Ma van a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja

Műsorvezető: - Augusztus 23-a a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja. 1939-ben ezen a napon írták alá a Molotov-Ribbentrop paktumként emlegetett egyezményt, amely valójában Hitler és Sztálin megállapodása volt. 82 éve Moszkvában Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter által Sztálin jelenlétében aláírt dokumentum azonnal életbe is lépett. A szerződésnek volt egy titkos záradéka is, amely német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Kelet-Európát, és a háború kitörése után ennek alapján zajlott le a területi osztozkodás. Nyugat-Európa nagy része csak a náci típusú diktatúra elnyomását ismerte meg. Közép- és Kelet-Európa népei viszont mind a náci, mind a kommunista elnyomást és önként kénytelenek voltak elszenvedni. Vajon ugyanazt jelenti-e ez a nap Európa különböző tájain. Mit tanulhatunk a múltból, hogyan került a fősodorba ismét a társadalom erőszakos átalakítása, fenyeget-e egy új 20. század? Ez a nap kérdése a szerkesztő Ujhelyi Zoltán. A nevében is jó estét kívánok, Csete Beáta vagyok. Tisztelettel köszöntöm vendégeinket, itt a stúdióban Ötvös Istvánt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárát, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagját. Jó estét kívánok!

• Jó estét!

• És telefonon lesz velünk Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója. Jó estét kívánok!

• Jó estét kívánok!

• Eötvös Istvánhoz fordulok először, hogyha már a bevezetőben feltettem a kérdést, hogy vajon ugyanazt jelenti-e ez a nap Európa különböző tájain? Mit tudunk erről mondani? Tudják-e ezt a napot ugyanúgy értelmezni, és ezt a történelmi eseményt, tényt ugyanúgy értelmezni a skandináv országokban.

• Nem hogy nem tudják, hogy Európa más térségei.

• Nem, hogy nem tudják ugyanúgy értelmezni a két diktatúrát. Kezdjük ott, hogy Skandináv országokat emlegette. Svédország utoljára a 30 éves háború alatt látott harcoló csapatokat a területén, tehát fogalmuk nincs arról, hogy mit jelent egy háború. Ráadásul tovább bonyolítja ezt a képletet, hogy maga a náci német megszállás nagyon differenciált volt. Tehát egészen máshogyan nézett ki mondjuk Hollandiában, Belgiumban maga a náci megszállás, mint mondjuk Lengyelországban, amit faluról falura jelen volt a hódító, jelen volt a megszálló, és nagyon brutálisan lépett fel. Lengyelország kapcsán általában a holokauszt történet kapcsán a lengyelországi zsidóságról szoktunk áldozatként beszélni, de a lengyelországi lengyelek szám szerint ugyanannyian estek áldozatául ennek a megszállásnak. Tehát abszolút nem ugyanaz maga ez a megszállás. És egyébként a kommunista megszállást azt már végképp nem tudják értelmezni, amely egyébként szintén differenciált. Tehát egészen máshogy néz azért ki egy 1945 mondjuk Magyarországon, mint mondjuk Csehországban, mert Magyarországon egy harcban elfoglalt országban jelentkezik. Ez a kommunista diktatúra első embrionális lépései, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam. Másrészről viszont például ott van Csehország, ahol a megszálló szovjetek, azok először is nem megszállóként, hanem csak ilyen bevonulóként jelennek meg, és számíthatnak egy 150 ezer fős taglétszámú kommunista pártra. Hát egészen más a viselkedés.

• És mi a helyzet Németországban?

• kérdezem Békés Mártont. Ugye éppen napjainkban zajló folyamatok mutatják vagy mutathatják azt, hogy a történelmi hibák esetleges túlkompenzálása az hova vezet és ezáltal talán hogyan értelmeződnek át történelmi korszakok?

• Németország helyzete azért nagyon nehéz ebből a szempontból legalábbis eszme történetileg, mert ha a nemzeti szocialista barbarizmusnak mondjuk a filozófiai vagy gondolati kidolgozása azért az más országokban is elkezdődött, tehát itt akárcsak Chamberlainnek a szociáldarwinizmusát, a rasszista elméleteket, ami az Egyesült Államokban is egyébként gyakorlat szintjén is megjelent, vagy éppenséggel ...., a francia gondolkodót, .... idézem. Tehát nem arról van szó, hogy maga a rasszista elmélet Németországból származott csak, de az, hogy a nemzeti szocializmus, mint gyakorlat, hogy ugye itt előbb elhangzott, nagyon tetszett ez a gondolat, hogy ne jöjjön vissza a XX. század. Hát ugye a XX. század két nagy eszméje, mondjuk a nacionalizmus, különösen annak a túlhajtott változatai, illetve a szocializmus, kommunizmus, hát ez az inherensen a XX. század két legnagyobb elmélete. Na most ez ugye egymásra talált a nemzeti szocialista elméletben és gyakorlatban, tehát ez par excellence, ez egy német találmány, és hát a kommunizmusnak a vezető ideológusai, legalábbis a korai gondolkodói, Marx és Engels a kommunista mozgalom gondolati, megalapozói, ideológusai szintén német földből születtek. Igaz, hogy elméleteiket Brüsszelben, Londonban tették közzé. Mit szeretnék ezzel mondani? Nem mást, minthogy Németország, ami a széttagolt kisállamokból álló, csak 1871-ben egységesülő modern állam volt, kitermelte a XX. századra azokat az ideológiákat, eszméket, amik mindkét oldalról gyilkos gyakorlathoz vezettek, és hát ehhez képest nagyon érdekes, hogy a Német Alkotmányvédelmi Hivatal énszerintem nagyon helyesen nemzetiszocialista bűnök tagadóit, azokat, akik ismét ilyen bűnökre esetleg készülnek, könyörtelenül üldözi, én azt gondolom, hogy ez helyes, viszont a szélsőbaloldali gondolkodásra adott esetben a Die Linke nevű párttal kapcsolatban ilyesmi vehemenciát legalábbis nem látunk, ez én azt gondolom, hogy probléma, és probléma azért is, mert Németország az a nyugat-európai állam, amelyik mind a két barbarizmus, tehát a nemzeti szocialista és a nemzetközi szocialista, vagy ha jobban tetszik, kommunista barbarizmust is elszenvedte, mégis valahogy Németországban ennek az emlékezetpolitikai helye nincs tisztázva. Na most ehhez képest itt abszolút csatlakozom a tanár úr által elmondottakhoz. Közép-Európában, Kelet-Európában, Észtországtól Albániáig és Csehországtól Belaruszig, abban a helyzetben vannak az itt élők, egyébként nagyon különböző népek, hogy mindkét barbarizmust elszenvedték. Nyugat-Európában viszont csak a nácizmus, annak is nagyon külön, ahogy szintén elhangzott az előbb nagyon különböző gyakorlata ismert. Németország lehetne Nyugat-Európában a mi segítségünkre, közép- és kelet-európai népek, nemzetek segítségére abban, hogy a nyugati közvéleményt, a brüsszeli döntéshozókat, a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának küldötteit segít felvilágosítani azzal kapcsolatban, hogy érdemes a közép-európai, kelet-európai népek kettős tapasztalatát komolyan venni és ebből tanulni. Én sajnos azt látom, hogy Nyugat-Európa nem annyira kíváncsi a mi kettős fájdalmunkra, hanem a nemzeti szocialista bűnökre koncentrál, ami nagyon helyes, de ugyanennyire kellene a kommunista bűnökre is koncentrálni.

• Én teljesen egyetértek azzal, amit mondasz, Marci, de a következő a helyzet, hogy a nácizmust, azt ugye nyilván a fajelmélet miatt alapvetően, hogy mondjam, nem biztos, hogy a maga helyén kezeljük ennek a forrásait. Hogy valójában a nácizmus az micsoda, mert a nácizmus az valójában a németek számára, legalábbis a világháború előtt nagyon sokáig, az átlag német számára egyfajta szocializmusként jelent meg. Tehát azért ezt a részét azáltal, hogy a nácizmust a nacionalizmusból vezetik le, és ténykérdés, hogy a nacionalizmusnak egy elfajzott fajtájáról van szó. Teljesen egyetértek azzal, amit ezzel kapcsolatban mondtál, de hogy a szocialista gyökerét, hogy itt is osztály nélküli társadalmat akarunk csinálni. És hogyha valaki megnézi a fölkísér Beobachter korai számait, akkor ott még a '20-as évek elején vastagon hivatkozási alap Marx Engels Lenin a nácik számára, aztán rájönnek arra, hogy ebben a szatócsboltban már kicsit sokan vannak, úgyhogy valami újat kell helyette kitalálni, de hogy valójában itt a szocializmus részét, azt úgy el szoktuk felejteni. És valószínűleg ebből fakad az, hogy miután a nacionalizmus van kikiáltva ellenségnek. Mára már odáig, hogy már nem a nacionalizmusnál tartunk, hanem már a patrióta hazaszeretet is egy megítélés alá esik ezzel az egész borzasztó elfajzott gondolkodással, hogy eljutunk odáig, hogy a baloldali verziót, azt a nyugat-európai értelmiség a progresszióval azonosítja. A progresszió és akkor azt mondjuk, hogy az progresszív volt, mert ugye ő nem tapasztalta meg saját maga bőrén, hogy valójában ez az úgynevezett progresszió, ez mi is egyáltalán, ez a kommunista verziója ennek a haladásnak. És sajnos én azt gondolom, hogy itt az a helyzet, hogy teljesen egyetértek azokkal, amit mondasz, de hogy ezen a ponton csúszik el az egész gondolkodás, hogy a baloldali bűnök, azok megbocsáthatók, mert az a progresszió része, és az nem nacionalista, mert a nacionalizmus van igazából fókuszba téve, hogy mindenfajta hazaszeretetet akarnak leépíteni, hát ez nagyon jól látszik a jelenlegi közegben is, a jelenlegi beszédmódban is, hogy mindenfajta nemzethez való kötődést, a tradícióhoz való kötődést, a felekezethez való kötődést, legalábbis hogyha az a kereszténység, tudatosan le akarnak építeni, és ennek a narratívának van alárendelve tulajdonképpen a totális diktatúrákról szóló beszédmód is.

• Békés Márton?

• Hát nem nagyon lesz itt vita, mert ezzel pedig én tudok egyetérteni, és csak megerősíti bennem azt, hogyha itt a totalitárius diktatúrák európai áldozatainak európai emléknapja van, akkor az szomorú, hogy ez egy közép-európaiak számára komolyan vett emléknap csupán.

• Én megnéztem, hogy az Európai Bizottság, illetve az Európai Unió hogyan reagál most erre az emléknapra, hiszen mégiscsak egy uniós emléknapról van szó. Három nappal ezelőtt az Európai Bizottság két tagja, aki adott egy viszonylag szűkszavú, különösebben semmiről nem szóló közleményt az emléknaphoz kapcsolódva, illetve megnéztem, hogy a hazai baloldalnak az EP-képviselői, azok vajon a közösségi médiában hogyan reagálnak arra, hogy ma a diktatúrák áldozatai előtt hajtunk fejet. Egyedül a Fidesz posztolt az emléknapról. Az ellenzéki képviselők közül senki, se Dobrev Klára, se Cseh Katalin, se Újhelyi István, akik ott ülnek az Európai Parlamentben, de nem találtam se Gyurcsány Ferencnél, se Fekete-Győr Andrásnál, és még Budapest főpolgármesterénél, Karácsony Gergelynél sem.

• Egyetlen egy szó előtt.

• Segítettem volna önnek megspórolni a drága idejét, mert tényleg félre a tréfát, mert semmi viccesebbe nincsen. Itt az a baj, hogy odáig nem a magyar politikai kultúrába, vagy különösen, hát ezek szerint ennek az ellenzéki részében nem emelkedtünk fel odáig, hogy megtanuljuk és meglássuk azt, ami egyébként lengyel barátainknál mindennapos. Itt a Terror Háza Múzeum és a Lengyel Intézet között elég komoly havi rendszerességű tudáscserével járunk egymás konferenciáira, és nekik nagyon sok olyan személyes hősük van, hát egyébként nekünk magyaroknak is, aki mind a két totalitárius, idegen diktatúra ellen küzdött. Most magyar szempontból, itt nem tudom, mondom, Slachta Margitot vagy Mindszenty Józsefet, és aztán lengyel szempontból a Pileckitől elkezdve sokan vannak még az Armia Craiova földalatti mozgalom maga, hát abból született, hogy a náci megszállás és aztán a kommunista diktatúra szovjet megszállás ellen is harcolt, és ez a lengyel példa, de mondom, magyar példa. Van egyébként nyugat-ukrán és aztán román, erdélyi magyar cseh, és sorolhatnám példa is erre. Ez mutatja meg igazán, hogy a történelemből az fakad, az a nézet, hogy a következetes, antikommunista fellépés, az igazán hazafias antikommunista fellépés, természetszerűleg logikusan antináci fellépés is, és fordítva. És a totalitárius diktatúra érintése, gondolata, bárhonnan is érkezzen, egy erőteljes, hogy vírushelyzet kapcsán mondjam azt, hogy megfelelő immunrendszerrel rendelkező nemzet mind a kettőre azonnal reagál. Nagy probléma, hogyha a magyar választók egy jelentős részét képviselő ellenzéki politikusok nem veszik komolyan ezt az állampolgári kötelességet, és nem tiltakoznak mind a két típusú diktatúra ellen.

• Bocsánat, annyit hadd egészítsem azt ki, amit Marci mondott, hogy rendszeresen a balti államokban voltak ilyen, a Molotov-Ribbentrop paktumhoz kötődő ilyen emlékülések, amit az európai parlamenti képviselők, illetve a helyi kormányok közösen szerveztek. A nyugatiak meg se jelentek. Tehát rendre voltam olyan Tallinnban, például olyan megbeszélésen, olyan emléknapon, konferencián, ahol a nyugati országok, azok nem is képviseltették magukat, miközben a közép-európaiak igen. Tehát ez egy teljesen fals szemlélet, ami Nyugat-Európában ebből az öt dologból kisült. Sajnos ezt kell, hogy mondjuk, de hát ezzel most nem tudom mit tudunk csinálni.

• Na de hát ugye három évvel ezelőtt Közép- és Kelet-Európa háborgott, amikor az akkori bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker elment Thrillbe és Marx halálának 200. évfordulóján beszédet mondott, akkor fölavattak egy több mint 5 méteres bronzszobrot is, és azt mondta a háborgóknak, hogy Marx életművét nem az eszméire hivatkozva elkövetett szörnyűségekből táplálkozó előítéletekre alapozva kellene értelmezni. Előítélet?

• Hát én ebben a kérdésben annyiban vagyok megengedőbb, hogy természetesen Marx eszméit tanulmányozni. Lehetséges azokat a gazdasági összefüggéseket, amit ő egyébként az iparosítás korában meglátott, azt mondjuk a XXI. század idejére meglehetősen ezek túlhaladottak, tehát 150-160 évvel ezelőtti gondolati konstrukciók. Annyi, és azt hiszem, hogy tanár úr is én is ezt perlem vissza a nyugat-európai politikusoktól, emlékezetpolitikától, hogy óvatosabban kellene ezzel bánni. Tehát amennyiben összkontinentális európai emlékezetpolitikában gondolkodunk, akkor természetesen nem lehetséges Európa középső, sőt keleti részének történeti hagyatékát figyelmen kívül hagyni, és azokra az érzékenységekre nem odafigyelni, hogy, mondjuk, egy magyar választópolgárnak vagy egy lettországi lettnek, egy észtnek, egy albánnak valószínűleg Marx említése, neve az abból kisarjadó ideológia mást jelent, mint egy nyugat-német egyetemi professzornak, holott valójában ugyanarról a Marxról van szó, de hát szimbolikus rendben, ez természetesen mást jelent. Azt javasolnám inkább, hogy az ember történeti és ne ideológiai alapon érvelje meg az egész kérdést, és mondjuk azt, hogy hát ez a Nap, ami a Molotov-Ribbentrop paktum megköttetésének napja, ugye ez szándékosan, tehát ilyen, hogy Molotov-Ribbentrop paktum, ugye ez egy eufemizmus, elhangzott a felvezetőben nagyon korrekten, egy Hitler Sztálin-szövetség megköttetéséről van szó, amely majdnem két évig fennállt, tehát huszonkét hónapig a két diktatúra egymásnak, mondom, az természetes szövetségese volt, majd utána, hát kétszer ennyi ideig pedig egymás halálos ellensége. De hogyha megnézzük a második világháború történetét, ami mégiscsak '39-től tart '45-ig, akkor azt látom, hogy Moszkva és Berlin ennek az időnek az egyharmadában szövetséges volt, kétharmadában pedig egymás ellensége, tehát itt történetileg, hát hogy is mondjam, mégis van valami, amivel el kell számolni.

• Na most a telefonos kapcsolás miatt nem látod, hogy hogy bólogatok, úgyhogy teljesen egyetértünk. Viszont a következő jutott eszembe, ahogyan mondod, mert hogy Marx ideológiáját vizsgálják. Amúgy egyébként ez viszonylag rövidre zárható kérdés. A XIX. század végén, ameddig Lenin újra fel nem fedezte Marxot, addig tulajdonképpen már megállapodás született abban, hogy hát Marx szociológusnak nagyon gyenge volt, a gazdasági elképzelései, azok elég inkább a lázálmoknak a világába tartoznak, mintsem a realitásokéba. Hát ha valaki ebből a csapatból csinált valamit, akkor igazából az Engels-i szociográfia az, ami talán még valamennyire a realitások talaján mozog, a történelem szemlélete pedig finoman fogalmazva, és akkor nagyon udvarias vagyok, primitív. A problémát én egyébként ott látom, hogy miért gondolkodnak így a nyugatiak, hogy nem vesszük észre. És a mai napi politikai változások, mondjuk a Közép-keleten is ebbe az irányba mutatnak. Nem vesszük észre azt, hogy vannak emberek, akik valamilyen oknál fogva nem tudjuk, miért. Ideológia, születés, sértettség valamilyen oknál fogva tudatosan el akarják pusztítani a mi világunkat.

• Így van.

• És hogy ez az, amit nem vettek észre. Egyébként nagyon érdekes, mert Churchill, aki először kezdett el felszólalni a brit alsóházban a nácik ellen, és mit mondott a nácikról, mi a baj a nácikkal? Túl sok a zászlójukban a vörös - mondja Winston. Ő az első, aki azt mondja, hogy Lenin nagyon határozottan megy valahová, csak azt sem tudja, hogy hova. És hogy hogy van az, hogy tulajdonképpen, és ebből a szempontból megint csak rokoníthatók a nácik és a kommunisták, hogy vannak emberek, akik tudatosan meg akarják szüntetni, fel akarják számolni azt a most jobb híján nevezzük polgári világnak azt a konszolidált világot, amelyet mi építünk nap mint nap. És hogy ez miért van, azon most el lehet gondolkodni, hogy Marxnak ez miért volt útban. Leninnek miért volt útban? Adott esetben Röhmnek, az SA gárdistáinak miért volt útban? De ez mindegy, az a kérdés, hogy miért nem vagyunk képesek megvédeni ezt? Tehát amikor azt mondja Nyikita Mihalkov a Csalóka napfény című filmjében az orosz szovjet tábornok, hogy hát cipőnk se volt, rongyosok voltunk, éhesek voltunk, és mégis mi győztük le a középosztályt Oroszországban. Igazából én ezt látom, és a mai világban ennek, amiről most mi beszélünk, az emlékezetpolitikai zűrzavar, ami nyugat-európai fejekben van, annak az lesz a következménye, hogy elveszítjük a kiállás, az ellenállás képességét, ezt akarják fölszámolni, és nem gondolják azt végig ezek az emberek, hogy ma is vannak a világban, akik tudatosan, szándékosan igenis el akarják pusztítani azt a világot, amit mi ismerünk és amiben mi élünk.

• Békés Márton?

• Hát én azt gondolom, hogy ennek az egyetlen ilyen ellenszere nem lehet más, nem vagyok egy nagy felvilágosodás kívül, de hát a korrekt történeti hiteles információknak az adása, amely bemutatja, hogy például a Hitler, Sztálin paktum idején összesen 15 európai ország ellen indított háborút közösen egyébként, vagy egymást támogatva ez a két imperialista nagyhatalom, ugye az első volt Lengyelország, ami jeles. Hát ez mindenki számára, aki Közép- és Kelet-Európában él, azért ez elég kézzelfogható nemzeti tragédia, és hát végső soron a két imperialista birodalom, a nemzetiszocialista kommunista birodalom, az a közép-európai népek, nemzetek ellen szerveződött. Itt azért ez a végső horizont nagyon jól megmutatkozik, hogy vannak impériumok, vannak birodalmak, és vannak a független szabad nemzetállamok, és hát ez a kettő nem működik együtt, tehát vagy vagy, és a XX. század közepének, második felének is nagy hatalmas történeti tragédiája és traumája és tanulsága egyben az, hogy szabad, független nemzeteknek a kooperációja, együttműködése lehet gátja ezeknek a birodalmi struktúráknak, amik hát való igaz, ez a fajta birodalmi gondolkodás sajnos más köntösben, de ma is velünk van. Igazgató úr néhány perccel korábban említette az összkontinentális Európa-politikának a gondolatát vagy lehetőségét. Egyáltalán lehet vagy érdemes összkontinentális Európa-politikában gondolkodni akkor, amikor a kontinens egyik része nem érti, hogy hogyan zajlott a kontinens másik részének a történelme? Hogy mi miből fakad, és miért nem tűnik el?

• Hát azt hiszem, hogy muszáj. Szóval meg kell próbálnunk, muszáj. Brüsszelben ugye egy Európa Ház, tehát egy összeurópai Múzeum nyílt, érdemes megnézni, hogy milyen narratívát követ, érdemes ellátogatni a Terror Háza Múzeumba más helyszíneken is, Közép-Európában most már vannak ilyen intézmények Nemzeti Emlékezet Bizottság végzi a munkáját, deríti fel a történelemnek a sötét lapjait. Van már tudáscsere, tehát azért nem egészen véletlen, hogy 2011-ben ez a dekrétum, aminek végül is végeredménye ez a mai nap, amelyen most beszélünk, magyar, lengyel, litván kezdeményezésre indult el, jönnek hozzánk nyugati barátaink, megnézik Magyarországot, tetszik nekik, el lehet nekik mondani a misszióinkat, hogy mi hogy éltük át a történelmet. Persze a másik kérdés, ami már előttem elhangzott, amikor Jean-Claude Juncker, az egyébként Kína által adományozott öt méteres szobrot felavatta, vagy amikor Nyugat-Németországban a Marx szobortól 200 kilométerre egyébként Lenin-szobrot avattak, hogy akkor az emlékezetpolitikai differencia és aszinkronitás megmutatkozik Európa két fele között. Sajnos ennek a dolognak, ha nem állunk szóba egymással, és hogyha Nyugat-Európa nem akar Közép-Európától tanulni, akkor ennek az lesz a vége, hogy egy szellemi vasfüggöny vagy egy emlékezetpolitikai vasfüggöny ereszkedik le közénk. Ez nem miattunk lesz, hanem amiatt, mert Európa nyugati fele nem kíváncsi Európa keleti felének a történeti tapasztalataira pedig jót tenne neki.

• Az a baj, hogy Európa nyugati fele az nagyon sok szempontból nem kíváncsi az Európa keleti felére. Tehát azért azt nézzük szembe a dologgal, hogy igazából itt a gazdasági kiaknázása a közép-európai térségnek sokkal nagyobb kérdés volt számukra, mint hogy meg akarjanak érteni, de azzal teljesen egyetértek, hogy azért változnak a dolgok. Tehát egyre inkább változnak a dolgok, és egyre többen értik meg szerintem talán Nyugat-Európában is azt, amit mi gondolunk. És akkor fogják igazából megérteni, amikor megértik azt, hogy változó, ahogyan itt a birodalmak kapcsán említetted igazgató úr, hogy a változó köntösben újra és újra meg fognak jelenni ugyanazok a problémák. Például azok, akik el akarják pusztítani a világot, például azok a birodalmi gondolkodások, azok megint meg fognak jelenni, tehát ezek változó köntösben újra és újra elő fognak kerülni, kivéve, ha végre megtanuljuk a saját történelmünket.

• Innen folytatjuk, pontosan egy év múlva. Eötvös Istvánnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárának, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagjának és Békés Mártonnak, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójának tisztelettel köszönöm, hogy ma este velünk voltak. Valamennyi munkatársam így Király Zsolt, Szöllősi Éva és a szerkesztő Ujhelyi Zoltán nevében is köszönöm figyelmüket.

A teljes interjú meghallgatható csatolva.