpolitikusi szerepe. Kezdetben Kállai Gyula, majd a most ismertetett kötet egyik főszereplője, Szirmai István is joggal remélhette, belőle válik a magyar művelődéspolitika első számú prominense. Csatári Bence a hazai könnyűzenei élet egyik legalaposabb ismerőjeként vágott bele a Kádár-korszak sajtótörténetének, pontosabban a Tájékoztatási Hivatal históriájának kutatásába. A Magyar Távirati Iroda korábbi munkatársaként jól hasznosította gyakorlati ismereteit, könyvében nem egyszer tesz szakértő megjegyzéseket a hírek felépítésére vagy a nyomdában használt papír minőségére vonatkozóan. Jelen esetben arra vállalkozott, hogy levéltári dokumentumokra támaszkodva részletesen feltárja, hogyan alakult ki, mivel foglalkozott a sajtó irányításának egyik legfontosabb szerve, a szakmai zsargonban csak Táj. Hiv-nak vagy TH-nak nevezett intézmény a forradalmat követő megtorlás időszakában.

A Tájékoztatási Hivatalt még Nagy Imre alapította 1954-ben, ám a forradalom leverését követően újjászervezték, és számos kulcsfeladatot kapott: hetilapokról és folyóiratokról adott jelentéseivel zsurnaliszták életútját dönthette el, határozott lapengedélyek kiadásáról és szemlézte a rádió, valamint az MTI műsorait. A TH vezetői képtelen paradoxonként azt szerették volna elérni, hogy az újságírók pártos módon, de minél magasabb szakmai színvonalon támogassák a Kádár-kormány politikáját. Ez persze megoldhatatlan feladatnak bizonyult, s a konszolidáció során a TH maga is a hatalmi harcok részesévé vált. Akár az MTI bizalmas anyagainak továbbításával, akár a lapengedélyek következetlen kiadásával korlátozott mértékben bele tudott szólni a pártvezetés belső erőviszonyaiba.

Az alaposan dokumentált kötet kapcsán egy szempontból maradt hiányérzetünk: szívesen olvastunk volna többet a címben szereplő Szirmai István életútjáról, gondolkodásáról, motivációiról, egyszóval arról, hogy mi volt személyes hozzájárulása a hazai médiatörténet e nem éppen felemelő fejezetéhez.