Kádár, Biszku, …? Megtorlás 1956 után címmel konferenciát rendezett a NEB

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2015. június 16-án, Nagy Imre és társai kivégzésének 57., újratemetésének 26. évfordulóján tudományos konferenciát rendezett Budapesten, melynek célja az 1956-os forradalom leverését követő megtorlással és az egykori kommunista vezetőknek a megtorlásban játszott szerepével kapcsolatos ismeretek összegzése volt.

Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy június 16-a kettős emléknap. Az 1958. június 16-ai kivégzés a kádári megtorlás jelképévé vált, amely egyszerre szolgálta a társadalom pacifikálását, az elrettentést és a berendezkedő hatalom bosszúvágyának kielégítését. De ahogy a Kádár-rendszer születése 1956 vérbefojtásával kezdődött, úgy a diktatúra összeomlása ’56 mártírjainak újratemetésével teljesedett ki. Június 16-án így a rendszerváltozás egyik legkatartikusabb, szimbolikus pillanatára is emlékezünk – fogalmazott. Kijelentette: az 1956-ban szovjet segítséggel hatalomra került rezsim vezető politikusai, élükön a rendszer névadójával, Kádár Jánossal – és a napi hírek szereplőjével, Biszku Bélával – személyesen is felelősek az 1956 utáni megtorlásokért. Ez a felelősség a megismert dokumentumok szerint mind történelmi, mind politikai tekintetben megkérdőjelezhetetlen – hangsúlyozta a NEB elnöke.

A nyitóelőadást tartó Rainer M. János (1956-os Intézet) elmondta: az igazságtétel és a múlt feldolgozása felemásra sikerült Magyarországon. Az áldozatok rehabilitációja lényegében megtörtént, a kárpótlás azonban természetszerűleg már csak részleges lehetett, a felelősségre vonások mérlege pedig kifejezetten negatív – vélekedett a történész. A katarzis, a gyászmunka, a történtek kibeszélése társadalmi méretekben nem történt meg úgy, ahogy ez például a náci múlt vonatkozásában Németországban lezajlott. Ez a probléma azonban nemcsak Magyarországon, de az egész volt szocialista térségben megfigyelhető – fogalmazott Rainer M. János. Előadásában kitért arra, hogy a Nagy Imre és mártírtársai elleni koholt perekhez hasonló eljárások funkciója kezdetben a hatalom megszerzése, később a párton belüli harcokban a hatalom megtartása volt. Példa az előbbire az állítólagos köztársaság-ellenes összeesküvés miatt indított eljárás, a Magyar Közösség pere 1947-ben, az utóbbira pedig az 1949-es Rajk-per. A Nagy Imre-perben Kádárnak Moszkva adott mozgásteret, a szovjet pártvezetés 1958 elején „keménységet és nagylelkűséget” javasolt. Kádár János azonban úgy érezte, addig nem szilárdíthatja meg helyzetét a hatalom csúcsán, amíg a forradalom jelképének tekintett Nagy Imre él, ezért megvárta azt a pillanatot, amikor a halálos ítéletet végre is hajthatták. Ebben támogatta Kádárt az 1956 utáni új nomenklatúra, a korábbi második-harmadik vonalbeli sztálinisták, akik szintén bosszút kívántak a forradalomért – szögezte le a történész.

A megtorlás, illetve Biszku szerepe kapcsán a korabeli bíróságok, a bírók és az ügyészek szerepe is szóba került. Zinner Tibor, a Veritas Történetkutató Intézet kutatócsoport-vezetője ennek kapcsán felvetette, hogy a bírók és ügyészek a jelenlegi jogszabályok szerint nem ítélhetők el korábbi ítéleteik, vádirataik alapján, de szerinte ezen a büntetőjogi szabályozáson akár változtatni is lehetne.

M. Kiss Sándor, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese azt hangsúlyozta: a korabeli „igazságszolgáltatás” a kommunista párt politikáját hajtotta végre, ezért egyértelmű az akkori vezetők felelőssége a sortüzekben, illetve a konstruált perekben. Az állampárt legszűkebb vezető testületében döntöttek konkrét ügyek alakulásáról, miközben fenntartották az igazságszolgáltatás függetlenségének látszatát. Előadásában azt az esetet idézte fel, amikor Kádár János egy tanácskozáson – Biszku Béla felvetésére – azt javasolta, hogy Déry Tibort egyelőre nem kellene letartóztatni. Másnap mégis őrizetbe vették az 1956-ban aktív szerepet vállalt írót. M. Kiss szerint ez azt bizonyítja, hogy a dokumentumok alapján nem lehet mindig pontosan és logikusan követni az események zajlását.

Varga László, a Fővárosi Levéltár nyugalmazott főigazgatója az 1990 utáni múltfeltárás nehézségeiről és visszásságairól, illetve a pártállami vezetők, köztük Kádár és Biszku történeti és jogi felelősségéről beszélt. Kiemelte, hogy Biszku Béla központi és súlyos szerepet játszott 1956 leverését követő megtorlásokban, ugyanakkor – tekintettel a jog és a történettudomány eltérő megközelítésére – óvott attól, hogy bírósági döntést hozzanak történelmi kérdésekben.

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója a különböző forráscsoportokról szólva kifejtette: a pártállam története alaposan dokumentált, jól kutatható. A pártvezetők viszonylag nyíltan beszéltek a testületi üléseken, amelyeket számos dokumentum örökített meg. Ezekből például kiderül: a bírákkal, ügyészekkel kapcsolatos személyzeti politikában fontos volt, hogy „megfelelően viszik-e az ügyeket”, azaz a politika által elvárt döntések születnek-e. A korabeli peranyagok átfogó feltárásából kiderül, milyen bizonyítékokra alapozták az ítéleteket, számos esetben ugyanis a beismerő vallomás önmagában elegendő volt az elítéléshez, függetlenül attól, milyen körülmények között született. Az is megfigyelhető, hogy eltérő tényállású ügyekben szó szerint azonos indoklással születtek ítéletek – mondta a szakember. Az ügyészi iratokból kiderül, hogy a vádhatóság hatásköre akkoriban milyen széles volt, például a Nyugatra menekültek elkobzott vagyona fölött is ők rendelkeztek – tette hozzá.

Horváth Miklós egyetemi tanár (Terror Háza Múzeum, Pázmány Péter Katolikus Egyetem), korábbi sortűzperek kirendelt hadtörténész szakértője Sortüzek és sortűzperek Magyarországon 1956–2013 címmel tartott előadást, melyben az 1990 utáni eljárások kevésbé ismert részleteit tárta a hallgatóság elé.

Bikki István, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főosztályvezetője elmondta: a belügyi szervek 1957 májusára közel 40 ezer embert tartóztattak le. Erről maga Biszku Béla számolt be előterjesztőként, élőszóban az akkori pártvezetésnek, jóllehet saját, írásos előterjesztésében még csak 33 ezer ember letartóztatása szerepelt. Tehát olyan sebességgel haladtak az őrizetbe vételek, hogy az írásos előterjesztés elkészítése közben is letartóztattak hétezer embert – hangsúlyozta a főosztályvezető.

Gellért Ádám nemzetközi jogász előadásában szóvá tette, hogy Biszku Béla ügyében tavaly az ügyészség bizonyítékok hiányában megszüntette azt az eljárást, amely Biszku belügyminiszteri tevékenységével, így többek között a Nagy Imre-perben játszott szerepével volt kapcsolatos. Megjegyezte, hogy a többi volt szocialista ország sem áll sokkal jobban a pártállami bűnök feltárása és a felelősségre vonások terén. Ezen Gellért Ádám szerint a történészek aktívabb, kezdeményező fellépése javíthatna.

MTI-NEB

Kapcsolódó tartalmak:

• A konferencia köszöntője

• A konferenciával kapcsolatban megjelent sajtóhírekből

• A Kossuth Rádió 180 perc című adása (nyilatkozik a NEB elnöke)

• Az esemény meghívója