Magyar nők a XX. században: 1956

1956-os forradalmunk során ott voltak a tüntetéseken, a barrikádokon, de ők táplálták az otthon tűzét is, amikor szabadság lángja kialudni látszott. Különösen nehéz kihívás elé kerültek az 56-os özvegyei. Nőnapon ezzel az írással tisztelgünk előttük.

1957-ben zajlott le Brusznyai Árpád pere is, aki a veszprémi Nemzeti Bizottság vezetője volt. Ahogyan említettük, neki a megye vezető kommunistája, Pap János nem bírta megbocsátani, hogy ő – vagyis Pap – könyörgött neki (Brusznyainak) egy új állásért, amikor a diktatúra szétesett a megyében. Most Brusznyait hamis tanúk segítségével és logikai bukfencekkel első fokon életfogytiglanra ítélték.Hogyan élte ezt meg felesége és kislánya?

Brusznyai felesége, Honti Ilona az év közepén még reménykedett, ahogyan naplójában írja: „Szinte hihetetlen az a három év és négy hónap, amit boldogságban töltöttünk egymás mellett. Mert október óta nem lehet normálisnak számítani az időt. Többet voltál távol, mint otthon. A győri beszélgetés előttig még szívósan vártalak, hittem abban, hogy megjössz egyszer váratlanul. Azóta már tudom, hogy nem jöhetsz, s talán egy világnak kell összedőlnie, hogy újból úgy találkozzunk, hogy soha többé ne kelljen elválni! Minden közös, szép, nagy ünnepünk: a Mar­gitka születés- és névnapja, a te születésnapod, a há­zasságunk negyedik évfordulója úgy telt el, hogy nem voltál közöttünk. Sírva néztem, hogyan köszönti fel Margitka édesapja fényképét.” Szegény nem tudta, hogy a megalázott kommunisták bosszút forralnak.

Pap János ugyanis tollat ragadott és írt a Legfelsőbb Bíróság elnökének: „A megye kommunistái, becsületes dolgozói – a népi államrend megdöntéséért küzdő, vezető szerepet játszó ellenforradalmárok felelősségrevonásánál – a legsúlyosabb ítéletet várták, nem pedig a törvényes büntetési tétel minimumát. Kérjük a Legfelsőbb bíróságot, hogy az ügyben – mely fellebbezés alatt áll – törvényeinknek megfelelő komoly ítéletet hozzon.” Kérésének megfelelően Brusznyait 1958. január 9-én ki is végezték. A Győri Katonai Bíróság a halálos ítélet mellett teljes vagyonelkobzást rendelt el, ám vagyon hiányában nem tudtak mit elvenni.

Brusznyai huszonnyolc éves korában megözvegyült feleségét, Honti Ilonát barátok, kollégák és rokonok segítették, illetve férje volt tanítványai. Egy siketnéma-intézet konyháján kapott állást, de szívbetegsége miatt ötvenegy éves korában leszázalékolták; ezután házvezetőnői állásokat vállalt falusi plébániákon. Tisztességben, de nyomorban nevelte fel gyermekét, aki nem is ismerhette meg az apját. "Rácsokon át megyünk, várni kell, aztán odabújhatok hozzá. Arca nincs, az őlében ülök, bújok, átölel. Jó apaillata van. Jó ott" - emlékezett vissza később Brusznyai Árpád lánya, Margitka.

Honti Ilona a Szabad Európa pályázati felhívására „301-es parcella” címmel írt emlékező szöveget, amely 1985-ben hangzott el először. Többek között ez volt a jegyzetben: „Azért emelt szót a többi hozzá hasonlóval együtt, hogy ennek a nagy magyar családnak végre ne kelljen elviselnie az átkos idegen vendéget. Hogy magában maradjon végre az ország, hogy fellélegezzen, hogy maga döntsön a sorsa fölött, hogy szabadon gyakorolhassa vallását. A 301-es parcella tudja csak: milyen papírba csomagolták a testet, s melyik helyen rejtették a földbe. Óriási titok ez! Óriási titok, mert nagy hatalom van ezekben a porladó csontokban. Félni kell tőle annak, akinek félnivalója van.” A megbocsátásról szólva, Honti Ilona szinte magával is küzdve tette hozzá: „Valakinek egyszer el kell kezdeni megbocsátani…ha van mit megbocsátani.”

Pap János 1994-ben agyonlőtte beteg feleségét, majd önmagával is végzett.

Van mit megbocsátanunk?

Forrás:

• Magyar nők a XX. században: 1956 - huszarvagasblog.hu (2021.03.08.)