Megtört emberek sorsával szembenézni soha nem könnyű

A második világháború után a Szovjetunió érdekszférájába került Magyarországon a Rákosi Mátyás vezette kommunista párt 1945-től kezdődően tízezreket zárt önkényesen internálótáborokba. 1950 júliusában a Heves megyei Recsk felett magasodó hegy lábánál az ÁVH titkos kényszermunkatábort létesített. A fogvatartottak között a társadalom szinte minden rétege képviselve volt, a kommunista irányvonalat el nem fogadó szociáldemokratáktól kezdve egykori katonatiszteken át a második világháború alatti ellenállási mozgalom tagjaiig. A recski táborban csaknem ezernyolcszázan raboskodtak. Óvatos becslések alapján is legalább a tíz százalékuk életét vesztette a túlhajtott munka és az alultápláltság miatti végelgyengülés, betegségek, kegyetlenkedések következtében...

A Magyar Gulág című megemlékezéssorozat nyitókonferenciáján Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a megemlékezés célja jobban megismerni és jobban megérteni történelmünk egy fontos darabját, az ország megtörését, a rendszer ellenségeivel való leszámolást, hogy a kommunista diktatúra több mint négy évtizede ne merüljön feledésbe. Kiemelte: az emlékezésnek mindig van tétje. „Az emlékezéstől is függ, hogy minden vitánk, különbségeink ellenére megtaláljuk-e a közös pontjait a nemzeti emlékezetnek, amely összetartó erőt jelent mindenki számára” – fogalmazott. Gulyás Gergely köszönetet mondott annak a történésznemzedéknek, amely „először áttörte a hallgatás falát”, szóra bírta a kor szereplőit: gyilkosokat, felbujtókat, áldozatokat, kis embereket, a kiszolgáló haszonélvezőket. Az elmúlt három-négy évtizedben a történészek hatalmas munkát végeztek az események dokumentálásában – mondta. Hozzátette: folytatni kell a kutatásokat, hogy az új nemzedékek számára is megfogalmazzák, elérhetővé, átélhetővé tegyék a múlt üzenetét. Kiemelte: nincs olyan diktatúra, amely emberi kiteljesedést, jólétet, szabadságot hozhat. Gulyás Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy napjainkban is vannak Európában olyanok, akik a történelmi tragédiákat tagadni, illetve igazolni akarják. Kiemelte: „akik elfeledik a múltat, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt”. Soha semmilyen körülmények között nem lehet mentegetni, különösen nem igazolni gyilkosokat, gyilkosságokat. „Nem hazudhatjuk szépnek, jónak és igaznak azt az eszmét, amelynek nevében világszerte sok tízmillió embert gyilkoltak meg” – jelentette ki.

Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke azt mondta: a Gulág az embertelenség, a kiszolgáltatottság, a kommunista diktatúra szimbóluma. A törvényesség kiiktatásával emberek tízezreit lehetett ily módon kiiktatni a társadalomból – jegyezte meg. A közelgő emléknapra is utalva hangsúlyozta: a kommunista diktatúrára emlékezve arra is gondolni kell, hogy nemcsak egyének, hanem családok, leszármazottak életét is beárnyékolta a kommunista diktatúra. A NEB elnöke elmondta: az egész évre tervezett megemlékezéssorozat keretében egyebek mellett kiállításokkal, konferenciával, diákversennyel is készülnek. A NEB egy negyedórás filmet is közzétett Mi, a rendszer ellenségei – Kommunista táborvilág Magyarországon címmel.

1950-53 között alakították ki a hortobágyi zárt táborokat, ahová 8-9000 embert szállítottak a déli határvidékről és a vidéki városokból, míg Budapestről 13 000 „osztályidegent”, zömében polgári értelmiségit telepítettek ki istállókba és juhhodályokba. A kitelepítettek lakásai, bútorai, családi értékei az új elithez kerültek. 1950-ben alakult meg Péter Gábor vezetésével az ÁVH, attól kezdve az internálás erőszakosabb és kegyetlenebb lett, mert jelmondatát Sztálintól vették: „Ne csak őrizd, gyűlöld is a rabot!”. Földváryné Kiss Réka arra is rámutatott, hogy a fogvatartottak között a társadalom szinte minden rétege képviselve volt: a kommunista vonalat el nem fogadó szociáldemokratáktól, az egykori katonatiszteken át a második világháború alatti ellenállási mozgalom tagjaiig, de legjobban a leendő magyar elitet sújtotta, a 19-25 éveseket. Egy generációt tettek tönkre. 1953-ban a recski tábor bezárása után sem térhettek vissza a polgári életbe, több mint tíz százalékukat „bírósági ítélettel” bebörtönözték, de a többiek sem vállalhattak mást, mint nehéz fizikai munkát. Tehát nemcsak az egyének, egész családjuk életére kihatott a kommunista diktatúra. Ahogyan a gulág Szolzsenyicin óta a szovjet, úgy Recsk a magyarországi terror szimbóluma – mondta Földváryné Kiss Réka. Hogyan lehet mindezt megértetni a mai fiatalokkal? Akik természetesnek tartják az utazgatást a világban, felfogják-e, hogy mit jelentett nagyszüleiknek a kényszerlakhely, amelynek határát nem hagyhatták el? 1950-53 között alakították ki a hortobágyi zárt táborokat, ahová 8-9000 embert szállítottak a déli határvidékről és a vidéki városokból, míg Budapestről 13 000 „osztályidegent”, zömében polgári értelmiségit telepítettek ki istállókba és juhhodályokba. A kitelepítettek lakásai, bútorai, családi értékei az új elithez kerültek. 1950-ben alakult meg Péter Gábor vezetésével az ÁVH, attól kezdve az internálás erőszakosabb és kegyetlenebb lett, mert jelmondatát Sztálintól vették: „Ne csak őrizd, gyűlöld is a rabot!”.

A konferencián elhangzó előadások számos új adatot tártak fel, új szempontokra, összefüggésekre mutattak rá. M.Kiss Sándor (Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum): például azt elemezte, hogy az 1945 utáni pártstruktúra elvben biztosíthatta volna a demokratikus átalakulást, de a kommunisták kezdettől fogva hatalomátvételt akartak. Ennek békés lehetőségét nem látták a kisgazdapárt óriási győzelme miatt az 1945. őszi választásokon, tehát a kommunisták megkezdték az egyes pártokon belüli, még a Horthy-rendszerből hozott ellentéteket manipulálni. A kisgazdák – parlamenti többségük ellenére – folyamatosan hátráltak, Nagy Ferenc miniszterelnök abban reménykedett, hogy ez csak ideiglenes, mert a békeszerződés után a szovjet erők kivonulnak az országból. M. Kiss Sándor szerint ez sem segített volna a belső meggyengülés miatt, de mint tudjuk, az ország szovjet érdekszféra maradt, s a kommunisták 1947. január elejére, a Magyar Közösség elleni perrel, majd 1947. február 25-én Kovács Bélának, a Kisgazdapárt főtitkárának Szovjetunióba hurcolásával gyakorlatilag eljutottak a hatalomátvételhez.

A kor „igazságszolgáltatásáról” szolgált érdekes adatokkal Zinner Tibor (ELTE ÁJTK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék) előadása. „A bunkó primitív fegyver, a puska fejlettebb fegyver, de legjobb fegyver a bíróság”- idézte az egykori szovjet főügyész: Ny. V. Krilenko tételét, amelynek szelleme áthatotta az Igazságügy Minisztérium népbírósági osztálya és az ÁVH szoros kapcsolatát. A magyar társadalom kárvallott százezreinek sorsát határozta meg az 1950. március 10-i miniszteri rendelet, amelynek értelmében az ÁVH gyakorlatilag beleszólási lehetőséghez jutott a bírósági rendszer működésébe. Abba a rendszerbe, amely „megerősítést” nem sokkal előbb kapott. Ugyanis 1949 szeptemberében indult a Bírói és Államügyészi Akadémia, amelyen a legalább hat elemivel rendelkező, a kommunista párt (akkor már MDP) által ajánlott személyeket 10 hónap alatt jogásszá képezték.

Ennél lényegesen képzettebb személyi állománnyal dolgozott a Katonapolitikai Osztály. Tevékenységéről Dávid Ferenc(Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) elmondta, hogyan vizsgálta át a háború után az egész honvédségi állományt, döntött megtorlásról, internálásról, vagy éppen szakértelmük felhasználásáról az új katonai elhárítás, hírszerzéskiépítésében.

Bank Barbara (Nemzeti Emlékezet Bizottsága) „Ítélet nélkül, iratok nélkül – az internálás fordulópontjai” című előadása azt a megdöbbentő tényt is közölte, hogy az első nagy internálótáborban (Dél-Budán a mai Petőfi Laktanya területén) félszáznyi gyereket is őriztek szüleikkel együtt. 1946-ban már 15 internálótábor volt az országban, amelyek körülményeiről a visszaemlékezők elbeszélései mellett a legtöbbet Mindszenty József hercegprímás leveleiből lehet megtudni, amelyekben az ország vezetőit kérte, hogy intézkedjenek az internáltak érdekében. 1949-ben nyílik meg a kistarcsai tábor, ahol nőket is őriztek, 1950. július 19-én pedig Recsk. 1951 májusáig létezését is titokban tartották, akkor sikerült Michnay Gyulának a híres szökése, aki 600 fogoly nevét tudta megjegyezni és beolvastatni a Szabad Európa Rádióban. A tábor foglyairól pontos adatok nincsenek, később, a kiszabadultak memoárjaiból (pl. Faludi György: Pokolbeli víg napjaim) és szóbeli visszaemlékezésekből 1200-1800-ra becsülhető a létszám, többeket közben átadtak Csehszlovákiának, Romániának. Az áldozatok közül 32 név ismert. Amikor 1957-ben lebontották a kerítést, 10 kilométernyi szögesdrótot adtak át más „intézményeknek”, hiszen az új névvel berendezkedő hatalom is meg akarta tölteni az internálótáborokat.

Sajátos kutatást folytat Saád József szociológus (Telepesek Társadalmi Múzeum Alapítvány): a 12 alföldi kényszermunkatábor történetét. 2400-2500 családot, mintegy 8500 személyt szállítottak ezekbe 1950-től kezdve. A történet rekonstruálhatóságának lehetőségeiről és korlátairól szólt az előadás, a megkérdezettek emlékezetének szubjektivitásáról, családkutatásokról, valamint arról, hogy a 15 éves munkát informatikai rendszerbe hasznosabb-e foglalni, vagy megteremteni prezentációját, látványtervekkel befogadhatóvá tenni.

Gálszécsy András nyugalmazott miniszter, aki maga is három és fél évet töltött egy hortobágyi munkatáborban, zárszóként az emlékezet sokféleségéről szólt, és ezértnagy felelősség nehezedik a Nemzeti Emlékezet Bizottságára, amikor a rengeteg egyéni emlékezetet összhangba kell hoznia a történelmi emlékezettel.

A NEB háttéranyagában azt írták: a második világháború után a Szovjetunió érdekszférájába került Magyarországon a Rákosi Mátyás vezette kommunista párt 1945-től kezdődően tízezreket zárt önkényesen internálótáborokba. 1950 júliusában a Heves megyei Recsk felett magasodó hegy lábánál az ÁVH titkos kényszermunkatábort létesített. A fogvatartottak között a társadalom szinte minden rétege képviselve volt, a kommunista irányvonalat el nem fogadó szociáldemokratáktól kezdve egykori katonatiszteken át a második világháború alatti ellenállási mozgalom tagjaiig. A recski táborban csaknem ezernyolcszázan raboskodtak. Óvatos becslések alapján is legalább a tíz százalékuk életét vesztette a túlhajtott munka és az alultápláltság miatti végelgyengülés, betegségek, kegyetlenkedések következtében – írták.

(MTI/Felvidék.ma - 2020.02.20.)

Kapcsolódó tartalom:

• Több „magyar gulág” is működött az országban az 1950-es években („Összeállítás a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában; megszólaló: Földváryné Kiss Réka és Bank Barbara.)

• Szovjet szakértő hozta létre a magyar gulágot (Elemző írás az Indexen)

• Magyar gulág (Magyar Demokrata össezfoglalója)

• Bírósági ítélet nélkül hurcolták el az embereket - M5 Ez itt a kérdés című műsorában beszélgetés a magyar gulágról (Földváryné Kiss Réka, Bank Barbara, Saád József)

• Aki a politikai rendőrségnek nem tetszett, internálótáborba került – Bank Barbara a Vasárnapnak

• A Karc FM Farkasverem című műsorában beszélgetés Bank Barbarával, a NEB tagjával és Szokolay Domokossal, a NEB Hivatalának tudományos kutatójával

• Tudósítás a Hír TV-ben

• Az esemény programja