Párt-Állam-Párt címmel nyilvános internetes adatbázis készült

NEB - 2018.10.17.

  • Megosztás
  • 2018. October 17.

A Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága együttműködésének egyik legfontosabb területe a pártállami rendszert működtető kommunista állampárt funkcionáriusainak számbavétele. Hiánypótló adatbázisunkban – amely lefedi a teljes vidéki Magyarországot – összegyűjtöttük és bemutatjuk a hatalom helyi képviselőit. Az adattár mintegy 3000 megyei, járási, illetve városi pártfunkcionárius és közel 1500 testület, valamint szervezeti egység adatait tartalmazza. A benne szereplők 1948 és 1989 között vezetői posztot töltöttek be, tehát különböző mértékben – a hatalmi struktúrából fakadóan, beosztásuk révén, nem egyforma felelősséget viselve – szerepet vállaltak a diktatúra fenntartásában, a döntések meghozatalában és végrehajtásában. Egy-egy emberről 20 adatelem rögzíthető, így a pártfunkciók mellett az iskolai végzettséget, a korábbi munkahelyeket, kitüntetéseket és pártbüntetéseket is feltüntettük. Az adatbázis strukturált módon, sokoldalú kereshetőséget biztosítva mutatja be a rendelkezésünkre álló életrajzi adatokat, ami a kutatók és az egyetemisták számára egyaránt rendkívül hasznos lehet.


AZ ADATBÁZIS itt elérhető...


A pártállam állampárti funkcionáriusainak adatbázisa a paap.mnl.gov.hu oldalon érhető el. Az adatbázis készítői az észrevételeket az info@mnl.gov.hu, illetve az info@neb.hu címre várjuk.


Tudósítások az adatbázist bemutató sajtótájékoztatóról:

Az adatbázison a levéltár 20 tagintézményében 47 levéltáros dolgozott. Az átnézett anyag nagyjából 500 iratfolyóméter, vagyis körülbelül 4 000 doboz, amelyekben egyenként körülbelül 600 irat van. Az adatbázis a Rákosi- és a Kádár-rendszer folytonosságára világít rá a kommunista állampárt meghatározó vidéki tisztségviselőire- hangsúlyozta az adattár bemutatóján Tóth Judit, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa. Kiemelte: a levéltár és a NEB által elkészített adatbázisból kirajzolódik, hogy a pártfunkcionáriusok milyen utat jártak be, hogyan mozgatták őket, és a személyük, illetve pozíciójuk milyen kontinuitást jelentett a két egymást követő kommunista rezsim között.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: kollektív felelősség nem létezik. „Az embertelen rendszert emberek működtették", és ha a felelősök élettörténetét nem tárják fel, „az azzal a veszéllyel járhat, hogy a demokráciában is áldozattá válnak azok, akik a diktatúra áldozatai voltak". Kitért arra is: jövőre lesz a rendszerváltozás kezdetének 30. évfordulója, és a kormány előtt van a Miniszterelnökség előterjesztése, hogy 2019. január 1-től 2021. június 30-ig, két és fél éven keresztül tartson majd a rendszerváltozás emlékéve. 1989. január 1. és 1991. június 30. között történt meg ugyanis Magyarországon a demokratikus átmenet, a kommunista diktatúra egypártrendszeréből ez idő alatt jött létre a demokratikus többpártrendszer.

Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke szerint a kommunista diktatúra elszenvedőinek szimbolikus, információs kárpótlása az elkészült adatbázis. A NEB elnöke fontosnak nevezte, hogy az adatbázis lefedi a teljes vidéki Magyarországot. Mostantól egy Zala vagy épp Csongrád megyei településen élő ember meg tudja keresni, hogy egy adott időszakban kik voltak azok, akik helyben „arcot adtak" a pártállami diktatúrának. Az adatbázissal tehát „vissza tudjuk adni a helyi közösségeknek a múltjukat" - tette hozzá Földváryné Kiss Réka.

A NEB elnöke a Magyar Időknek kifejtette: gyakran rotálták a párt helyi korifeusait az ország különböző részei között. Ennek szerinte az volt az előnye, hogy kevésbé ágyazódtak be a lokális társadalomba azok, akik a párt döntéseit végrehajtották, például a kényszerkollektivizálások során. „Mások helyi kiskirályként évtizedeken keresztül uralhattak egy-egy megyét. A Veszprém megyében regnáló Pap János vagy a hírhedt Komócsin klán mellett számos kevésbé ismert helyi vezető karrierje is megismerhető az adatbázisból, amely egészen a rendszerváltásig térképezi fel az állampárt vidéki vezetőit" – tájékoztatott az elnök. Mint mondta, a folyamatosan bővülő lista az adott illető pártállami karrierjét, kitüntetéseit és fegyelmi ügyeit is feltünteti, így fontos kiindulópont lehet annak bemutatásához, hogy éltek vissza a diktatúrában a hatalommal.


Sajtómegjelenéseinkből:

InfoRádió

M1 és TV2

MTI

NEB-videó


Képek


Címkék

adatbázis kommunisták kutatás