Sorsfordító terror és erőszak

Napló, Veol.hu - 2018.06.11.

  • Megosztás
  • 2018. May 31.

Az 1945 utáni kollektivizálások hátterét és a paraszti társadalom felszámolását bemutató szabadtéri kiállítás nyílt a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár épülete mellett a napokban.

A Sorsfordítás című vándorkiállítás a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és az Országgyűlés Hivatala Közművelődési és Közgyűjteményi Igazgatóságának közös szervezésében indult útjára azzal a céllal, hogy felhívja a közvélemény figyelmét arra a kevéssé ismert tényre, hogy a Kádár-korszak elején néhány év alatt a teljes agrártársadalmat belekényszerítették a termelőszövetkezetekbe, mondta a Naplónak Galambos István, a NEB tudományos kutatója. A tárlat – amely az országos történések bemutatása mellett a helyi folyamatoknak is önálló tablót szentelt – Nagykanizsa, Kecskemét, Karcag és Kunmadaras után érkezett Balatonalmádiba.

Bati János, a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár igazgatója bevezetőjében elmondta, a kiállítás éjjel-nappal látható az intézmény épülete mellett, a tablókon szereplő információkat pedig gombnyomásra meg is hallgathatják a tárlat látogatói. Máthé Áron, a NEB elnökhelyettese megnyitójában kiemelte, a kommunista párt proletárdiktatúrája 1945 után több hullámban hajtotta végre a kollektivizálást: a paraszti tulajdon felszámolását, a földek és a gazdák termelőszövetkezetbe kényszerítését. A kuláklisták, a padlássöprések és a feketevágások 1948-53 közötti korszaka után a végcső csapást az 1959 és 1961 között erőszakkal és terrorral kísért téeszesítés mérte a paraszti társadalomra.

Horváth Gergely Krisztián, a Magyar Tudományos Akadémia Vidéktörténeti Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa elmondta, míg 1956-57 fordulóján 118 ezer tagja volt a tsz-nek, 1961-re 1,2 millió ember írta alá a belépési nyilatkozatot vagy mondott le földjéről. Hozzátette, a földek elvétele miatt a gazdák a szegényparasztok és a cselédek szintjére süllyedtek, ezért sokan felhagytak a mezőgazdasággal: 1949 és 1970 között egymillióval csökkent a ágazatban dolgozók száma, és felgyorsult a falvak népességcsökkenése is.

A megnyitón közreműködött Radics Tibor tárogatón, a kiállítás augusztus közepéig látható.

Kapcsolódó tartalom:


Képek


Címkék

Sorsfordítás programsorozat