2015. február 17. Megosztás 2015. February 16. A „Vidékkutatási eredmények és kérdések” sorozatba illeszkedő műhelybeszélgetés az MTA BTK Történettudományi Intézetben, 2015. február 17-én ezúttal egy „elfelejtett” mester, Weis István munkásságával, kiemelten „A mai magyar társadalom” című munkájával foglalkozott, ugyanakkor módszertani kérdések, valamint a Horthy-korszakban társadalmi, gazdasági, közigazgatási, szociális problémái is szóba kerültek. A műhelybeszélgetés Ö. Kovács József, a témacsoport vezetőjének bevezetőjére, valamint a meghívott vendégek Gyáni Gábor, Szilágyi Zsolt, valamint a könyv 2013. évi kiadását szerkesztő Petrás Éva előadásaira épült, melyeket jól kiegészítettek a hozzászólások. A rendezvényen neves történészek – Pók Attila, Müller Rolf, Krahulcsán Zsolt, Takács Tibor, Tímár Lajos – mellett megjelent Mészáros József, az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság főigazgatója is. Mellékletek Beszámoló