Forráselemzés: Viták a kollektivizálásról, 1960

Középiskola

  • Megosztás
  • 2024. September 25.

Az alább közölt anyag ITT letölthető

Papp János visszaemlékezése 1987-ben

Az egészet sorozatos központi bizottsági ülések előzték meg, ahol voltak összecsapások. Az egyik elképzelés az volt, hogy először fel kell építeni a nagyüzemi gazdálkodás modelljét, aztán csak beterelni a parasztot a kész épületekbe, majorokba, a másik meg, hogy szegénnyé tenni, aztán bemegy maga. Szóval, voltak összetűzések, de tisztázódtak a kérdések, és ment a meggyőző munka, méghozzá nagyon részletekbe menően. Akkor sok ismeretanyagot tudtunk megszerezni a termelési eljárásokról a világ mezőgazdaságából, a szomszédos országokból is, és Nyugatról is. Mondtuk, hogy akkora földön lehet kétszer meg háromszor annyit is termelni. Hitték is a parasztok, nem is, de sikerült meggyőzni őket, hogy a közösség erejével előbbre tudunk menni Falunként változott a helyzet. Volt, ahol egy-két felvilágosult középparaszt mintagazda maga állt az élen, és szervezte, ott könnyen ment, ahol makacskodtak, ott nehezebben ment. (...) Nagy pénzek mentek a mezőgazdaságba, a munkásosztály sokat visszaadott a parasztságnak az eredeti akkumulációból. Hiába, azért a felszabadulás után a mezőgazdaságból áron alul jelentős készleteket gyűjtött az állam, valamit vissza tudtunk adni. Az idő sürgetett bennünket, meg kellett oldani az ország ellátását, és látszott, hogy a világban beindult technikai forradalomban sehol sincs a magyar mezőgazdaság.

(Megjelent: A „hatvanas évek” emlékezete. 1956-os Intézet. Bp., 2004. 71 l.)

Hasznos információ

Papp János 1957-től 1961-ig az MSZMP Veszprém Megyei Bizottsága első titkára. Aktív részese a kádári restaurációnak és megtorlásnak. 1961-től 1963-ig belügyminiszter, majd ezután újra 1985-ig megyei első titkár. 1994-ben öngyilkos lett.

Információkeresés

  • Milyen megoldási javaslatok merültek fel a kollektivizálással kapcsolatban?

  • A politikai célokon kívül mi ösztönözte még a kommunista vezetőket a kollektivizálás megindítására?

  • Mivel próbálták meggyőzni a parasztokat?

Elemzés és értékelés

  • Miért válthatott ki vitákat a pártvezetésen belül a termelőszövetkezeteknek nyújtott anyagi támogatás kérdése?
  • A termelőszövetkezetek korszerűsítéséhez és életképessé tételéhez miért lehetett szükség állami támogatásokra?