Kedélyesség a parlamentben

Szellemes, sőt vidám az ember elképesztő nyomás alatt is lehet. Még egy parlamenti képviselő is. Idézzünk most néhány ilyen pillanatot 1946–47-ből, a magyar Nemzetgyűlésből. A helyzet akkor komorabb volt, de a hit a jövőben mintha erősebb lett volna.

Az ország romokban, megszállva, folyamatos kirablásban, elszigetelten. A kommunista párt gátlástalan eszközökkel küzd a totális hatalomért: „népítéletek”-nek nevezett tömeggyilkosságok, pogromok, a politikai rendőrség brutális visszaélései, „tömegharc”, elképesztő korrupció. Háta mögött a Vorosilov vezette teljhatalmú Szövetséges Ellenőrző Bizottság.

Uraim és Marosán!

A szénbányák államosításáról vitáztak a parlamentben, amikor Brunszvik István kisgazdapárti (kg) képviselő patetikusan „a Ház színe előtt” akart visszautasítani… egy felvetést. A teremben csak néhányan lézengtek, a 225 fős kisgazdafrakcióból hárman voltak jelen. Sulyok Dezső magyar szabadság párti (msz) képviselő szarkasztikusan kijavította a szónokot: „A Ház távollétében!”

A „baloldal” nagy közbeszólója Marosán György szociáldemokrata (szd) képviselő volt. Egy éles szócsata után Pászthory István szabadságpárti (szp) képviselő így vágott vissza: „Uraim és Marosán!” Jogosan, mert Marosán fog mámorosan üvölteni Slachta Margit, az éppen százéves magyar parlament első női képviselője felé: „Vonulj kolostorba, Ophelia!” Amikor Halter Béla (szp) pártja nevében bejelentette, hogy megszavazzák a javaslatot, Jusztusz Pál (szd) gúnyosan megjegyezte, hogy szerencsére van, aki a bányászokat védi. Sulyok megint közbeszólt: „Nem tetszik önöknek, hogy más is tud énekelni?” Erre Révész Ferenc (szd): „De nagyon hamisan!” Sulyok: „Azt hiszem, a füle rossz önnek, azért hall rosszul!” Aztán sokatmondóan: „Rosszul áll a füle!” Derültség.

A parkett-táncos

Halter Béla (szp) volt vállalatigazgató épp a szociális szempontokat elemezte, amikor Marosán, az egykori péksegéd közbeszólt: „Suszter maradjon a kaptafánál!” Kováts László (szp) lecsapta a ziccert: „Pék meg a kemencénél!” Marosán tovább hőbörgött, erre Sulyok rátett még egy lapáttal: „Mondja, Marosán képviselő úr, miért nem maradt maga meg parkett-táncosnak? Ahhoz talán jobban ért!” Nagy derültség volt. Végül abban maradtak, hogy együtt éreznek mindenkivel, a pékekkel is, s néhányan a parkett-táncosokkal is. (A shimmy-táncosoknak viszont Gábor Andor szerint jó lesz fél- niük. Mert „mi készülünk”.)

A javaslat vitája során Jusztusz Pál (szd) közbeszólt, de éppen evett. Sulyok: „Csak egészen nyugodtan. Nem lehet egyszerre enni és beszélni! Egyék csak, táplálkozzék nyugodtan!” Nagy Vince: „Marosán tánctanár úr megtanítja majd illemre!” Egy hang: „Az éjjeli pillékről ne beszéljünk!” Nevettek.

A rendreutasított amazon

A párizsi békeszerződés vitájánál a kormány tagjai „menekülésszerűen” elhagyták a termet. Döbrentei Károlyné kommunista (kp) szerint: „Talán ha nem volna ilyen cirkusz a parlament, akkor a kormány is itt ülne.” Az ellenzék felháborodott a parlament sértegetésén. Vásáry József (szp): „A trianoni szerződés cirkusz?” Sulyok azért lovagias volt: „Ezt a gyönyörű amazont rendre kell utasítani.” Az elnök meg is tette.

A korrupció már akkor is téma volt. Majdnem ölre mentek abban a fel sem tett kérdésben, hogy a Horthy-korszakban volt-e nagyobb korrupció, vagy 1946-ban. A kormánypártok, mindenekelőtt a kommunista párt uralta a magyar export-import zömét a West-Orient vállalaton keresztül. Mozik, kiadók, nyomdák, lapok stb. jutottak a pártnak. Amikor ezt szóvá tették, mindig kitört a vihar. Vásáry István (szp) Révész Mihálynak (szd): „Menjen disznólkodni a disznóólba!”

Hegymegi Kiss Pál (msz) a B-listázottak (politikai okokból elbocsátott tisztviselők) érdekében szólt, Orbán László és Kossa István (kp) már fasisztázott. Sulyok Dezső erre: „Mondja, Kossa úr, megvannak még az ezüstjei, amelyeket az elhagyott javakból kapott?” Ekkor megszólalt a viharcsengő. A magukat folyton a szegények pártfogójaként beállító kommunistáknak majdnem elakadt a szavuk. Pászthory István (szp) gúnyosan: „Nem szégyenli magát, gazdagszik!” De jött a primitív riposzt: „Ön olyan panamista, hogy a világ még nem látott olyat!” De ezek csak forszírozták: „Kistafírozta magát, ezüstöket kapott, erről beszéljen.” A nagy zajban Orbán úgy tett, mintha valakinek a szobabútoráról lenne szó: „Igen, mert ő partizán volt!” (A partizán a hónapok múlásával egyre több lett.) De az ellenzék már kórusban zengte: „Ezüst, ezüst.” (A párt- és állami vezetők az „elhagyott javak”-ból bőven részesültek. A rossz nyelvek szerint a lista Balogh Istvánnál, a hírhedt páternél volt, s így sokakat tartott kézben. Nem is lett nagyobb baja…)

Manikűrözött proletárok

Vásáry István (msz) felidézte az 1906–1910 közti koalíciót. Az akkori vicclap, a Kokas Márton címlapján megjelent Vörösmarty Mihály új szobra, körbe a talapzaton a kormány tagjaival. A felirat: „Hazudnak rendületlenül”. Lévay Zoltán (szp) a baloldalnak: „Sohasem aktuálisabb!” A baloldalon gyakran hivatkoztak munkás származásukra. Így Vajda Imre (szd) is. Viszont nagyon felháborodtak, ha kétségbe vonták munkás mivoltukat. Pászthory István (szp): „Maga hol dolgozik?… Mutassa a kezét, hol dolgozik? Finom a keze nagyon!” Vajda Imre hivatásos forradalmár volt, párttitkár, minisztériumi állással. Az ellenzék szívesen használta a lakkcipős proletárok, manikűrözött munkásvezérek, benzinproletárok kifejezéseket. Talált.

A pártállam kifejezés már a Horthy-korszakban is megjelent a parlamentben. Eckhardt Tibor (kg) használta. A kormánypárti szónokok gyakran beszéltek a koalíció pártjainak szoros együttműködéséről 1945 után is. Némethy Jenő (szp) közbeszólt: „És a pártállamoknak a koráról tessék megemlékezni, mert azoknak a korát éljük.” Orbán László (kp) talán bóbiskolásából felriadva: „A szabadságpártról!” A szónok meglepődve az értelmetlen közbeszóláson, hűvösen: „A szabadságpártról ebben a vonatkozásban nincs mit mondanom.” Stühmerné Oberschall Ilma (szp) őszinte megkönnyebbüléssel: „Hála Istennek!”

Olvassa fel a versét!

Amikor a szabadságpárt nagyon megerősödött, a nyomás fokozódott. A „baloldal” nem válogatott az eszközökben, de még mindig maradt hely egy kis jókedvnek. Ha lefasisztázták (el nem múló politikai eszköz), Sulyoknál is felment néha a pumpa. „Kijön a sodrából, képviselő úr!” – kajánkodott Szabó Piroska (kp). „Piroska, legyen csendben, mert ha magát nézem, kijövök a sodromból” – felelt Sulyok. Ezen egy percre még Révai József, a legsötétebb kommunista debatter is nevetett. De aztán észbe kapott: „Ha proletár asszonyt lát, kijön a sodrából?… A kirúzsozott ajkú és piros körmű hölgyek az ideáljai?” Futó Dezső, később függetlenségi párti képviselő, ilyenkor Révaihoz fordult: „Olvassa fel a versét!” (Révai korai zsengéjében apja, anyja, első tanítója halálát kívánta, és „végre visszaütni, akár apánkat, meg anyánkat gyilkolni…”). Ilyenkor nem nevettek. Kossa István (kp) sem fért a bőrébe. A feladata a fenyegetés, megbélyegzés volt. Kossa, aki villamoskalauz volt, a kommunista korrupció és álláshalmozás jelképévé vált. A parlament alelnöke, az Atheneum vállalat elnöke, a Szakszervezeti Tanács főtitkára, a Szakszervezeti Közlöny szerkesztője, parlamenti képviselő, budapesti városatya, vezető állami és budapesti vállalatok testületeiben. És természetesen az MKP Központi Vezetőségének és Politikai Bizottságának tagja. Ráadásul az egész város tudta, hogy az ostrom idején az elhagyott javakból önhatalmúlag ingekhez jutott…

A kommunisták már nyíltan fenyegettek: „Fog még a képviselő úr szerényebben is viselkedni!” A szabadságpárt tagjai a kommunisták rágalmazásaira csak legyintettek. Kossának szólt: „Akinek nem inge, ne vegye magára!” Vagy: „Most nem ingekről van szó!” Esetleg: „Nem villamosról!” Kossa néhány percre lecsillapodott. Persze nem küzdött mindenki ezzel a hévvel. A „reálpolitikusok” inkább lapítottak. Nekik mondta Pfeiffer Zoltán (kg): „A gerincet sokaknál a nadrágtartó helyettesíti.” (Az írásban szereplő összes nem kommunista képviselő száműzetésben vagy belső emigrációban hunyt el.)

Forrás:

• Kedélyesség a parlamentben – magyaridok.hu (2015.12.31.)