III. Frakcióharcok

  • Megosztás
  • 2021. May 18.

A Tanácsköztársaság bukását követően a KMP Magyarországon illegalitásba kényszerült, az emigrációban újjászervezett párt pedig egymással marakodó frakciókra szakadt. Az egyes csoportokat a személyi és koncepcionális ellentéteken túl hatalmi féltékenység választotta el egymástól. A törésvonalak egy része még a kommün alatt keletkezett olyan kérdések eltérő megítélésében, mint a proletárdiktatúra, a terror vagy a pártegység. A bukás után pedig a kudarc okainak keresése miatt nyílt újabb front. A két nagy tábor már az ausztriai emigrációban kialakult. Az egyik élén Kun Béla, a tanácskormány tényleges vezetője és külügyi népbiztosa, a másikén Landler Jenő volt belügyi népbiztos állt. 1920-tól Kun a moszkvai, Landler a bécsi magyar kommunista emigráció vezetőjének számított.
      A két csoport eltérő elképzeléseket vallott a pártépítésről. Kun Béla a moszkvai emigránsokat akarta tömegével hazaküldeni, átvenni velük a munkásmozgalom irányítását és megszervezni a fegyveres hatalomátvételt. Landlerék elsősorban az otthoniakra kívántak építeni, és a legális keretekre támaszkodva lassú, türelmes aprómunkával újjászervezni a pártot. Az 1920-as évek közepére a vita csitulni látszott, azonban 1927-28-tól újult erővel lángolt fel (a szembenállásnak Landler 1928-ban bekövetkezett halála sem vetett véget), egyik fél képviselői sem riadtak vissza a szovjet pártvezetés előtti feljelentésektől, intrikáktól. A frakcióharcoknak átmenetileg a KMP II. kongresszusa vetett véget, amelyet 1930-ban tartottak a Moszkva melletti Aprelevkában. A Komintern Végrehajtó Bizottsága, bár számtalanszor beavatkozott az elmérgesedett vitákba, új vezetőket jelölt ki, sőt fel is oszlatta a párt Központi Bizottságát, nem tudta végérvényesen rendezni a konfliktust.
      Az 1930-as évek második felében a KMP-n belüli küzdelmeket is egyre inkább a sztálini terror határozta meg. Ez nem egyik vagy másik frakció győzelmét jelentette, az áldozatok között mindkét tábor képviselőit megtalálhatjuk, sőt olyanokat is, akik nem exponálták magukat a belharcokban. De a túlélők túlnyomó része sem kerülte el a letartóztatást, a pártból való kizárást, de legalábbis a fegyelmi eljárást. Az emigránsok ezzel a tapasztalattal tértek vissza a második világháború végén Magyarországra.

A Szakszervezeti Internacionálé III. kongresszusának előkészítésére Moszkvába érkező Szántó Béla által kitöltött kérdőív, 1924. június 18.
Ф. 495. Оп. 199. Д. 184. Ч. 2. Л. 8, 8об.

Szántó Béla, a Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosa az emigrációs frakcióharcokban Kun Béla híve volt. A két világháború között a Komintern és a Vörös Szakszervezeti Internacionálé (Profintern) apparátusában dolgozott. 1927-től illegális pártmunkát végzett Magyarországon, ennek során úgy látta, hogy otthon nyoma sincs forradalmi hangulatnak, az MSZDP gyenge, kommunista párt pedig gyakorlatilag nem létezik, a szakszervezetek taglétszáma csökken. Erről szóló tézisei a frakcióharcok újabb hullámát indították el a pártban.

Lukács György német párttagsági könyve, 1931.
Ф. 495. Оп. 199. Д. 181. Л. 131.

Lukács György filozófus, a Tanácsköztársaság közoktatási népbiztosa bécsi emigrációjában Landler Jenő csoportjának egyik vezetője volt. 1931-től Berlinben, 1933-tól Moszkvában élt, 1930 és 1945 között hivatalosan Németország Kommunista Pártja tagjaként vett részt a mozgalomban. (Az, hogy valaki a kommunista világpártnak nem a területi illetékessége szerinti szekciójába tartozott, gyakori volt, az átigazolások sokszor pártmegbízatások alapján történtek.) 1941 júniusában az NKVD letartóztatta, de néhány hét múlva kiszabadult.

Karikás Frigyes önéletrajza, 1923. április 26.
Ф. 495. Оп. 199. Д. 6797. Ч. II. Л. 11.

Karikás a hadifogságban csatlakozott a bolsevikokhoz, 1918-ban a KMP egyik alapítója, a Tanácsköztársaság bukásával Bécsbe, majd a Szovjetunióba emigrált.

A Magyarországi Vörös Segély Külföldi Bizottságának beszámolója a Lándor Béla és társai perrel járó költségekről, 1929. augusztus 31.
Ф. 539. Оп. 3. Д. 402. Л. 15, 15об.

Lándor Bélát, a KMP ifjúsági mozgalmának egyik szervezőjét 1928-ban tartóztatták le Budapesten. Büntetésének letöltését követően, 1934-ben visszatért a Szovjetunióba.
      A kommunista mozgalomban rendszeres gyakorlat volt a Vörös Segélyen keresztül a letartóztatott és elítélt kommunisták támogatása. A szervezet által biztosított összegeket fordíthatták a per költségeire, ügyvédekre, gyorsírókra, a perrel kapcsolatos sajtókampányra vagy éppen a fogva tartottak szükségleteinek biztosítására (élelmiszer, ruházat). Ebben a konkrét esetben a Vörös Segély Magyar Bizottsága hónapokig tartó, legalább száz vádlottat érintő, nagy perrel számolt. A várható költségeket 6300 dollárra becsülte, ebből a legnagyobb tételt (5300 dollárt) az ügyvédek tiszteletdíja tette ki. Előkészítő és technikai munkálatokra 400, a szabadlábon védekező vádlottak kieső munkabérére 700 dollárt számoltak.

A KMP szervezeti felépítése 1931–1936 között.
Ф. 495. Оп. 143. Д. 12. Л. 20, 24.

A séma feltünteti a pártsejteket, bemutatja az alá- és fölérendeltségi viszonyokat. A budapesti tagság létszámát 400-500 főre teszi. A pártszervezet élén a KMP Külföldi Bizottságának alárendelt budapesti titkárság állt. Az ábrán helyet kaptak a pártnyomdák, de képet nyerhetünk az elosztó apparátusról, valamint a magyarországi kommunisták és a szakszervezetek kapcsolatáról is.

Gerő Ernő feljegyzése Révész Gézáról és a közösen folytatott munkájukról, 1939. szeptember 8.
Ф. 495. Оп. 199. Д. 183. Л. 87, 88.

Gerő Ernő 1938–1939-ben a magyar párt képviselője volt a Komintern Végrehajtó Bizottságában. Szántó Zoltánnal és Varga Jenővel együtt bekerült abba a Klement Gottwald által vezetett bizottságba, amely a frakcióharcok és a sztálini terror által megtépázott magyar párt újjászervezését felügyelte. A Komintern vezetése rendszeresen kikérte véleményét a magyar kommunista mozgalom egyes képviselőiről, így a kor viszonyai között sokszor élet-halál kérdésében foglalt állást. Az itt közölt dokumentumban Gerő az 1920-as évek első felében közösen végzett illegális munkájuk, elítélésük és a börtönben együtt töltött idő alapján jellemzi a húszas években fogolycserével a Szovjetunióba került Révész Gézát. Mint írja, nem tudja elképzelni, hogy Révész ellenség lenne, vagy bolsevik párttagságával össze nem egyeztethetően cselekedne.

További témák...