Középiskola Megosztás 2024. September 25. Az alább közölt anyag ITT letölthető Kádár János beszéde a Nyugati pályaudvaron 1964. október 18-án Az Esti Hírlap másnapi tudósításából: A Lengyelországban tartózkodott magyar párt- és kormányküldöttség hazaérkezett. Kádár János hosszú beszédet tartott a Nyugati pályaudvaron az ünnepi fogadtatás alkalmával. Politikánk nem változik „Én azt hiszem, hogy azok a magyar százezrek, akik a közelmúltban és az idén is itt, a mi hazánkban üdvözölhették, és szívből üdvözölték Hruscsov elvtársat, mint a nagy Szovjetunió kommunista pártjának, államának, népének reprezentánsát és a béke fáradhatatlan harcosát, jól tették, és utólag sincs semmi gondolkodni valójuk ezen. Számunkra pedig az a lényeges és döntő, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság kormányának politikai álláspontja az ismert kérdésekben, a béke, a békés egymás mellett élés kérdésében, a szocialista országok egységére való törekvésben, a nemzetközi munkásmozgalom ismert kérdéseiben egy hajszálnyit sem változott és nem fog változni ezután sem. (Nagy taps.) Az emberi kapcsolatok terén, emberekkel a viszony az emberektől függően különböző lehet, hiszen minden ember más. De szeretném nyomatékosan aláhúzni, hogy a magyar kommunisták, a szocializmus ügyét szívén viselő minden magyar ember – és ez a mi többségünk – mindig tisztelettel, mindig szeretettel, jó elvtársi együttműködésre való készséggel találkozik és dolgozik azokkal, akik a nagy Szovjetunió kommunista pártját, a nagy szovjet államot, a nagy szovjet népet képviselik.” (Taps.) (Esti Hírlap, 1964. október 19.) Hasznos információk Hruscsov leváltására puccsszerűen került sor. Az ellene összeesküvők október 13-án Hruscsov előzetes tájékoztatása nélkül összehívták az SZKP és a KB tagjait. A szabadságáról hazarendelt Hruscsov először ellenállt, de aztán megértve a kialakult helyzetet lemondott. A KB másnap „előre haladott korára és egészségi állapotára tekintettel” felmentette Hruscsovot az első titkári tisztségéből. Kádár János magyar párt- és kormányküldöttség élén éppen Lengyelországban tartózkodott. Az új első titkár, Brezsnyev telefonon tájékoztatta a lengyel párt vezetőjét, Gomulkát és Kádárt is a moszkvai eseményekről. A vezetőváltás híre váratlanul és felkészületlenül érte a szocialista országok vezetőit. Az otthon összehívott Politikai Bizottság október 16-én arról határozott, hogy a belügyi szerveknél és a munkásőrségnél készültséget rendel el, másrészt már a pályaudvaron fórumot teremtenek Kádár nyilvános megnyilatkozására. A beszédet október 18-án a Magyar Rádió egyenes adásban közvetítette. A beszédben elhangzott ez a két mondat is: „Az elmúlt héten sok és különböző esemény történt. Voltak olyan hírek, amelyeknek nagyon örültünk, és volt olyan hír, amely meglepett bennünket – s aminek nem tudtunk örülni". Az utolsó félmondat a másnapi sajtótudósításokban már nem szerepelt. Hruscsov leváltása volt a Kádár-korszakban az egyetlen eset, amikor Kádár nyilvánosan kifejezésre juttatta egyet nem értését a szovjet vezetéssel. 1964 novemberében már Leonyid Brezsnyev fogadta Moszkvában a magyar párt- és kormányküldöttséget. Kádár moszkvai útja után a PB-nek a következőket írta: „Hruscsov leváltása szükséges volt"; „a Hruscsov-kérdéssel mi többet nem foglalkozunk". Brezsnyev a búcsútalálkozón kijelentette, véleménye szerint „jobb, ha Rákosi Mátyás a Szovjetunióban él, az SZKP számára nem terhes az õ ottani tartózkodása". Információkeresés Hogyan érzékeltette Kádár azt, hogy Hruscsov iránti tisztelete a leváltás ellenére sem változott? Miként értékeli a magyar politika szempontjából a szovjet vezetésben bekövetkező változás jelentőségét? Elemzés és értékelés Miért tarthatta Kádár fontosnak, hogy hazaérkezése után rögtön nagy nyilvánosság előtt reagáljon a történtekre? Azzal, amit elmondott, mit kívánt érzékeltetni befelé és kifelé? Miért kelthette fel a nemzetközi sajtó érdeklődését Kádár nyilatkozata? Miként értékelhették azt? A Brezsnyev-féle új szovjet vezetés miként értékelhette Kádár szavait és magatartását? Fotó: Kádár tömeggyűlésen néhány évvel 1956 után. Fotó: Fortepan