Budapest, 2016.03.08. Megosztás 2016. March 07. Szakmai eszmecserét folytattak a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB), az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának képviselői, illetve a NEB cseh partnerintézményének, a Totalitárius Rezsimek Kutatóintézete (USTR ) levéltárának vezetői 2016. március 8-án, Budapesten. A találkozót a Nemzeti Emlékezet Bizottsága szervezte. A NEB részéről többek között Földváryné Kiss Réka elnök, Máthé Áron elnökhelyettes, Horváth Zsolt kutatási főosztályvezető, illetve a vendégektől Světlana Ptáčníková levéltári igazgató, Hynek Zlatník tudományos kutató és Petruška Šustrová - a rendszerváltozás után a belügyminiszter helyettese - vett részt. A megbeszélésen szó volt az egykori csehszlovák és a magyar állambiztonsági szervezet közötti hasonlóságokról és különbségekről, illetve a fennmaradt iratállomány kezelésének módjairól. Kitértek továbbá a jogi környezetre is, azaz a betekintési-, és publikálási lehetőségekre, illetve a lusztrációs ügyekben lefolyt perek eredményeire. A mostani találkozóhoz hasonló részletes és közvetlen tapasztalatcsere még nem volt a korábbiakban a magyar és a cseh fél között. A további közös munka hozzájárul a magyar múltfeltárás sikereihez, illetve a közvélemény hitelesebb tájékoztatásához. Képek Címkék nemzetközi kapcsolatok