Leszakított múlt

A republikánus eszme hazánkban a XVIII. század végén jelent meg, a magyar néphagyomány Kossuth Lajossal is azonosította. A hetven éve, 1946. február 1-jén kikiáltott második Magyar Köztársaság előzményének négy évszázad magyar alkotmányos küzdelmeit tekintette. A köztársasági államformát a koalíciós pártok sürgették, a katolikusok bírálták – végül a kommunisták fölszámolták. (...)

A második világháború végére eldőlt, hogy Magyarország a szovjet érdekszféra része. Ezzel párhuzamosan a Vörös Hadsereg által megszállt országban megkezdődött – előbb burkolt, majd nyílt formában – a Magyar Kommunista Párt hatalmának a kiépítése. Mivel a szovjet övezet kelet- és közép-európai államaiban az 1940-es évek végére mindenütt kommunista diktatúrát igyekeztek bevezetni, a monarchiák megszüntetése és a köztársaságok létrehozása is napirendre került a térségben: Jugoszláviában 1945. november 29-én, Albániában, 1946. január 1-jén, Bulgáriában 1946. szeptember 15-én kiáltották ki a köztárságot, Romániában pedig Mihály király lemondása után, 1947. december 31-én változott az államforma.

Magyarországon nem sokkal az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások után – amelyeken a polgári Független Kisgazdapárt több mint 57 százalékot szerzett, míg a megszállók által favorizált Magyar Kommunista Párt a voksok 17 százalékát kapta – a baloldali pártok részéről fölmerült az államforma megváltoztatásának problémája. Előbb a kommunisták és a melléjük álló kis pártok (radikálisok, polgári demokraták), majd a szociáldemokraták és a nemzeti parasztpártiak is hangoztatták a köztársaság létrehozásának szükségességét. Érvelésükben elsősorban arra hivatkoztak, hogy ellentétes a demokratikus államberendezkedéssel a királyság államformája, s a köztársaság jobban kifejezi a népszuverenitást. 1946 januárjának elején a legnagyobb nemzetgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező kisgazdák is letették voksukat a köztársasági államforma mellett. 1945–46 fordulóján több párt is kidolgozott törvényjavaslatokat, amelyek elsősorban a köztársasági elnök jogkörének és politikai mozgásterének kérdésében mutattak – olykor igen jelenős – eltéréseket.

A kormánykoalíció pártjai egyetértettek tehát a köztársaság létrehozásában. A Mindszenty József bíboros vezette katolikus egyház azonban hevesen ellenezte azt. Mégpedig teológiai alapon. A katolicizmus akkori társadalmi tanítása ugyanis vallotta a XIII. századi Aquinói Szent Tamás – akinek megfontolásai akkoriban az egyház álláspontjának alapját képezték – azon véleményét, amely szerint az ideális államforma a monarchia. Ennek jegyében a katolikus főpapság a történelmi államforma mellett állt. A katolikus szerzetesnővérként parlamenti szerepet vállaló Slachta Margit pedig a köztársaságtörvény 1946. január 31-i vitáján határozottan ki is fejtette a maga – és egyháza – álláspontját. Politikai vihart kavaró és sok bekiabálással tarkított beszédében Szent Istvánra, valamint az állam isteni eredetére és szakralitására hivatkozott. „A nemzetgyűlés most határozni fog, a történelem pedig ugyanúgy fog ítélni a mi elhatározásunk felett, mint ahogyan mi ítélünk az előző politika felett. De ennél sokkal fontosabb, hogyan fog ítélni Az, akinek minden hatalom mikéntvaló felhasználásáért számot tartozunk adni: a minden hatalom forrása, akire utalt a mi szent királyunk, Szent István, amikor az ő Szent Koronáját az egyháztól egyházi és vallásos szertartásokkal fogadta el. […] Egy ezeréves megszentelt múlttól szakítjuk el az országot. A jövő felelőssé fog tenni minket elhatározásunkért.” A nemzetgyűlés 1946. január 31-én – Slachta Margit ellenszavazatával – elfogadta az 1946. évi I. törvénycikket, amelynek preambulumában így fogalmazott a törvényhozás: „Magyarországon 1918. november 13-án megszűnt a királyi hatalom gyakorlása. A nemzet visszanyerte önrendelkezési jogát. Négyszáz esztendős harc, az ónodi gyűlés, az 1849-es debreceni határozat, két forradalom kísérlete és az ezt követő elnyomatás után a magyar nép újra szabadon határozhat államformájáról. Az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog alapján megválasztott Nemzetgyűlés most a magyar nép nevében és megbízásából megalkotja azt az államformát, amely a nemzet akaratának és érdekeinek legjobban megfelel: a magyar köztársaságot.” A jogszabály kimondta, hogy Magyarország köztársaság, ahol az államhatalom kizárólagos forrása és birtokosa a magyar nép, amely a törvényhozó hatalmat a nemzetgyűlés útján gyakorolja.

Kilencszáznegyvenhat február 1-jén, a köztársaság ünnepélyes kikiáltása során a (második) Magyar Köztársaság első elnökévé Tildy Zoltán kisgazda miniszterelnököt, református lelkészt egyhangúlag, közfelkiáltással választották meg a nemzetgyűlés tagjai. A köztársasági törvény vitája kapcsán a kisgazda Parragi György a következőket mondta. „Ez a javaslat lehetetlenné teszi, hogy Magyarországon még egyszer büntetlenül lehessen elkövetni politikai gyilkosságokat á la Orgovány és Siófok. Lehetetlenné teszi, hogy a magyar országgyűlés adjon ki politikusokat, újságírókat, gazdasági szakembereket egy idegen hatalomnak azért, mert ragaszkodtak a magyar függetlenséghez, mert nem voltak hajlandók idegen zsoldba állni…” Parragi Györgynek a reményei nem váltak valóra. Alig több, mint egy évvel később, 1947. február 25-én mindenféle ítélet vagy végzés nélkül a megszállók elfogták és a Szovjetunióba hurcolták Kovács Bélát, a legnagyobb parlamenti párt főtitkárát. A második Magyar Köztársaság sem volt hosszú életű: az 1949 augusztusában hatályba lépett sztálinista alkotmány már a Magyar Népköztársaságot hirdette ki, amely papíron „a munkások és dolgozó parasztok állama” volt. A valóságban pedig kommunista diktatúra.

Miklós Péter a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum igazgatója